Alig száradt meg a tinta az athéni Akropolisz közelében fekvő Agorán aláírt csatlakozási okmányon, s máris időszerű feltenni a kérdést: mit kell tennie az EU-tag Magyarországnak az unió viharos hétköznapjaiban?
Kezdjük talán a jelzővel: “viharos”. A meghatározó fontosságú nemzetközi szervezetekhez mindig válságos időpontban sikerült csatlakoznunk. Amikor a NATO tagjai lettünk, megkezdődött a jugoszláv állam bomlásának véres szakasza. Most, hogy aláírtuk a belépési okmányt, az Európai Unió az iraki háborúval kapcsolatos ellentétek miatt megosztottabb, mint történelme során bármikor.
Ezeknek a kényelmetlen helyzeteknek a legfőbb oka az, hogy tárgyai és nem alanyai vagyunk a világpolitikának, ami azt jelenti, hogy a döntések időpontját nem mi határozzuk meg. Ezek a döntések általában egy fázissal később születtek meg, mint ahogy az a szűken vett magyar érdekek szempontjából ideális lett volna.
Ha például Szlovákia és Románia velünk egy időben lehetett volna a NATO tagja, akkor nem mi lettünk volna a magányos NATO-bázis a délszláv válság északi peremén. Ha most Románia velünk együtt (és nem hároméves késéssel) lehetne az EU tagja, akkor a státustörvény ügyében azonos feltételekkel beszélhetnénk Pozsonnyal és Bukaresttel.
POZITÍV ÜZENET. A korlátok továbbra is megmaradnak. De külpolitikai vonatkozásban a tagállamok megőrizték és belátható ideig meg is őrzik döntési szabadságukat.
Már az Agora szó is utal erre. Eredeti jelentése: piactér. Ám ez volt a népgyűlés színhelye is az antik görög városállamokban. Az Agorán határoztak háborúról és békéről, szövetségek kötéséről és felbontásáról. Ma azt mondanánk: a külpolitikáról. Ha az uniót modern Agorának tekintjük, akkor a “piactér” működését bonyolult szabályok által irányító közös gazdaságpolitikával szemben a “népgyűlésben” nincs közös külpolitika.
A kérdés: hogyan lehetne felvázolni egy EU-tag Magyarország hosszú távú külpolitikájának alapelveit az unió mai helyzetében? Talán a következő alapelvekből lehetne kiindulni.
Először is, a NATO- és az EU-tagság kiegészíti egymást. Ez testesíti meg az euroatlanti elkötelezettséget, ami a magyar külpolitika alapja. A két kapcsolat közötti konfliktus esetén (lásd: Irak) az a logikus feladat, hogy mindkét oldalon elfogadható partnerek legyünk – mint most.
Közben azonban tudomásul kell vennünk, hogy a NATO egy hajdani, potenciális szovjet agresszió elleni védelmi blokk. Tagjai (az Egyesült Államok mint meghatározó katonai erő, illetve Kanada mellett) európai országok. Sőt, többségük az EU tagja. A NATO fontos biztonsági garanciát nyújt ritka veszélyhelyzetekben. Ám ma és a belátható jövőben Európa tartós állapota a béke. A konfliktusok gazdasági-politikai jellegűek és kompromiszszumokban oldódnak fel. Az uniós tagság e békehelyzetben a magyar társadalom további “európaizálásához” adja meg a nélkülözhetetlen kereteket.
Ezért számunkra (bár talán radikálisan hangzik) történelmileg viszonylag “fontosabb” az Európai Unió, mint a NATO.
RÉGIÓS TEREP. Végül látni kell, hogy a magyar külpolitika leghatékonyabb természetes működési területe a közép- és kelet-európai régió. Itt két, egymással összefüggő feladat igényel prioritást. Először a kapcsolatok teljes és sürgős rendezése Szlovákiával és Romániával. Távlatilag csak abból lehet kiindulni, hogy Szlovákia most, Románia pedig holnap az EU tagja lesz. Ezzel logikailag értelmét veszti az a rövid távú és belpolitikai kombinációkkal megterhelt gyakorlat, amely a státustörvényhez vezetett. Tudomásul kell(ene) venni, hogy ez hibás lépés volt, majd ezen az alapon kell megegyezni Bukaresttel és Pozsonnyal. Másfelől ez azért is fontos, mert az iraki háború ezt a régiót is megosztotta. (A lengyelek harcoló résztvevők voltak, Románia és Bulgária látványosan a Bush-kormányzat mögé állt.)
A háborúnak vége. A régió országainak elemi érdeke, hogy mielőbb hatékony csoportosulást alkossanak, s néhány év múlva közösen lépjenek fel regionális igényeik megvalósításáért. Magyarország annyira – és hiába – óhajtott európai befolyásához is egyetlen út vezet: a regionális összefogásé.
Az irtózást a nyílt terektől (és a nyílt beszédtől) agorafóbiának nevezik. Az egy betegség.
