Gazdaság

Nem jön a megszokott nyári olcsóság

A kiárusítások alatt az árzuhanások mértéke és a cikkek köre is szűkebb a korábbiaknál.

Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerdai közleménye szerint a kisebb kiárusítási hullám döntő oka, hogy a kereskedők és beszállítóik egyre nehezebb helyzetbe kerültek a piac 2007 óta tartó szűkülése miatt. A kereskedők ugyanis a válság éveiben szinte folyamatos leárazásokra kényszerültek.

Kiemeli: 2011 első félévében már megállt a kereskedelmi fogyasztás csökkenése, a régóta várt növekedés azonban csak lassan indul meg. A késlekedés döntő oka, hogy az elmúlt hónapok élelmiszer- és üzemanyag áremelkedése felemészti a háztartások tartalékait is – olvasható a közleményben.

A nyári vásár legnagyobb részét a ruházati cikkek teszik ki – igaz, más termékekre, kerti, sport-, vagy éppen barkácsárukra is irányul. Ruhavásárlására a költekezés 5-6 százaléka jut – írja szövetség.

Tavaly a ruházati termékek forgalma 389 milliárd forint volt, mennyiségben 2 százalékkal alacsonyabb, mint egy évvel korábban. Az elmúlt négy évben pedig mintegy 10 milliárd forint, mennyiségben 6 százalék volt a forgalomvesztés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik