Gazdaság

Olcsóbbak lettek az LCD-tévék

Az év első felében mintegy nyolcmillió folyadékkristályos (LCD) televíziót értékesítettek világszerte – derül ki az iSupply felméréséből. A tavalyi adatokhoz viszonyított növekedés egyik oka, hogy jelentősen csökkent az ilyen készülékek ára – írja a Világgazdaság.

A teljes évre a gyártók többsége húszmilliónál is több LCD-tévé értékesítésével számol – tavaly közel kilencmillió ilyen készüléket adtak el -, s ezt csak úgy érhetik el, ha a második fél évben további számottevő árcsökkentést hajtanak végre – állítják az iSupply elemzői.

Az LCD-tévék közül főleg az 51 centimétereseket keresik a hazai vevők az Euronics műszaki áruházlánc üzleteiben – számolt be a tapasztalatokról Kiss Zoltán, a társaság beszerzője. Ebben nagy szerepet játszik, hogy a múlt év végéhez képest átlagosan 40–50 ezer forinttal, 100–130 ezerre csökkent az ilyen tévék ára.

Egyre többen keresik ugyanakkor a nagyméretű, 107 centiméteres plazmatévéket, amelyekből az első hat hónapban közel tízszer annyit értékesítettek az Euronicsnál, mint egy éve. Ez főként annak köszönhető, hogy az ilyen méretű, márkás készülékek ára a 2004. év végi 600–700 ezerről júniusra 450 ezer forint körüli szintre csökkent az üzletlánc boltjaiban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik