Gazdaság

Kemény csatát vívott Kóka János az ellenzékkel Magyarország versenyképességéről. Az ellenzéki politikusok szerint az ellenzék és a kormányoldal más Magyarország-képet lát.
2005. 07. 05. 15:00
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,50 pontos csökkenéssel, 19 294,45 ponton nyitott kedden.Az előző napi záróértékhez képest ez lényegében stagnálást jelent. Dobos Béla, az Inter-Európa Bank kereskedője felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hetek látványos emelkedése után bármikor számítani lehet egy jelentősebb korrekcióra is.
2005. 07. 05. 09:28
A bejelentett 200 milliárdos megtakarítás helyett 400 milliárdot kell elérni jövőre – értesült a Népszabadság. Az adócsökkentésen túl az autópálya-bevételek is hiányoznak majd a büdzsének.
2005. 07. 05. 08:37
Az év első felében mintegy nyolcmillió folyadékkristályos (LCD) televíziót értékesítettek világszerte – derül ki az iSupply felméréséből. A tavalyi adatokhoz viszonyított növekedés egyik oka, hogy jelentősen csökkent az ilyen készülékek ára – írja a Világgazdaság.
2005. 07. 05. 08:25
A mezőgazdasági elemi károk kivédésére szolgáló katasztrófaalap létrehozása is felmerül a száz lépés elnevezésű kormányprogram intézkedései között – tudta meg a Világgazdaság.
2005. 07. 05. 08:07
A tranzakció pénzügyi zárásával, hétfőn befejeződött a Hungexpo Rt. többségi állami tulajdonú részvénycsomagjának privatizációs folyamata - tájékoztatta az Állami és Privatizációs (ÁPV) Rt. kommunikációs igazgatósága az MTI-t.
2005. 07. 04. 18:53
Július 15-én adják át az M7-es autópálya Balatonszárszó-Ordacsehi közötti 20 kilométeres szakaszát, amely 65,1 milliárd forintba került - mondta el az MTI érdeklődésére Béni Gyöngyi, a beruházó Nemzeti Autópálya (NA) Rt. szóvivője, hétfőn.
2005. 07. 04. 18:40
Hétfőn délután több mint 13 havi mélypontra gyengült az euró árfolyama a dollárhoz képest Frankfurtban a múlt héten közölt kedvező amerikai makrogazdasági adatokra, miközben a kereskedők arra várnak, hogy csökkent-e kamatot a hét második felében az Európai Központi Bank (EKB).
2005. 07. 04. 18:11
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,97 pontos emelkedéssel, történelmi csúcson, 19 311,95 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,66 százalékos erősödés.
2005. 07. 04. 17:39
Nemcsak nyáron, az utazások és üdülések miatt kerülnek előtérbe a mélyhűtött vagy készételek, a praktikus és egészséges reggelik, a gyorsan tálalható vacsora hozzávalói, vagy a különleges szomjoltók. A „kényelem trendje" egész évben érzékelhető – állapítja meg az ACNielsen Piackutató a bolti eladás adatai alapján.
2005. 07. 04. 12:00
Az esseni központú WAZ-csoport közel 20 év után visszavonul a televíziózástól. Az elkövetkező hetekben a társaság eladhatja részesedését Európa legnagyobb médiacsoportjában, az RTL Group-ban.
2005. 07. 04. 11:40
Hétfőn a kora reggeli órákban enyhén emelkedett a nyersolaj ára Londonban a Nemzetközi Olajtőzsdén (IPE). A New York-i árutőzsde (NYMEX) hétfőn zárva tart a Függetlenség Napja miatt.
2005. 07. 04. 10:29
A 19 ezer pontos lélektani határt átlépve már alig öt százaléknyira van a hazai tőzsdeindex egy újabb kritikus csúcstól. A meggyőző lendületet a nemzetközi likviditás adja.
2005. 07. 04. 10:27
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 11,07 pontos emelkedéssel, 19 007,05 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékhez képest ez gyakorlatilag nem jelent változást.
2005. 07. 04. 10:16
Hétfőn az eurót reggel 247,05/15 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, 40 fillérrel erősebben a pénteki 246,65/75 árfolyamnál. A forint 14 bázisponttal 12,49 százalékra gyengült a +/- 15 százalékos ingadozási sáv erős oldalán. A dollár 13 havi csúcson állt.
2005. 07. 04. 10:16
Olvasói sztorik