Extraprofitadó: a kormány csökkentené a biztosítók terheit

Változtat a kormány a lakásbiztosítási kampányon.

A jövő alkusza – az alkuszok jövője címmel rendezi meg Esztergomban kedden és szerdán XX. Biztosításszakmai konferenciáját és kiállítását a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ). A Portfolio.hu tudósítása szerint az NGM miniszteri biztosa, Kovács Zsolt, előadásában beszélt arról is, hogy bár a gazdasági növekedés még nincs a kívánatos szinten, mégis kiszámíthatóbb pályát vetít előre a biztosítási ágazat számára. Megerősítette, hogy az élet- és nyugdíjbiztosításokat nem érinti a lakáscélú felhasználhatóság lehetősége, csak az önkéntes nyugdíjpénztári megtakarításokat.

A lakásbiztosítási kampányról szólva kiemelte: az egyik legfontosabb cél sikerült, hiszen az ügyfelek 20%-át sikerült vele megmozdítani. Az is kiderült, hogy a lakásbiztosítási kampányban részt vevők biztosítási fordulónapja egységesen április 30. lehet.

Aminek biztosan örül a szakma, hogy a biztosítók jövőre csökkenthetik extraprofitadójukat, legalább 50 milliárd forinttal, differenciáltan. A részletek még kidolgozás alatt állnak.

Később a portál arról is beszámolt, hogy javaslatot nyújtott be a Magyar Biztosítók Szövetsége az extraprofitadó csökkentése érdekében a kormánynak, a Magyar Nemzeti Banktól pedig azt kérik, hogy addig ne induljon el a jegybank etikus 2.0 koncepciójának az alkalmazása, amíg az extraprofitadó bármilyen formában sújtja a szektort.

A biztosítókra 2022-től vetett ki extraprofitadót a kormány, akkor a portál

A különadók jelentős terhet jelentenek a biztosítóknak.

Kapcsolódó
Siralmas évet zártak a biztosítók
Alig 21 milliárd forint lett 2023-ban a hazai biztosítók adózott eredménye.