Gazdaság

Szabad Európa: 18 munkásjáratot törölt is az iváncsai akkumulátorgyár

Bár hivatalosan még nem is működik az Iváncsán felépült akkumulátorgyár, a cég vezetése november 6-án már meg is kezdte „a vállalati buszjáratok optimalizálását”, írja a Szabad Európa.

A lap információi szerint ennek keretében a korábban üzemelő 86 helyett már csak 68 munkásjárat indul majd a gyárba naponta, tizennyolcat megszüntetnek.

A gyár vezetése ezt állítólag azzal indokolta, hogy minden olyan megállóba, ahol ötnél kevesebben szálltak fel, megszüntették a járatokat. Így nemcsak konkrét desztinációk szűntek meg, de a megmaradt járatok megállóinak számát is csökkentették.

A Szabad Európa egyik forrása szerint így viszont vannak olyan extrém esetek, amikor egy dolgozónak ahhoz, hogy reggel 6-ra beérjen a gyárba a lakóhelyéről, még előző este, az utolsó buszjárattal el kell indulnia, egy köztes településen töltenie az éjszakát, és reggel az első busszal beutaznia Iváncsára.

A lap úgy tudja, már most nagyságrendileg 1500 ember dolgozik a gyárban.

A 24.hu nemrég írt arról, hogy Magyarország eddigi legnagyobb akkumulátorgyár-építkezésén még nem fizettek ki minden magyar beszállítót, a dél-koreaiak pedig ezért őszintén bocsánatot kérnek.

Kapcsolódó
Zajvédelem nélkül indult az iváncsai akkugyár: megszegte ígéretét a tulajdonos
Meglehetősen hangos az üzem, különösen a reggeli órákban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik