Gazdaság

A boldogságunkért felelős tényezők felére nincs ráhatásunk, mert öröklött tulajdonságainkon múlnak.
2007. 12. 20. 08:00
Az informatika és a távközlés technológiai fejlődése alig két évtized alatt olyan lehetőségeket teremtett, amelyeket korábban legfeljebb a hetvenes-nyolcvanas évek sci-fi filmjeiben láthattunk.
2007. 12. 20. 08:00
Nanocsöveket a legkülönfélébb anyagokból sikerült már előállítani, így különböző műanyagszerű polimerekből, de félvezetőként működő tiszta szénből is.
2007. 12. 20. 08:00
Számos közgazdász az anyagi, vagy legföljebb a szubjektív jólléttel igyekszik azonosítani a boldogságot, ám e fogalom pusztán közgazdasági eszközökkel nem írható le, és nem is mérhető.
2007. 12. 20. 08:00
Tízezer forintnál akár 2400-at is megspórolhatunk, ha jól választjuk ki, hogy melyik üzletláncnál szerezzük be a karácsonyi asztalra valókat. A FigyelőNet idén is tesztelte, mi mennyibe kerül, tapasztalainkat alább osztjuk meg olvasóinkkal. A végén minden kiderül!
2007. 12. 20. 07:00
Januártól emelkednek a postai szolgáltatások díjai. A drágulás érinti a hatósági és a nem hatósági áras szolgáltatásokat is: levélforgalomban az átlagos drágulás 6,9 százalék lesz.
2007. 12. 19. 13:23
Karácsony után tömegesen kerülnek az utcára a hirtelen felindulásból, ajándékként vett kutyák, macskák, kisállatok. Egy rajzfilm hatására idén sláger a patkány, amelyet ha „véletlenül” vemhesen veszünk meg, hirtelen egy rágcsálófarmon érezhetjük magunkat. Egyáltalán: mindenki maga válasszon társat magának, soha ne ajándékozzunk állatot – tanácsolják állatvédők.
2007. 12. 19. 12:37
Az év első tíz hónapjában a bruttó átlagkeresetek 8,2, a nettó átlagkeresetek 2,5 százalékkal nőttek éves szinten; a reálkereset így – 8,1 százalékos infláció mellett – 5,2 százalékkal csökkent egy év alatt. A Központi Statisztikai Hivatal szerint a közszférban jobban lehet keresni.
2007. 12. 19. 10:34
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 57,74 pontos csökkenéssel, 25 989,60 ponton nyitott szerdán. A keddi záróértékhez képest ez 0,22 százalékos csökkenés. A Raiffeisen elemzője szerint mérsékelt forgalom várható, kisebb mértékű növekedéssel.
2007. 12. 19. 09:34
A személyi jövedelemadóról szóló törvény módosítása nyomán a bukmékeri fogadásokból származó nyeremény nem számít jövedelemnek, így a szerencsejáték Zrt.-hez (Szrt.) tartozó Tippmix sportfogadási játéknál a kifizetendő összegek esetében nem kell levonni a húszszázalékos személyi jövedelemadót – írja a Népszabadság.
2007. 12. 19. 08:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 104 pontos emelkedéssel, 26 047 ponton zárt kedden. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,40 százalékos erősödés.
2007. 12. 18. 17:45
A Pénzügyminisztérium (PM) GDP arányosan 6 százalékos eredményszemléletű (ESA'95) hiányt vár 2007-re, javítva az aktualizált konvergenciaprogramban közölt 6,2 százalékon - jelentette be Tátrai Miklós államtitkár.
2007. 12. 18. 16:23
A korábban előrejelzettnél rosszabb mutatókkal, gyengébb növekedéssel és magasabb inflációval számol a Kopint-Tárki legfrissebb elemzésében.
2007. 12. 18. 14:16
Az új számítási szabályok nyomán alig kap kevesebbet az, aki januárban megy el nyugdíjba, mint az, aki decemberben dönt így. Viszont az új számítási modell nyomán az átlagfizetéshez képest kevesebbet ér majd az átlagnyugdíj.
2007. 12. 18. 13:25
Év végéig kell megkötni az autókra az új kötelező biztosításokat, amennyiben biztosítóváltás történt. Akár súlyos plusz tízezrekbe kerülhet később, ha nem kellő figyelemmel járunk el, például nem fizettük be teljesen a 2007-es díjakat, esetleg kárt okozunk az utolsó napokban, vagy nem utaljuk át az első részletet január végéig.
2007. 12. 18. 11:25
Kedden reggel 255 forintos árfolyamszintről indult az euró, fél tíz körül 254,70/80 forintot ért az európai deviza. Hétfőn délután 254,50/60 forint volt az árfolyam. A kereskedők arra számítanak, hogy a napi árfolyamsáv 254,70 és 255,00 között lesz.
2007. 12. 18. 10:14
Az építőipari termelés 2007 októberében mintegy 21 százalékkal csökkent 2006 októberéhez képest. Az év első tíz hónapjában a termelés 11,5 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól – derül ki a KSH felméréséből.
2007. 12. 18. 09:25
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,99 pontos emelkedéssel, 25 999,86 ponton nyitott kedden. A hétfői záróértékhez képest ez 0,22 százalékos növekedés.
2007. 12. 18. 09:02
Az ideinél kisebb hiánnyal elfogadta a parlament a 2008-as költségvetési törvényt. A pénzügyminiszter a jövő évben 2,8 százalékos GDP bővüléssel és a háztartások fogyasztásának növekedésével számol. Az ellenzék szerint adósságtörlesztő büdzsé készült, és hiányoznak a gazdasági növekedés forrásai.
2007. 12. 17. 18:22
A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) és az AUDI Hungária Motor Kft. megalakította az „Audi Hungaria belső égésű motorok” tanszéket, ahol január elsejétől kezdődik az többnyelvű oktatás.
2007. 12. 17. 18:00
Olvasói sztorik