FN

Az IMF-segítséggel támogatott magyar gazdasági program sikeresen erősítette meg a gazdaságot és stabilizálta a piaci körülményeket, de az eredmények nagy része a program kifutása óta fellazult. A kilábalás a válságból szerény volt, miközben jelentős sérülékenység maradt fenn a gazdaságban - állapította meg az IMF igazgatótanácsa.
2011. 06. 15. 19:10
A válság elmúltával tavaly már ismét rekordot döntött a luxuscikkek forgalma, elsősorban a feltörekvő országokban érzékelhető nagy érdeklődés.
2011. 06. 15. 18:25
Arra kérte szerdai levelében Simor András jegybankelnök Kövér Lászlót, az Országgyűlés elnökét, hogy a képviselők ne csak az MNB felügyelőbizottságának – a jegybank vezetését súlyosan elmarasztaló – éves jelentését ismerhessék meg, hanem az MNB reakcióját, cáfolatát is.
2011. 06. 15. 16:15
Csütörtökön forgalomlassító autós felvonulásokra és tüntetésekre készülhetünk országszerte. A szakszervezetek a fővárosba és 18 vidéki helyszínre várják az érdeklődőket. Ezzel egy időben tartják a „bohócforradalmat” is. Részletes programok és térkép az fn.hu-n!
2011. 06. 15. 14:30
Az OTP-csoport az oroszországi és a bulgáriai leánybankjával a legelégedettebb, s érdeklődést tanúsít kazahsztáni és türkmenisztáni bankok iránt - mondta az OTP elnök-vezérigazgatója a Vedomosztyi című orosz üzleti lapnak.
2011. 06. 15. 12:49
A vártnál érdemben alacsonyabb volt az infláció májusban, és minden jel arra mutat, hogy az árszínvonal emelkedési üteme az év hátralévő részében lassulni fog. A jegybanki alapkamat csökkenésére ennek ellenére nincs esély.
2011. 06. 15. 12:00
Az elmúlt évet 35,83 milliárd forint nem konszolidált veszteséggel zárta a Magyar Államvasutak, ami a tervezettnél közel kétmilliárd forinttal kisebb és jócskán elmarad a 2009. évi 53,88 milliárd forintos veszteségtől - ismertette a társaság auditált, nem konszolidált, de még el nem fogadott éves beszámolóját Petrilla György, a MÁV pénzügyi igazgatója a szerdán Budapesten tartott sajtóbeszélgetésen.
2011. 06. 15. 11:01
Megjelent az első törvénytervezet a devizahitelesek megsegítéséről. A kormány első körben az árfolyamgát, a gyűjtőszámla, a kilakoltatási és árverezési moratórium feloldásának szabályait bocsátotta vitára. A Nemzeti Eszközkezelő Társaság és a kislakásvásárláshoz igényelhető kamattámogatás még nincs benne ebben az előterjesztésben.
2011. 06. 15. 06:00
Alaposan rácáfol a Pintér Sándor által benyújtott törvényjavaslat a Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter által ígértekre, ráadásul megteremti annak a lehetőségét, hogy a közfoglalkoztatottakat még a minimálbérnél is kevesebbért dolgoztassák.
2011. 06. 14. 16:25
A gyártó szektorban és a vendéglátóiparban a legjobbak az álláskeresők lehetőségei, hiányszakma a mérnök, a szakképzett munkás (például a szerszámkészítő), de a szakács is. 2011 harmadik negyedévében Magyarországon egy kicsivel több cég akar új munkatársakat felvenni, mint ahányan elbocsátásokra készülnek – derült ki egy friss felmérésből.
2011. 06. 14. 15:33
Defláció, végrehajthatatlan strukturális reformok és drámaian gyengülő euró. Sötét jövőt jósol az eurózónának Nouriel Roubini.
2011. 06. 14. 13:30
Olvasói sztorik