Gazdaság

Az év eleje óta megduplázódtak a részvények árfolyamai a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT). Amíg a tavalyi évet 4134,31 ponton zárta a börze hivatalos indexe, az e hét keddi tőzsdenapon már 8280 pont fölé is felkúszott az értéke, s végül 8168,13 ponton zárt. A történelmi rekord érdekessége, hogy a BUX értékét a New York-i Dow Jonesszal összevetve azt is mondhatjuk: utolértük Amerikát.
1997. 08. 06. 00:00
Megszületett a kompromisszum a Fehér Ház, valamint az amerikai törvényhozásban többségben lévő republikánusok között az államháztartás öt éven belüli rendbetételéről. A tengerentúlon, ugyancsak a napokban, nyilvánosságra hozták a legfontosabb második negyedéves gazdaságstatisztikákat. Ezek szerint a bruttó hazai termék (GDP) bővülése a vártnak megfelelően fékeződött, a munkanélküliségi adatok azonban még mindig azt jelzik, hogy nem múlt el a gazd
1997. 08. 06. 00:00
Áll a bál a biztosítók háza táján: az elmúlt hetekben több olyan ügy borzolta a kedélyeket, amely társaságok egymás közötti vitájáról, vagy az ügyfelekkel szembeni kifogásolható magatartásáról szólt. A szakértők szerint néhány üzletágban egyre durvább verseny folyik, amelynek vadhajtásait csak a hatályos törvényi szabályozás átalakításával és a különféle szakmai szervezetek erősítésével lehet "lenyesni".
1997. 08. 06. 00:00
Az EDI (Electronic Data Interchange) egy szabványosított kommunikációs eszköz, amelynek az egyik legfőbb erénye, hogy lehetővé teszi a szabványosított okmányok elektronikus cseréjét az előfizetők között és ezeket az okmányokat gyakorlatilag manuálisan ki sem kell tölteni, mivel ezt maga a szoftver elvégzi, a cég adatbázisának alapján. A rEDInet a Matáv ilyen rendszere.
1997. 08. 06. 00:00
Továbbra sem tudtak megállapodni a szakszervezeti szövetségek a leendő tb-önkormányzatok elnökeinek személyéről, bár a mandátumok elosztásáról szóló egyezséget végül sikerült tető alá hozni. Az osztozkodás közben a kormány már javában dolgozik a tb-alapok pótköltségvetésén.
1997. 08. 06. 00:00
PM Kopint Datorg GKI 1996. 1997.* 1997.* 1997.* Exportváltozás indexe (százalék) 12 10 12 10 Importváltozás indexe (százalék) 6,5 10 12 12 Külkereskedelmi mérleghiány (milliárd dollár) 2,7 kb. 2,8 3 2,7 Folyó fizetési mérleghiány (milliárd dollár) 1,7 2 1,7 1,6 Közvetlen működőtőke-befektetések (milliárd dollár) 1,8 1,5 kb. 1,8 1,9
1997. 08. 06. 00:00
Szindikált devizahitelből épül újjá a dunaújvárosi nagyolvasztó. A CIB Hungária Bank Rt. valamint az OTP Bank Rt. szervezte meg négy magyar és egy külföldi pénzintézet részvételével azt a bankkonzorciumot, amely augusztus 4-én aláírta a hitelszerződést a Dunaferrel. A 3 milliárd forintnak megfelelő összegű hitelt részben forintban, részben devizában folyósítják a cégnek, amelynek 5 év alatt [...]
1997. 08. 06. 00:00
Forrás: Count of Auditors, Report on 1993 * A Strukturális Alapokból kapott juttatások az adott ország GNP-jének százalékában) Összes (milliárd ecu) 1 főre (ecu) Összes a GNP százalékában* Írország 1 088 311 2,8 Portugália 2 327 233 2,6 Görögország 1 897 184 2,5 Spanyolország 2 971 76 0,7 Olaszország 3 398 59 0,4 Franciaország 1 [...]
