Kedvezményekkel becsábítanak befektetőket, akiket azután megkopasztanak, különadókkal megsarcolnak, de az is megesik, hogy végül visszautasíthatatlan felvásárlási ajánlat érkezik valamelyik kormányhoz közeli oligarchától – ilyesmikről nyilatkozott Katarina Barley, az Európai Parlament szociáldemokrata alelnöke egy német lapnak, óva intve hazája befektetőit Magyarországtól. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy újságírói kérdésre válaszolva az alelnököt magyargyűlölőnek, azt a felvetést pedig, miszerint a BMW beruházását jobb lenne Debrecen helyett Romániába vinni, egyenesen nevetségesnek nevezte. Szerinte „egyes politikai erők” zsarolni próbálják a hazánkban beruházó német vállalatokat, ez azonban teljes kudarcba fulladt, miután ezen cégek köre egyre gyarapszik, és többségüknek „kifejezetten harmonikus” az együttműködése a kormánnyal.
Csakhogy nem Barley az egyetlen aggódó uniós politikus, az utóbbi időben karcos nyilatkozatok sora jelent meg a magyar viszonyokról a német sajtóban. Átfogó összegzést adott erről nemrégiben az osztrák Kronen Zeitung azt magyarázva, hogy az Orbán-kormány a saját kudarcait a külföldi befektetőkkel fizetteti meg.
A külföldi tőke megregulázása testre szabott jogszabályokkal nem új találmány – 2014-ben például kamera rögzítette, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök a balettintézet esetleges visszaszerzése kapcsán jelezte, mi a megoldás: arra biztatta az akkori főpolgármestert, Tarlós Istvánt, hogy adjanak be javaslatot, „kezdeményezzétek, hogy legyen törvény”. A lapunknak név nélkül nyilatkozó, több mint két évtizede Magyarországon működő nyugat-európai befektető abban látja az utóbbi időben sokasodó kritikák okát, Ezt először a legtöbb befektetéssel jelenlévő németek, azután az osztrákok érezték meg, a többi nyugat-európai számára kevésbé fontos befektetési terep Magyarország. Korábban az EU-forrásoknak köszönhetően volt pénz, és – ahogy fogalmazott – főúri módon kifizették a kivásárolt befektetőket – utalt például az E.ON energiaszolgáltatására vagy a vidéki nyomtatott lapok tulajdonosaira, de megemlítette a Vodafone 600 milliárd forintos kivásárlását is. Most azonban pénzszűke van, nincs költeni való uniós pénz, a terjeszkedési ambíciók viszont változatlanok, A kiszorítósdira példaként bankokat említett, igaz, az Erste és a Raiffeisen osztrák pénzintézetek, de annyiból illenek a képbe, hogy esetükben volt állami kivásárlási szándék (az Erste a részvények egy részét átengedte, a Raiffeisen nem volt erre hajlandó), azután nyakukba kapták a bankadót.
A nagybefektető úgy látja, azok a cégek, amelyek nem kötődtek erősen a magyar piachoz, már távoztak, de akadnak olyanok, amelyek stratégiájába nem fér bele, hogy elmenjenek. Egyes cégek stratégiájának alapeleme, hogy minden kelet-európai piacon jelen legyenek, és kizárt, hogy akár egyetlen itteni hídfőállást is feladjanak. Az ilyen cégek akkor sem fognak kivonulni, ha akár évekig nem kapnak megrendelést. Ők maradnak, de egyre durvább kiszorítási módszerekre kell felkészülniük – vetítette előre.
A magyar gazdaság igen erős szálakkal kötődik a német gazdasághoz tradicionálisan, a teljes kivitel durván negyede, 13 989 milliárd forint irányul a német piacra. A magyar GDP-ben és exportban meghatározó autógyártást pedig a győri Audi, illetve a kecskeméti Mercedes húzza, miközben már épül az összesen 800 milliárd forintos költséggel tervezett BMW.
Eladták magukat Orbánnak
A német ipar számára Magyarország sikertörténet: gyakorlatilag egy meghosszabbított „munkapad”, ahol észszerű költségek mellett lehet termelni – mondta még 2018-ban a Süddeutsche Zeitungnak Thorsten Brenner politológus. Van szakképzett munkaerő, a szakszervezetek gyengék, a logisztikai kapcsolatok kiválók. A kormány udvarol a német iparvállalatoknak, továbbá támogatások, adókedvezmények járnak az új üzemekre.
Meggyőződésem azonban, hogy a német cégeknek különleges felelősségük van, és nem szabad tétlenül nézniük, hogy Magyarországon leépül a jogállamiság. A német autóiparnak nem szabad tovább engednie azt, hogy Orbán Viktor visszaéljen vele
– hangsúlyozta a politológus.
