FN

Az Alitalia hétfői közleménye szerint a sztrájk előre meg nem határozott számú járatot érint, de az ezekre szóló jegyeket későbbi járatokra átirányítják. A munkabeszüntetés déltől délután négy óráig tart és egy kisebb légitársaság, a Meridiana Fly pilótái is részt vesznek benne. A Meridiana Fly ugyanakkor azt közölte, hogy menetrendszerű járatait nem érinti a pilótasztrájk. A [...]
2010. 03. 22. 12:20
A Financial Times londoni gazdasági napilap megbízásából Németországban, Franciaországban, Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Olaszországban elvégzett közvélemény-kutatás szerint a németek 32 százaléka értene egyet azzal, ha Görögországot felkérnék a távozásra a valutaunióból a görög közfinanszírozási rendszer konszolidálásának idejére. Ugyanezt például a franciáknak csak a 19 százaléka pártolná. Emellett a németek 61 százaléka azt is ellenzi, hogy az [...]
2010. 03. 22. 11:38
Egy euró 263,33 forintot ért hétfőn reggel a nemzetközi bankközi devizapiacon. A forint továbbra is "meglepően erős" maradhat - idézett egy kereskedőt a DowJones hírügynökség.
2010. 03. 22. 07:59
Még ebben a hónapban minden érintett megyében munkaügyi bírósághoz fordul a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSSZ) annak érdekében, hogy a Tesco áruházakban egyenlő béreket fizessenek azoknak a dolgozóknak, akik ugyanazt a munkát látják el.
2010. 03. 22. 07:40
A cég tavaly 2,7 milliárd forintos árbevétel mellett mintegy 400 millió forint üzemi eredményt ért el. A Nyíri Viktor tulajdonában lévő cég az első, 30 százalékos tulajdonrészhez tőkeemeléssel jut hozzá, a másik, hasonló nagyságú részvénycsomagot pedig megvásárolja.
2010. 03. 22. 07:26
A piac egyes szereplői szerint az akvaparkok számának növekedése már "túl sok a jóból" Magyarországon - írja a Világgazdaság hétfői számában.
2010. 03. 22. 07:14
A már szinte közmondásosan árrugalmatlan magyar benzinfogyasztásra mégiscsak hatással van az ár, a júliusi jövedékiadó-emelés jelentősen visszavetette azt. Legdrasztikusabban a 98-as benzin fogyasztása esett vissza tavaly.
2010. 03. 22. 06:30
Olvasói sztorik