Gazdaság

Titok, hány csalás áldozatává vált ügyfelének adott 70 százalékos kártalanítást az MBH Bank

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Csak annyit árultak el, hogy akiket elértek a visszatérítési ajánlattal, azok nagy többsége aláírta a megállapodást.

Májusban írtuk meg, hogy több százan jártak pórul az MBH ügyfelei közül – magánszemélyek, vállalkozások, szervezetek estek csalók áldozatául. Többnyire az történt, hogy egy álbanki felület segítségével mobilappot telepítettek a csalók, és úgy ürítették le az ügyfelek számláit, hogy azt az érintettek nem is feltétlenül észlelték. A számlákról gyakran több millió forint tűnt el.

Június 11-éig országosan 757 nyomozás indult az MBH Bank károsultjainak ügyében. A lapunknak nyilatkozók közül többen felvetették a bank felelősségét is. A pénzintézet korábban rendre elutasította a benyújtott kártérítési igényeket azzal, hogy az ügyfelek súlyos gondatlansága miatt szerezhették meg a csalók az adataikat, ezáltal pedig a számlájukon lévő pénzt. Aztán júniusban bejelentették a 70 százalékos kártalanítást, visszatérítést.

Az MBH Bank azt vállalta, méltányossági alapon, hogy „adott feltételrendszer alapján” megtéríti a március 15. és május 31. közötti „Google-csalás típusú adathalász támadás” áldozatául esett, és panaszt tett ügyfelek kárának 70 százalékát, ha az egyedi megállapodást aláírják az ügyfelek. Illetve hogy a jelzett időszakban keletkezett, már lezárt és még folyamatban lévő panaszokat egyaránt kompenzálhatják. Az „ettől eltérő esetekben” a bank egyedileg mérlegel. Azt ígérték, hogy az ügyfeleket 2025. augusztus végéig keresi meg a bank – addig az érintetteknek nincs teendőjük.

A bank nem teljes kártérítést adott tehát, hanem 70 százalékos visszatérítést ajánlott fel a károkra, méltányosságból, átvállalva a visszatérítések szocho- és szja-terhét, és hangsúlyozva, hogy nem a bank hibájából történtek meg a csalások. Az MBH Bank károsultjainak csoportjaiban azóta is visszatérő téma a kártalanítás. A hozzászólók közül többen már megkapták a visszatérítést, mások, bár kereste őket a bank, a kártalanításig még nem jutottak el, és volt aki még várta a megkeresést. Mivel a bank augusztus végéig adott magának határidőt, rákérdeztünk, hogy állnak azzal, amit ígértek.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Olvasói sztorik