FN

Az Otthonvédelmi Akcióterv már bejelentett öt pontja egyelőre elnagyolt. Nagyon sok kérdést majd a törvényi szabályozás, illetve az ez alapján kidolgozott banki belső szabályzatok, eljárási rendek fognak pontosítani. Az fn.hu 10 pontban foglalta össze, hogy melyek a legfontosabb nyitva maradt kérdések.
2011. 06. 06. 06:00
Rémhírnek és minden alapot nélkülöző álhírnek nevezte a pénteki rendkívüli kormányszóvivői tájékoztatón Nagy Anna kormányszóvivő, hogy a magyar bankbetéteket államosítaná a kormány. Az ügyben a felügyelet és a rendőrség is vizsgálódik.
2011. 06. 03. 15:32
Rossz idők köszöntenek a dohányosokra, több lépcsőben nő a dohánytermékeket sújtó minimális adó szintje. A dohány adója jobban nő majd, mint a cigarettáé.
2011. 06. 03. 15:19
Minden eddiginél hatásosabb akcióra készülnek a szakszervezetek június 16-án: egyszerre több helyszínen, több óráig tartó forgalomlassítással blokkolják az ország, a megyeszékhelyek és a városok legfontosabb főútvonalait, a ki- és bevezető utakat. Ezzel, terveik szerint gyakorlatilag megbénítják az egész ország közlekedését. A pedagógusok már vasárnap utcára vonulnak, a közlekedési dolgozók pedig június 9-én.
2011. 06. 03. 10:02
Matolcsy György kétharmados törvényben rögzítené, hogy nem lehet 16 százaléknál magasabb a személyi jövedelemadó kulcsa. Az egykulcsos óriási siker, a miniszter érzi már a versenyképesség növekedését. 5 milliárd forintot tervez a kormány jövőre elkölteni a bedőlt lakáshitelek fölvásárlására. Interjú.
2011. 06. 03. 06:09
Az Egyesült Államok leminősítését helyezte kilátásba csütörtöki londoni figyelmeztetésében a Moody's Investors Service arra az esetre, ha nem sikerül hamarosan dűlőre jutni az állami adósságlimit emeléséről folyó vitában.
2011. 06. 02. 20:41
Újabb bürokráciacsökkentő csomag készül, amely – az első csomaghoz hasonlóan – nem pusztán a vállalkozások adminisztrációjára, hanem a foglalkoztatottak életére is hatással is lehet.
2011. 06. 02. 18:40
A céges bónuszok és kuponok piacán zajló harcnak kívánt véget vetni GKIeNET a Corvinus Egyetem E-business Kutatóközpontjával együttműködve. A kutatók az indulástól kezdve mérni fogják az érintett szereplők teljesítményét.
2011. 06. 02. 15:22
Olvasói sztorik