FN

A lakossági forinthitelek kamatai ugyan még valamelyest magasabbak, mint a devizahiteleké, de minden tényezőt együtt vizsgálva, előbbiek már mindenképpen versenyképesek. A banki kódex miatt a forinthitelek kamatkockázata is alacsonyabb, mint korábban volt.
2010. 05. 07. 06:37
A kutatás-fejlesztési tevékenységre többféle adókedvezmény vehető igénybe, ennek ellenére még mindig kevés magyar cég él a törvények adta lehetőséggel. Pedig nem csak a nagyok számára járható ez az út.
2010. 05. 07. 06:36
A görög válság miatt nehezebbé válthatnak az új magyar kormány tárgyalásai a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val - vélekedtek csütörtökön londoni elemzők, akik szerint az MNB elnökét legfeljebb "biztatni" lehet a távozásra.
2010. 05. 06. 18:56
Izgatottan várjuk, hogy egy olyan országban, ami rég múltra visszatekintő, színes kávéházi kultúrával rendelkezik, a magyar vendégekkel is megosszuk az egyedülálló Starbucks élményt, amely felpezsdíti és gazdagítja az emberi lelket”– mondta Vladan Armus, a Starbucks közép- és kelet-európai régiójának márka vezetője.
2010. 05. 06. 16:40
Mindenképpen felülvizsgálja a Fidesz a cafeteria jelenlegi adózási rendszerét - közölte Varga Mihály csütörtökön Budapesten, emlékeztetve arra, hogy szakértők a szuperbruttósítással kapcsolatban is ezt javasolták.
2010. 05. 06. 15:16
A Cseh Nemzeti Bank 25 bázisponttal rekord alacsonyra, 0,75 százalékra csökkentette az irányadó kamatot csütörtökön, mivel csekély az inflációs nyomás.
2010. 05. 06. 13:52
A görög pénzügyminiszter szerint az államcsőd ellen az egyetlen esély az EU-, illetve az IMF-hitel. Eközben a Moody's leminősítette Portugáliát, Spanyolországot, Olaszországot, Írországot és Nagy-Britanniát. A kelet-európai országokat most nem "bántották".
2010. 05. 06. 13:32
Az új autópálya csomópontjai közül májusban az M3-as csomópontnál kell korlátozásokra számítani, ahol folyamatos terelés mellett a végleges burkolati jelek felfestését és a portálokra a különféle útirányjelző táblák felszerelését végzi a kivitelező cég. A a Nemzeti infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közleményében rámutatott: egyre nagyobb erőkkel halad az M0-ás körgyűrű déli szektorának bővítése is, mivel az M1-M6 [...]
2010. 05. 06. 13:04
A nagy stresszel járó foglalkozások növelhetik a nők kockázatát a szívbetegségekre, sőt úgy tűnik, hogy a fiatalabbaknál nagyobb mértékben, mint az ötven év fölöttieknél - közölték csütörtökön eredményeiket dán kutatók.
2010. 05. 06. 12:50
Olvasói sztorik