FN

A román központi bank - a várakozásoknak megfelelően - kedden 25 bázisponttal 6,25 százalékra, újabb mélypontra csökkentette az irányadó kamatot.
2010. 05. 04. 11:43
Bár a Jato Dynamics nemzetközi autóipari piackutató cég hétfőn azt közölte, hogy az első negyedévben 54,8 százalékkal csökkent a forgalomba helyezett új autók száma Magyarországon, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint enyhén lassulni látszik a gépjármű forgalomba helyezések visszaesése, júniustól pedig élénkülés várható. Az egyesület közleménye szerint a 2009. év első harmadában jelentős árengedményekkel megvalósult [...]
2010. 05. 04. 11:41
A japán gyár két éve, a Párizsi Autószalonon leplezte le a Kiyora koncepciót, amely a gyártó a jövő kisautóiról alkotott elképzeléseit mutatta be. A Mazda2 kistestvére külsejében a már ismert design részletekből építkezik majd, és belső terében sem fog radikális változásokat mutatni az elődökhöz képest. Tervezése során kiemelt szerepet kap a súlycsökkentés, amellyel természetesen együtt [...]
2010. 05. 04. 10:43
A görög gazdasági válság hátterét érzékelteti a The New York Times athéni írása, amely azt kutatta, hol mutatható ki a görögök vagyona, és arra a következtetésre jutott, hogy mindenhol, csak nem az adóbevallásokban.
2010. 05. 04. 07:46
A május elejétől érvényes új amerikai energiafelhasználási szabvány szerint a tévékészülékeknek a korábbi határértékhez képest csaknem 50 százalékkal kell kevesebbet fogyasztaniuk, ha továbbra is viselni kívánják az Energy Star jól ismert logóját.
2010. 05. 04. 07:35
Olvasói sztorik