1997. 08. 06. 00:00
Miközben a munkaadók és a munkavállalók a mandátumelosztáson vitáznak, a kormány szorgalmasan faragná az egészségbiztosítási pénztár hiányát; ráadásul ebbe a régi önkormányzatok már, a meg sem alakult újak pedig még nem szólhatnak bele. A kabinet augusztus huszonegyedikéig szeretné elkészíteni az egészségpénztár pótköltségvetését: a fő cél az egyre duzzadó hiány csökkentése. Mintegy 15-18 milliárd forinttal szeretné [...]
1997. 08. 06. 00:00
Tervezhetnek a mezőgazdák. A közlönyben legalábbis már megjelentek a fontosabb termékpiacokat 1997-ben szabályozó főbb rendelkezések, és ismertté váltak a kedvezményes agrárhitel-lehetőségek is. A legnehezebb döntés előtt most a gabonatermelők állnak: mikor adják el a terményüket? A szakminiszter kivárna.
1997. 08. 06. 00:00
Mivel két és fél évvel ezelőtt még ipari park sem nagyon volt az országban, az Ipari Parkok Egyesület (IPE) létrehozása is túlzásnak tűnt. Ám ahogy a kormány beindította – pénzzel megspékelt programjait -, úgy szaporodtak az ehhez hasonló szervezetek. A Magyar Tudományos-, Technológiai- és Ipari Parkok Szövetsége (MATTIP) februárban jött létre, majd kisvártatva megjelent a [...]
1997. 08. 06. 00:00
Bányát vett Nógrádban a Tiszai Erőmű Rt. A tavalyi privatizáció óta az AES Summit Generation Ltd. tulajdonában lévő cég megvette a Nógrádszén Kft.-t, amire azért van szüksége, mert a fűtőanyagot eddig biztosító Lyukóbánya a jelenlegi termelési szint mellett 2003-2005-re kimerül. Az új nógrádi bányájában, Kazár-Székvölgypusztán külszíni lignitfejtéssel szerzi be a szükséges alapanyagot a Tiszai Erőmű. [...]
1997. 08. 06. 00:00
Hosszú egyeztetés után az osztrák kormány jóváhagyta az 1998-99-es költségvetés tervezetét, valamint a nyugdíjreform alapelveit. Ausztria teljesíteni fogja a maastrichti kritériumokat, és az első körben bekerülhet a nyugat-európai valutaunióba.
1997. 07. 30. 00:00
A szörnyű esőzések sem mossák el a nemzetgazdasági tendenciák alapvető különbségeit a visegrádi-országokban. Csehországban a strukturális válság kezelése van napirenden, miután az öngerjesztő sikerpropaganda buborékja kipukkadt. Lengyelországban a romló fizetési mérleg okoz gondot. A válságból kilábaló Magyarországon a mutatók javulnak, de még nem rózsásak.
1997. 07. 30. 00:00
Költségvetési egyenleg a GDP százalékában Folyó fizetési mérleg a GDP százalékában 1993. 1994. 1995. 1996. 1997. Csehország 0,6 2,7 4,8 4,1 2,0 Lengyelország 3,9 5,2 7,0 6,0 5,8 Magyarország -0,6 2,9 1,5 1,0 3,0 Csehország 0,1 1,1 0,6 -0,1 -0,5 Lengyelország -2,8 -2,7 -2,6 -2,8 -2,8 Magyarország -5,5 -8,4 -6,8 -3,3 -4,9 Csehország 0,3 -0,3 [...]
1997. 07. 30. 00:00
Egyelőre nehéz megbecsülni, hogy pontosan mekkora az üzleti értéke annak a csomagnak, amelyet az ÁPV Rt. ajánlott fel a Postabank ingatlanjaiért cserébe. Annyi biztos: a tőzsdén kívüli kereskedelemben forgó gáz- és áramszolgáltató részvények idővel a névérték felett kelhetnek el. Jóval bonyolultabb annak a 22 társaságnak a megítélése, amelyet a vagyonkezelő "nyakán maradt", úgynevezett kisebbségi portfolióból különítettek el a hitelintézet számár
1997. 07. 30. 00:00
Az elmúlt héten naponta új rekordot állított fel a Wall Street ipari indexe, az európai piacok többségén is emelkedtek a részvényárak, a valutapiacokon pedig szárnyalt a dollár. A tőzsdei eufóriának és az amerikai valuta erejének magyarázata csak részben keresendő a tengerentúlon, sokkal inkább Európában, azon belül is Párizsban. Határidőre megvalósulhat az euró, legalább is a franciákon nem fog múlni - szólt az üzenet, ez pedig a piac jelenlegi
1997. 07. 30. 00:00
Évről évre csökken Magyarországon a tejfogyasztás. Így nem csoda, hogy a jórészt már teljesen magánkézben lévő cégek egyre élesebb harcot vívnak egymással piaci részesedésük megtartásáért. A multik tőkeerejüket és fejlett marketingmódszereiket vetik be, a hazaiak összefogással és a termékgyártás szakosításával igyekeznek talpon maradni. A küzdelemben azonban már egyik fél sem csak a tejfogait mutogatja...
1997. 07. 30. 00:00
Anyabankjába, a Közép-európai Nemzetközi Bankba (CIB) olvad 1998 januárjától a CIB-Hungária Bank – határoztak múlt heti közgyűlésükön a hitelintézet tulajdonosai. A tevékenységét CIB Bank Rt. néven folytató egyesült társaság konszolidált mutatói alapján belépett az öt legnagyobb kereskedelmi bank táborába. A bankcsoport konszolidált mérlegfőösszege 290,3 milliárd forint volt az első félévben, ami 4 százalékkal több mint [...]
1997. 07. 30. 00:00
Hihetetlen mértékű árrobbanással reagáltak a malmibúza-jegyzések az aratást kísérő esős időjárásra a Budapesti Árutőzsde gabonapiacán. Az eladók a hatezer forintot is meghaladó áremelkedést már túlhajtott spekulációnak tartják, míg az árakat feljebb hajtó vevők szerint az ország mintegy 1,3 millió tonnányi malmibúza-szükséglete meg sem termett.
1997. 07. 30. 00:00
A közép-európai országok közötti kereskedelem a korábbi évek drasztikus hanyatlása után újra növekedésnek indult. Az elmúlt évek fejleményei megmutatták, hogy a nyugati orientáció nem lehet kizárólagos eszköz a tartós gazdasági növekedés fenntartására és az egyensúly megteremtése érdekében. A közép-európai kisállamok közötti kétoldalú kereskedelemnek vannak tartalékai, és a korábbi rendkívül alacsony kereskedelmi szinthez képest van lehetőség a p
1997. 07. 30. 00:00
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökének július 10-én megjelent rendelkezése nyomán módosulnak a pénzforgalomra vonatkozó szabályok. Ezek révén egyrészt tovább rövidül a pénzforgalmi megbízások teljesítéséhez a hitelintézetek számára rendelkezésre álló idő, másrészt lehetővé válik - mint fizetési mód - a csoportos átutalás és beszedési megbízás. Mindez várhatóan tovább javítja a Bankközi Zsíró Rendszer (BZSR) 1994-es beindításával megkezdett bankköz
1997. 07. 30. 00:00
Jászberénybe költözteti jászárokszállási fagyasztóládagyárát a Lehel Hűtőgépgyár Kft. A lépés összefüggésben áll azzal, hogy a svéd tulajdonos a cég minden érdekeltségét érintő átszervezést hajt végre a vállalat hatékonyságának és üzletmenetének javítása érdekében. Eközben az Electrolux összes befektetése és exportja növeli a - szintén a Wallenberg-csoporthoz tartozó - Saab esélyeit a tervek szerint nemsokára kiírandó magyar vadászrepülőgép-tende
1997. 07. 30. 00:00
Eladja az ÁPV Rt. a tulajdonában lévő Magyar Hajózási Rt. (Mahart) cégcsoport kisebbségi részvénycsomagját. A kormány múlt heti ülésén elfogadta az rt. és érdekeltségei privatizációs koncepcióját. E szerint a kétlépcsős, még idén elinduló magánosítás végén az államnak 50 százalék plusz egy szavazatnyi részesedése marad a Mahartban.
1997. 07. 30. 00:00
Olvasói sztorik