Gazdaság

Megalakulhat Európa legnagyobb légitársasága

Az előzetes egyezség után majdnem fél évvel aláírta a tervezett egyesülési megállapodást a British Airways és a spanyol Iberia.

A megállapodással Európa új vezető légitársasága jöhet létre, amely összesen 419 repülőgépből álló flottájával a harmadik legnagyobb lesz a világon. A két cég részvényeseinek és az Európai Bizottságnak azonban még jóvá kell hagyniuk a fúziót, amelyet az év végig akarnak lezárni.

A cégek azzal számolnak, hogy az egyesülés utáni ötödik évtől évi 400 millió euró körüli megtakarítást hoz az ügylet. Mindkét vállalat a oneworld globális légi szövetség tagja.

A közös cégben a BA 55, az Iberia 45 százalékot birtokol majd, de saját piacaikon autonóm módon működnek, és saját nevük alatt repülnek, madridi, illetve londoni központtal. Az egyesüléssel a BA hálózata 59, az Iberiáé 98 célállomással bővül, az éves forgalom mintegy 15 milliárd euró lesz.

A British Airways elsősorban Észak-Amerikában, az ázsiai-csendes-óceáni térségben és Afrikában erős, az Iberiának pedig kiterjedt latin-amerikai útvonalhálózata van, ezért jól kiegészítik egymást.

A jelenlegi alkalmazotti létszám együttesen 60 282, a két társaság évente 61,5 millió utast szállít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik