Gazdaság

Tankolás – most fizetjük meg a korábbi árbefagyasztás árát

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Az elmúlt hetekben szinte folyamatosan emelkedett az üzemanyag ára Magyarországon – jelenleg a 95-ös benzin literje 642 forint, míg a gázolajé 646 forint átlagban. Az RTL Fókusz annak járt utána, miért kell egyre többet fizetni a benzinkutakon, illetve miért emelkedik ennyire az üzemanyag ára. Szakértők szerint ennek több oka is van.

Az Erste olaj- és gázipari elemzője, Pletser Tamás kiemelte például, hogy a termékárak nagyon megdrágultak a nyersolajhoz képest. Hozzátette, a dráguláshoz hozzájárult a forint gyengülése, és a nyersolaj árának emelkedése is. És arról sem szabad megfeledkezni szerinte, hogy a 13 havi árbefagyasztás miatt – ami 2021 novemberétől a 2022 decemberéig tartott – jelentősen megváltozott a piaci helyzet Magyarországon. Azt tapasztalják, hogy a nagykereskedelemben és a kiskereskedelemben is jóval kisebb a verseny, mint az üzemanyagárstop előtt. A kisebb verseny pedig magasabb árakat eredményez. 

A Holtankoljak.hu ügyvezető igazgatója, Bujdos Eszter azt mondta, az árakra a forint-dollár árfolyam alakulása van jelentős hatással. Illetve az, hogy a magyar piac is igazodik a nemzetközi  olajpiaci árváltozásokhoz – tehát ha változik a Brent típusú olaj hordónkénti ára, akkor az akár már néhány napon belül éreztetheti hatását a hazai üzemanyagpiacon is.

Olaszországból jelentkezett be egyik kollegájuk – Szicília egyik legnagyobb városában, Cataniában egy liter dízel 1,72 euróba  (mintegy 686 forint), a 95-ös benzin pedig 1,89 euróba (nagyjából 724 forintba) került éppen az adott benzinkúton. Mint kiderült, ott 10-15 centes eltérések jellemzőek kutanként. Spanyolországból, Mallorcáról bejelentkező kollegájuk hasonló árakról számolt be, ott 1,85 euró volt a benzin, és 1,72 euró a gázolaj.

A környező országokhoz képest nincsenek már nagy, több száz forintos különbségek, de van, ahol olcsóbb a tankolás. Mint Bujdos Eszter elmondta, Ausztriában, Szlovákiában szinte ugyanannyi az üzemanyag, mint nálunk, valamivel olcsóbb Szlovénia és Horvátország 600 forint körüli átlagárakkal. Szerbiában is elindultak felfelé az árak, szóval nemigen éri meg már átmenni tankolni, mert a magyarhoz hasonló árakkal találkozhat az autós. Románia viszont még olcsó, 7,5 euró körüli üzemanyagáraival – úgy tudja, nem csak bevásárolni, tankolni is átjárnak a határ innenső oldaláról.

Az anyagban elhangzik az is, hogy a magyar kiskereskedelmi szereplők jóval nagyobb adót kell, hogy fizessenek, mint mondjuk a horvát, osztrák, vagy román kollegáik. Pletser Tamás példaként említette a 4,5 százalékos kiskereskedelmi különadót, ami tulajdonképpen áfaemelésként működik, megjelenik a fogyasztói árakban. Önmagában ennyivel magasabbnak kell lennie a magyar árnak, hogy nettóban azonos szintre kerüljön a magyar kiskereskedő, mint például horvát kollegái – mondta.

Az elemzők szerint év végéig nagyobb áremelkedésre nem kell számítani, de január elsejétől lényegesen magasabb, újra 700 forint körüli lehet az üzemanyagok ára Magyarországon. Ekkortól ugyanis mintegy nettó 32 (bruttó 41) forinttal megemelkedik a benzin és a gázolaj jövedéki adója. Pletser Tamás arra számít, hogy ez rögtön, egy az egyben megjelenik majd az árakban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik