Gazdaság

Forintgyengülésre lehet számítani, de valutaválságtól és spekulációtól nem kell tartani. Magyar elemzők szerint eltúlzott Adam S. Posen, a washingtoni nemzetközi gazdasági intézet professzorának azon feltevése, hogy forintválságot okozhat az uniós kudarc.
2005. 06. 20. 14:47
A Budapesti Értéktőzsde is Európa perifériájára került – mondta Járai Zsigmond a tőzsde alapításának 15. évfordulóján rendezett konferencián. A jegybankelnök szerint ennek oka, hogy Magyarország a mutyizók országa lett, és ebbe a tőzsde nem illik bele.
2005. 06. 20. 13:01
A magyarországi MasterCard kártyákat kibocsátó magyarországi tagbankok közül egyik sem kapott riasztást hétfő délelőttig, így nagy valószínűséggel a magyarországi kibocsátású kártyatulajdonosokat nem veszélyezteti a MasterCard egyik szolgáltatójánál történt rendszerfeltörés.
2005. 06. 20. 11:40
Július 1-jétől 1200 támogatott gyógyszer térítési díja emelkedik, 200 gyógyszeré pedig csökken - jelentette be hétfőn Székely Tamás, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgató-helyettese Budapesten sajtótájékoztatón.
2005. 06. 20. 11:14
Az EU súlyos politikai krízise valutaválságot okozhat Kelet-Európában. A legnagyobb veszélyben pedig Magyarország van – jelentette ki Adam S. Posen, a washingtoni nemzetközi gazdasági intézet professzora.
2005. 06. 20. 10:31
Enyhén gyengült a forint hétfőn reggel a bankközi devizapiacon, az eurót 248,00/10 forinton jegyezték, 30 fillérrel erősebben a pénteki 247,75/80 forintnál. A forint 12,15 százalékon állt a +/-15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán.
2005. 06. 20. 09:47
A csökkenő rendelésállomány miatt újabb létszámleépítésre kényszerül a nagykanizsai DKG-EAST Rt. olajipari gépgyártó cég. A társaság az elmúlt évet 400 milliós veszteséggel zárta, s adóssága 1,5 milliárd forint.
2005. 06. 20. 09:08
Hétfőn a korai reggeli órákban rekordmagasságba szökött fel a nyersolaj ára, hordónként meghaladta az 59 dollárt. A drágulásét ezúttal nigériai terrorfenyegetések felelősek. Piaci szereplők szerint idén még a 62 dollár körüli ár sem elképzelhetetlen, de a következő öt évben olcsóbb lesz a nyersolaj.
2005. 06. 20. 08:33
Németországi és belgiumi intervenciós raktárkapacitásokat keres a kifizető ügynökségként működő Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tavalyi gabonával telt hazai tárolók egy részének felszabadításához – értesült a Világgazdaság.
2005. 06. 20. 08:23
A Royal Bank of Scotland (RBoS) többet adna a második legnagyobb német kereskedelmi bank, a HVB részvényeiért, mint a német bank fúziós partnereként már elkönyvelt olasz UniCredito. Ezt a Focus című német hetilap közölte legfrissebb számában.
2005. 06. 20. 08:21
Amennyiben Magyarországon az érintett (környezetvédelmi, gazdasági és közlekedési, kulturális) tárcák nem tesznek határozott lépéseket a forrásvesztés elkerülése érdekében, úgy az Európai Bizottság visszaveheti a 2004–2006-os kohéziós keret egy részét– tudta meg a Világgazdaság.
2005. 06. 20. 08:14
A nem támogatott gyógyszerek árversenye mellett kitart a kormány, de nem támogatja a patikalétesítés liberalizációját. Az orvosok és gyógyszerészek kamarája a kormányprogrammal ellentétesnek tartja a patikai árversenyt – írja a Világgazdaság.
2005. 06. 20. 07:56
A Monetáris Tanács hétfőn tartandó kamatdöntő ülésétől az elemzők egyöntetűen 25 bázispontos kamatvágást várnak. Az alapkamat így 7 százalékra eshet.
2005. 06. 20. 07:33
A gyenge májusi lengyel ipari termelési és termelői áradatok hatására a jegybank, a korábban már beárazott 25 bázispont helyett akár 50 bázisponttal is csökkentheti az alapkamatot.
2005. 06. 20. 07:25
Az euró bevezetésének 2010-es céldátuma elvileg elérhető, de csak gazdaságpolitikai reformmal, amely a választások után kezdődik meg – mondta a jegybank elnöke a közszolgálati rádió Vasárnapi Újság című műsorában.
2005. 06. 19. 19:11
Az idén 15 éves jubileumát ünnepli a Budapesti Értéktőzsde (BÉT). A rendszerváltást követő 42 évi szünet után, 1990. június 19-én az alakuló közgyűlésen Bokros Lajost választották elnökké.
2005. 06. 19. 11:03
Olvasói sztorik