gdp
Gazdaság

Ecostat: jövőre 3,1 százalékkal nő a GDP

Az idén stagnál, jövőre 3,1 százalékkal nő a bruttó hazai termék (GDP) az Ecostat hétfőn ismertetett új konjunktúrajelentése szerint.

Az Ecostat becslése szerint az éves infláció 2010-ben 4,2 százalék, jövőre 2,6 százalék lesz. A háztartások végső fogyasztása 2010-ben 3,1 százalékkal csökken, jövőre már 2,2 százalékkal nő. A beruházások az idén 1,2 százalékkal emelkednek, 2011-ben pedig további 4,3 százalékkal nőnek.

Az Ecostat számításai szerint az idén az államháztartás eredményszemléletű hiánya (ESA) GDP arányosan 4,1 százalék lesz, s jövőre ez megismétlődik.

Az IMF hitelkerethez nem kell hozzányúlni, mivel a devizában felmerülő államadósságot devizában, a forintban lejárót pedig forintban képes megújítani az Államadósság Kezelő Központ – közölte Zádor Márta, az Ecostat megbízott főigazgatója.

Az ipari termelés a tavalyi közel 18 százalékos visszaesés után ebben az évben három, jövőre öt százalékkal bővülhet, ugyanakkor az építőipari termelés 2010-ben 4,5 százalékkal tovább esik, jövőre viszont már 5,5 százalékkal nő.

A nemzeti számlák alapján számított külkereskedelmi forgalomban az idén már a kivitel és a behozatal is meghaladja a múlt évit, az exportban 6,7 százalékos, az importban 4,8 százalékos növekedéssel számol az Ecostat, ennek eredményeként a külkereskedelmi mérlegben 4,5 milliárd eurós aktívum keletkezik 2010-ben.

A folyó fizetési mérlegben a tavalyi 1,2 milliárd eurós aktívum után az idén 0,2 milliárd euró hiányt vár az intézet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik