Gazdaság

A kormányzat olyan védjegyet készíttetett, amely arról tájékoztatja majd a fogyasztókat, hogy melyek azok az áruházláncok, kereskedelmi cégek, illetőleg melyek azok a termékek, amelyeknél érvényesítik az áfa felső kulcsának 5 százalékpontos csökkentését - mondta Mesterházy Attila.
2005. 12. 29. 14:05
A Gazdasági Versenyhivatal 2005-ben 180 versenytanácsi határozatot hozott, melyek közül 53 állapított meg törvénysértést és összesen 2,464 millárd forint összegű bírságot szabott ki. A korábbi években kiszabott bírságokból több mint 6,3 milliárd forint folyt be a központi költségvetésbe.
2005. 12. 29. 13:48
Idén novemberben a háztartások folyószámlahiteleinek és betéteinek átlagkamatlába kis mértékben, a háztartásoknak nyújtott fogyasztási és lakáscélú hitelek átlagkamatlába erőteljesebben csökkent - közölte a jegybank.
2005. 12. 29. 12:11
Az ING Bank Rt., mint befektetési szolgáltató közreműködésével 7 411 696 darab „A" sorozatú Mol részvényt értékesített és 19 750 forintos áron ugyanilyen mennyiségű Mol részvényt vásárolt a Magyar Olaj- és Gázipari Rt.
2005. 12. 29. 11:48
Egy amerikai szövetségi bíróság a vezeték nélküli technológiákkal foglalkozó InterDigital Communications Corp. javára döntött egy 252 millió dolláros szabadalmi perben a Nokia ellen.
2005. 12. 29. 10:47
A tokiói tőzsde fő mutatója, a Nikkei225 index csütörtökön 149,59 pontos, azaz 0,9 százalékos emelkedés után 16 344,2 ponton zárt, ami a legmagasabb szint volt 2000 szeptembere óta.
2005. 12. 29. 08:37
Az újévi nagy mulatságok előtt az FN körülnézett az üzletekben, mire lehet számítani. Bár a tapasztalataink ismét azt mutatják, hogy a hipermarketekben olcsóbban megúszhatjuk a szilveszteri bevásárlást, ez esetben, jól lehet, mégsem mindenki a legolcsóbb helyet választja és a sarki közértben szerzi majd be a bulihoz szükséges dolgokat.
2005. 12. 29. 08:17
A magyar háztartások gázellátása biztonságban van, az orosz-ukrán gázvita magyarországi hatásainak elkerülése érdekében a kormány folyamatosan tárgyal a partnerekkel - közölte Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter szerda este, miután az FN megírta, gond lehet a magyarországi gázszállításokkal is.
2005. 12. 29. 01:42
Három napon túl nem kötelezhetőek a boltok az áruk cseréjére, de a verseny miatt van, ahol 90 napig is vissza lehet váltani a kudarcos ajándékokat. Szervizbe viszont nem küldhetnek el senkit, az árut annak kell visszavennie, aki eladta.
2005. 12. 28. 18:12
A Gazprom orosz gázvállalat az FN információi szerint szerdán közölte a Mol-lal, hogy az Ukrajnával folyó tárgyalások sikertelensége esetén január 1-étől Magyarország is kevesebb gázt kaphat, így korlátozások várhatóak a fogyasztásban. A Mol ragaszkodik a hosszú távú szállítási szerződésekben meghatározott mennyiséghez és felkészült a probléma kezelésére.
2005. 12. 28. 17:42
Szélenergia helyett a víz keltette fel az érdeklődését Európa egyik vezető áramellátójának: a francia Électricité de France(EDF) egy brit beruházási alap révén a tenger hullámzási energiájának elektromos árammá alakítását finanszírozná.
2005. 12. 28. 16:25
Szinte minden adónemben lesznek kisebb-nagyobb változások jövőre. Egyebek mellett csökken az áfa, bevezetik a luxusadót, mérséklik az szja-kulcsot és sávját, emelkedik a jövedéki és a regisztrációs adó.
2005. 12. 28. 14:49
Elsődlegesértékpapír-forgalmazók a meghirdetett és értékesített 35 milliárd forintos mennyiségre 101,7 milliárd forint értékben nyújtottak be jegyzéseket a hat hónapos diszkontkincstárjegy szerdai aukcióján – közölte az Államadósság Kezelő Központ.
2005. 12. 28. 14:25
Karácsony este ötven százalékkal megugrott a zeneletöltéseket kínáló weblapok forgalma miután az emberek elkezdtek feltöltögetni az ajándékba kapott mp3 lejátszóikat – írja a Financial Times.
2005. 12. 28. 12:51
A korábbi iparági fogadkozások ellenére üzemanyag-ellátási zavarok keletkeztek Londonban és Délkelet-Angliában az egyik legnagyobb brit olajtároló telep két héttel ezelőtti kiégése miatt. A hiány egyes szakértői vélemények szerint hónapokig eltarthat.
2005. 12. 28. 12:22
A kormány megállapodott a bankszövetséggel és a takarékszövetkezetekkel, hogy januártól mind több helyen lehessen startszámlát nyitni - jelentette be Batiz András, kormányszóvivő. Az OTP rögvest jelezte: januártól kész kondíciókkal várja az ügyfeleket.
2005. 12. 28. 12:09
A világ egyik vezető acélipari vállalata, a Mittal tárgyalásokat folytat a kínai Baotou Iron & Steel (Group) Co. Ltd. 49 százalékának megvásárlásáról – állítja két, az üzlethez közel álló forrás is.
2005. 12. 28. 11:37
Olvasói sztorik