Politikai értelemben kijózanító, a gazdasági egyensúly szempontjából viszont biztató adatokat közölt a bérek múlt évi alakulásáról a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).#
Palermóban, a G-7 pénzügyminisztereinek értekezletén a Bush-csapat embere bedobta a korai Reagan-kurzus kapitalista fundamentalizmusának macskáját a szicíliai galambok közé.
Lemondott Torgyán József agrárminiszter. Indoklásként a családja ellen folytatott kampányt nevezte meg, de lépésével vélhetően azt kerülte el, hogy Orbán Viktor miniszterelnök váltsa le őt.
MAGYAR MAKROADATOK Február 19-én jelenik meg a folyó fizetési mérleg decemberi hiányának véglegesített adata; a hónap elején közölt előzetes számok a várakozásnál kedvezőbb, 593 millió eurós deficitet mutattak.#
Berzéthyné Ruff Gabriella nem úgy képzelte a pályakezdését, hogy Hollandiában a rendőrség kihallgatja, majd kitoloncolják. Ma viszont már örül, hogy így történt.
Szeptemberben a Műegyetemen is beindul a közgazdászképzés. Az oktatási intézményeknek az egyre erősödő versenyben meg kell küzdeniük diplomájuk értékéért.
Furcsa munkabeszüntetés volt Ferihegyen: az Aeroplex Kft. dolgozóit tömörítő szakszervezet olyan eredményeket ért el, amelyek elsősorban a menedzsment érdekeit szolgálják.
Nem egyszerűen technológiai fejlesztés, hanem új lehetőségeket kínáló átfogó koncepció az elektronikus üzletvitel – hívja fel a magyar cégek figyelmét a KPMG.#
Két új fórumot hívtak életre a múlt héten az információs társadalom hazai kiépítésének érdekében: létrejött a parlamenti informatikai bizottság, és vele párhuzamosan, de tőle függetlenül egy közhasznú alapítványt is létrehoztak neves informatikai szakemberek és kutatók.#