Gazdaság

Lassan talál ki Magyarország a válságból, érdemi gazdasági növekedésre csak a következő kormányzati ciklustól van esély – véli a Századvég Gazdaságkutató Zrt. A kormányközelinek mondott kutatóintézet szerint a gazdaság növekedési potenciálját úgy lehet növelni, ha a jóval kisebb állam sokkal kevesebbet költ szociális kiadásokra.
2010. 07. 01. 16:34
2010. július elsejével, azaz csütörtöktől szűnik meg az öröklési- és ajándékozási illeték az egyenes ági rokonok közötti vagyonmozgás esetén - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NM). Később a kormányszóvivő pontosított: a jogszabályok elfogadása után, visszamenőleg lesznek érvényesek a változások.
2010. 07. 01. 14:41
Májusban három hónap óta először nőtt a kiskereskedelmi forgalom Németországban, erősítvén azokat a reményeket, hogy stabilizálódik a belföldi fogyasztás.
2010. 07. 01. 10:57
Az elmúlt hónapban kismértékben, 10 százalékkal csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) forgalma. Az év első hat hónapjában viszont a forgalom jelentősen, 42 százalékkal meghaladta a 2009. első félévit.
2010. 07. 01. 10:47
A Budapesti Értéktőzsde hitelpapír szekciójában három új külföldi szekciótag szerzett kereskedési jogot 2010. július 1-jén - közölte a BÉT a honlapján csütörtökön.
2010. 07. 01. 10:21
Az MNB adatai szerint a háztartások nettó finanszírozási képessége a GDP 3,1 százalékát, a nem pénzügyi vállalatok nettó finanszírozási képessége a GDP 1,2 százalékát érte el az elmúlt egy évben. Összességében a nemzetgazdaság nettó finanszírozási képessége a pénzügyi számlák adatai szerint a GDP 1,6 százaléka volt 2010 első negyedévével záruló elmúlt egy évben – közölte [...]
2010. 07. 01. 09:29
Visszatért a reálgazdaságban a növekedés, de még törékeny a konjunktúra. A Világgazdaság és az Ecostat közös mutatószáma, a gyorsulási irányadó (gyia) júniusban 0,3 százalékos emelkedést jelzett - közölte a kutatóintézet csütörtökön.
2010. 07. 01. 09:19
Olvasói sztorik