Brenner már öt évvel ezelőtt problémának érezte azt, hogy Németországban nem nehezedett nyilvános nyomás a Magyarországon üzletelő német cégekre, miszerint ne legyenek Orbánék „cinkosai”. Szerinte fontos lenne, hogy Orbán elveszítsen egy fontos legitimációs felületet, és ne mondhassa többé, hogy nemzetközi cégek támogatják őt. Úgy vélte, a közvéleménynek az lehet a benyomása, hogy a Daimler, az Audi és más német cégek eladták magukat Orbánnak.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung 2022-es cikkében azt írta, hogy Magyarország versenyképességéhez (a német autóipar szempontjából) nem csak a munkaerő megfelelő képzettsége járul hozzá, de a 9 százalékos társaságiadó-kulcs és a viszonylag alacsony munkaerőköltségek is. 2022-ben mintegy 2700 német gyártó több mint 220 000 alkalmazottat foglalkoztatott Magyarországon, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) összegzése szerint pedig 2014 óta legalább 150 német céges projekt kapott összesen több mint 750 millió eurónyi támogatást Magyarországon, és ezzel körülbelül 30 ezer új munkahelyet teremtettek.
A DUIHK azonban felhívta a figyelmet egy ellentmondásra: De nem csak ezzel kapcsolatban vannak észrevételeik a német cégeknek. A FAZ cikke a 2022-es parlamenti választás előtt készült, és erre reflektálva a BASF német vegyipari cég dél- és közép-európai részlegének vezetője azt mondta: „Függetlenül attól, hogy melyik párt fog kormányozni, úgy látjuk, hogy javítani kell az egészségügyi és az iskolarendszert.”
Hátrány lett az előnyből
A Spiegel az idén tavasszal arról írt, hogy az Orbán-kormány „maffiamódszereket” alkalmaz a külföldi cégekkel szemben, és így szeretnék rábírni azokat az országból való távozásra, hogy a helyüket magyar vállalatok vegyék át. A lap úgy vélte, hogy Orbán illiberális demokráciája egyre több német cég számára válik fenyegetéssé. Sokan közülük évekig úgy gondolták, hogy a miniszterelnöknek az igazságszolgáltatást, a tudományt és a médiát ért támadásai nem fogják érinteni őket, mert Orbán korábban agresszíven kampányolt a német autó- és elektronikai cégek letelepedése mellett, alacsony adókkal és segítőkész hatóságokkal csábítva őket. Azóta azonban kiadták a parancsot, miszerint számos stratégiai ágazatban (távközlés, kiskereskedelem, biztosítás, építőanyag) növekednie kell a magyar tulajdon arányának.
A Spiegel a módszert is felvázolta: A lap szerint a Kelet- és Közép-Európában befektető üzletemberek közül sokan elégedetlenek, de többségük fél nyilvánosan is vállalni a véleményét. A stuttgarti Ernst Klett kiadó ügyvezető igazgatója, Philipp Haußmann ugyanakkor kijelentette: „Néhány német cég már úgy érzi, nem látják szívesen Magyarországon”, miután bizonyos területeken hátrányba kerültek a magyar cégekkel szemben a különadók kiszabása és az engedélyek megnehezítése miatt.
A Spiegelnek egy névtelenséget kérő osztrák vállalkozó elmondta: már közel három évtizede gyárt Magyarországon térköveket és betonelemeket, az üzlet virágzott, amíg a kormány el nem indította az államosítási kampányt az építőiparban. A szóban forgó cégvezető már nem vett részt pályázatokon, a külföldi cementgyártók elleni rendeletek miatt pedig újra kellett terveznie az üzletet. Mivel Magyarországon egyre szűkült és drágult a piac, több száz kilométerről, Szlovákiából vagy Horvátországból kellett hoznia alapanyagot, már ha hozzájutott. Az eladásai visszaestek, és közben azt is megfigyelte, hogy egyre több betongyártó és építőipari cég került magyar kézbe. „Mindig ugyanazok a játékosok kapják meg a lehetőséget. A korrupció növekszik, és a gazdaság egyértelműen rossz irányba halad” – mondta.
A hetilap szerint Orbán eddig támaszkodhatott a német üzleti szférából érkező barátságos hangokra, és a cikk szintén felhívta a figyelmet a kettősségre.
Például Volker Treier, a Német Ipari és Kereskedelmi Kamara külkereskedelmi vezetője ugyan kifogásolta, hogy egyes ágazatokban különadók, új szabályozási akadályok és korlátozó feltételek uralkodnak, de arra is finoman felhívta a figyelmet, hogy „a német befektetők kiváló feltételeket találnak, különösen az exportban erős ágazatokban.” Ezért Treier szerint „a német-magyar gazdasági kapcsolatok hosszú távú pozitív fejlődését konstruktív párbeszédben továbbra is elő kell segíteni.”
A Spiegel-cikk szerzője, Michael Sauga egy kapcsolódó publicisztikában megemlítette, hogy korábban az alacsony adók és bérek által csábított német ipar képviselői Orbán „következetes gazdaságpolitikáját” dicsérték, aki viszont a Daimler fő lobbistáját, Eckart von Klaedent „barátnak” minősítette. Így aztán
Sauga nem gondolja azt, hogy a BMW-nek vagy az Audinak fel kellene hagynia az üzlettel Magyarországon, de szerinte állást kellene foglalniuk, amikor Orbán semmibe veszi az egységes piac elveit. A kiállással ugyanis a cégek támogatni tudják azokat a vállalkozótársaikat, akiket a Fidesz-kormány nem szívesen lát Magyarországon. Az újságíró szerint, amíg Orbán teljes gazdasági szektorokat akar „törvénytelenül” beépíteni az oligarchikus rendszerébe, addig a német cégeknek is támogatniuk kellene, hogy ne folyjanak be az uniós források Magyarországra.
Balázs Péter egykori külügyminiszter, EU-biztos, volt berlini nagykövet úgy véli, Barley arról nyilatkozott, amit a német tagvállalatoktól hallott, azokat a tapasztalatokat adta tovább szélesebb körnek, ez ugyanis így történik a gazdaság élő szövetében – reagált lapunk felvetésére, miszerint politikai indíttatású kiszólás lehetett Katarina Barley interjúja.
Az Orbán-kormány befektetési stratégiája a német oldalon az autóiparra koncentrálódik, ezt egyoldalúnak és veszélyesnek tartja Balázs Péter ugyanúgy, ahogy az újabban burjánzó dél-koreai és kínai akkumulátoripari beruházásokat.
Barley nyilatkozatának kétségtelenül van visszhangja, de ami a hatást illeti, a befektetők maguk döntenek – tette hozzá. Arra a kérdésre, végülis ki dönt egy adott cégnél, hogy befektetnek-e vagy sem, az volt a válasz, hogy a komputer – idézte fel az aktív nagyköveti éveiben a befektetőkkel folytatott beszélgetéseit. Magyarul: összegzik a befektetést érintő releváns szempontokat a logisztikától a munkaerőköltségig, de végig veszik a tapasztalatokat, így az olyan esetekkel is kalkulálnak, amikor maffiamódszerekkel elveszik valaki tulajdonát – utalt arra, hogy a befektető számára nemcsak a tőketranszfer és -repatriálás kérdése fontos.
A németeknek hagyományosan erős a piaci beágyazottságuk, ez mindenesetre pozitív – mondta. Dominanciájuk viszont az utóbbi néhány évben megkopott, 2022-ben már a tőkeberuházások 48 százaléka keletről érkezett, és ennél kevesebb, 42 százaléka jött nyugatról. Nem újdonság a súlypontáthelyezés, régen meghirdette az Orbán-kormány a keleti nyitást. A baj az, hogy mindezt úgy tüntetik fel, mint az euroatlanti integráció alternatíváját. Holott Magyarország szárazföldi ország, tengeri kijárat nélkül, a piacok elérése, manőverezési lehetőségei korlátozottak – kommentált Balázs Péter.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara tavaly októberi felméréséből nem látszik, hogy elfordult volna a német tőke, még mindig 88 százalék felett volt azon cégek aránya, amelyek újra befektetnének Magyarországon. (Ez tavaszra valamelyest csökkent, de még mindig közelítette a 80 százalékot.) Az üzleti várakozások hasonlóan rosszul festettek, mint a 2008-as világgazdasági válság idején, különösen a kiskereskedő cégek voltak borúlátók.
A megkérdezett cégek többsége kevesebb fejlesztést tervezett, mint korábban, de ez nem nevezhető kirívónak, hiszen mind a térségben, mind a világ egészében visszafogottabb a németek fejlesztési kedve. Sőt, az IFO gazdaságkutató adatai alapján Németországban is kevesebb beruházással számolnak, sok ágazatban recessziót várnak – helyezte el a magyarországi felmérés adatait Kőrös István, az MTA nyugalmazott tudományos főmunkatársa.
Néhány éve fordult meg a keleti és a nyugati befektetők sorrendje, a korábbi éllovas Németországot leszorította az első helyről Dél-Korea, és azóta Kínával felváltva évről évre övék a legtöbb tőkebehozatal. Németország aránya a befektetésekből azonban így is jelentős, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség tavalyi összefoglalója szerint a német vállalatok adták a beruházási volumen 30 százalékát. Ha ez az arány néhány százalékkal csökken a következő években, az nem gond, ezzel együtt Kőrös István azt mondja, a Németország-Ausztria-Észak-Olaszország munkamegosztási lánc súlypontja hagyományosan Közép-Európa. Magyarországon ennek a felállásnak a gyorsuló átrendeződését látjuk, ezzel együtt Németország azért a harmadik legnagyobb partner maradt.
Korábban a magyar kormány német cégek egész sorával kötött partnerségi megállapodást, és ennek keretében számos kedvezményt kaptak, más országokhoz viszonyítva nagyobb előnyöket élveztek.
A német sajtóban nagyon negatív, kritikus hangok jelentek meg Magyarországgal szemben, politikai okok miatt – állítja Kőrös István. Szerinte a magyar kormány Távol-Kelet felé fordult, efelé tolódik a tőkebehozatal és a kereskedelem is az unió helyett. Kiemelte, hogy akár német, akár távol-keleti befektetői dominancia legyen is, ugyanazokat a szempontokat kellene szem előtt tartani, az a legfontosabb, hogy
- az adott beruházás segítse a regionális fejlődést,
- a kvalifikált munkaerőigénye magas legyen,
- és ne járjon környezeti károkkal.
