FN

A Magyar Nemzet úgy tudja, írásban is megkapták a gyógyszerpiac szereplői, hogy július 1-től milyen intézkedéseket tervez a kormány. A tervezett lépesek között - amelyektől 25,9 milliárd forint megtakarítást vár a kabinet - szerepel egyebek mellett a gyógyszergyártói befizetések növelése és a koleszterinszint-csökkentők támogatásának mérséklése.
2011. 04. 11. 07:00
Nem kevés felelősséget vett a nemzeti fejlesztési miniszter a nyakába azzal, hogy az összes közbeszerzést ellenőrzése alá vonta. Világos, hogy a felesleges költéseket akarja felszámolni. De vajon a legjobb módszert választotta ehhez? Számolt-e a totális kontroll „mellékhatásaival”?
2011. 04. 11. 06:30
A német kormány a jövő héten megemeli gazdasági növekedési előrejelzéseit, mert a fejlődés erős, és a hazai kereslet is felzárkózik, miközben nincs inflációs veszély - így összegezte a Rainer Brüderle német gazdasági és technológiai miniszter nyilatkozatát a Bild am Sonntag című német lap.
2011. 04. 10. 16:50
Izlandon a második népszavazás is elutasította, hogy az ország 5 milliárd dollárt fizessen Nagy-Britanniának és Hollandiának egy izlandi bank összeomlása okozta károkat megtérítendő.
2011. 04. 10. 12:24
Erős euróra, erős eurózónára, és ehhez hatékony európai pénzügyi felügyeleti hatóságokra van szükség, valamint ennek eléréséhez kemény banki stressztesztekre - mondta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Gödöllőn.
2011. 04. 08. 20:24
Az uniós bankoknak tőkemegfelelési mutatójukat 5 százalék felett kell megőrizniük, hogy átmenjenek azon a - kétéves recessziót imitáló - stresszteszten, amelyet az Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) készít elő az adófizetők megnyugtatására, és az európai bankágazat iránti bizalom további erősítésére.
2011. 04. 08. 18:12
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) visszavonása mellett érvel Papp József, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense a friss Figyelőben. A szakember szerint súlyos hiba volt nem aláírni a versenyképességi paktumot, és kezdeményezni kellene az Európai Bizottságnál, hogy az ÚSZT finanszírozására hivatott uniós forrásokat az államadósság csökkentésére fordíthassa az ország. Ajánló.
2011. 04. 08. 16:22
Megsegítik Portugáliát – döntöttek Gödöllőn az uniós országok pénzügyminiszterei. A tervek szerint 3 éves, összesen 80 milliárd eurós csomagért néhány dolgot kérnek cserébe, például kemény költségvetési megszorítást, gyors hiánycsökkentést és a privatizációt.
2011. 04. 08. 16:05
Olvasói sztorik