Gazdaság

Újabb csúcson a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 315,97 pontos emelkedéssel, történelmi csúcson, 19 311,95 ponton zárt hétfőn. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 1,66 százalékos erősödés.

A 15,8 milliárd forintos forgalomban a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek, a Richter árfolyama történelmi csúcson is volt a napközben.

Galbavy Péter, a Takarékbank Rt. üzletkötője elmondta, hogy a Mol és az OTP forgalmára a koncentrált külföldi vétel volt jellemző, míg a Richternél határozottan megjelentek a külföldi intézményi eladók. A gyógyszergyártó cég papírjait azok a magyar befektetők vásárolták fel, akik a gyengülésére játszottak – tette hozzá.

A következő napok lehetséges árfolyammozgását illetően Galbavy Péter elmondta: “nincsenek még viharfelhők, de bármikor számítani lehet egy heves esésre”. Hozzáfűzte, hogy a Mol árfolyamára hatással lehet az EU versenybizottságának csütörtöki döntése a Mol-E.ON tranzakcióról.

A Mol 5,8 milliárd forintos forgalomban 405 forinttal, 2,35 százalékkal 17 650 forintra erősödött. Az OTP papírok záráskor 185 forinttal értek többet, mint pénteken záráskor: 7160 forintot. A bankpapírok forgalma 6,3 milliárd forint volt.

A Richter 1,7 milliárd forintos forgalomban 520 forinttal 31 495 forintra erősödött, de napközben a történelmi csúcsot jelentő 31 800 forintot is elérte a papír árfolyama. A Magyar Telekom papírok záráskor 5 forinttal 890 forintra gyengültek, forgalmuk 846 millió forint volt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik