Gazdaság

Brutális gázszámlát kaphattak az átalánydíjasok, akkor is, ha átlag alatt fogyasztottak

24.hu
24.hu
Több olvasói jelzést kaptunk arról, hogy az átalánydíjasok az éves elszámolószámla után irdatlan összegű új havi részszámlákat kaptak gázfogyasztásuk után. Azoknak is felszámíthatott az MVM versenypiaci árat, akik nem érték el az átlagfogyasztás szintjét az elmúlt egy évben. Úgy tűnik, nem számlázási hibáról van szó, hanem az átlag alatti és feletti fogyasztás elszámolása kavar be. A jó hír az, hogy ha valaki nem akar sokat fizetni az elszámolószámla után, kérhet számlamódosítást. A rossz, hogy ennek később meglehet a böjtje.

Érdi olvasónk átalánydíjas földgázfelhasználó, május 10-én volt az éves elszámolása. Havi 271 köbméterre voltak beállítva, ami jóval felette van az augusztustól érvényes 144 köbméteres átlagfogyasztási határnak, ameddig rezsicsökkentett az ár. Emiatt augusztustól jelentősen megnőtt a fizetendőjük – a korábbi átlag havi 32 ezer forint helyett 105–110 ezer forintos számlákat kaptak és fizettek.

Közben igyekeztek spórolni, a tél is enyhe volt, így végül 676 köbmétert megtakarítottak májustól májusig – emiatt az elszámoláskor 433 ezer forintot visszakaptak. Az új átalányukat 199 köbméterre lőtte be az MVM, ami még mindig az átlagfogyasztás feletti. De arra számították, hogy már nem fognak százezer forint feletti számlákat kapni, mivel 72 köbméterrel kevesebbre kell fizetniük a havi átalányt.

Ekkor jött a hidegzuhany. Az első résszámlán 107 ezer forint fizetendő állt, és az MVM-ügyfélszolgálattal beszélve kiderült, hogy másodikra 155 ezer forint, harmadikra pedig 147 ezer forint várható. Olvasónk nem értette, hogy jóval kevesebb átalánymennyiségre miért kell a korábbinál is többet fizetnie. Amikor reklamált, azt mondták neki, túl sokat fogyasztott tavaly augusztus óta az elszámolásig. Hogy ennek mi köze az elszámolás után készített számlákhoz, az számára nem derült ki.

Így számolhat az MVM

A számlákat átnézve az éves elszámolószámla és az első új részszámla alapján arra jutottunk, hogy a 2022. augusztus 1. és 2023 július 31. közötti időszakra kormányzatilag meghirdetett 63 645 MJ kedvezményes gázfogyasztási mennyiség elosztása miatt adódhatott, hogy az új részszámláknál jóval nagyobb összeget kell fizetnie, mint korábban.

Lépésről lépésre mutatjuk, mit jelent ez.

  • Olvasónk 2022. május 11. és 2023. május 10. között 2215 köbméter gázt fogyasztott. Ebből az MVM (a jelleggörbét figyelembe véve) 70 köbméteres fogyasztást becsült neki a 2022. május 11. és július 31. közötti időszakra, amit még a korábbi szabályok szerint kellett elszámolni.
  • Így a 2022. augusztus 1. és 2023. május 10. közötti időszakra az éves fogyasztásból maradt 2145 köbméter, ami 76 486 megajoule-nak felel meg (egy köbméter földgáz fűtőértéke általában 33 és 36 MJ között változik).
  • Ebből 61 646 MJ-t számoltak el neki 2023. május 10-éig rezsicsökkentett áron (nettó 2,364 forint/MJ). Magyarán az éves kedvezményes keret nagy részét.
  • Az első részszámlán a még fennmaradó 2499 MJ-t rögtön el is számolták neki rezsicsökkentett áron. A 199 köbméteres átalányból megmaradó 4442 MJ-t viszont már versenypiaci költségeket tükröző áron vették figyelembe (17,423 forint/MJ), így kapta olvasónk a 107 ezer forintos számlát.
  • A második és a harmadik részszámlán már csak a versenypiaci ár fog szerepelni, mert elfogyott a 63 645 MJ-os éves kedvezményes keret. Ezért helyezték kilátásba olvasónknak a 155 ezer forintos számlát (a június 10. és július 11. közötti időszakra ), illetve a 147 ezer forintos számlát (július 11–31.).

Hogy érzékeltetni tudjuk, milyen eltérések vannak az egyes időszakok elszámolásai között, megnéztük, naponta mekkora mennyiségeket számolt el az MVM, és milyen áron. Mint az ábrán is látszik, a tavaly május 11. és július 31. közötti, illetve a tavaly augusztus 1. és idén május 10. közötti időszakban is jóval kevesebbet kellett fizetnie a fogyasztónak naponta, mint az új részszámlák alapján, idén május 11. és július 31. között.

Az új résszámlákon összesen több mint 400 ezer forintot kellene befizetniük, miközben ők körülbelül feleennyire számítottak. Olvasónk igen felpaprikázta magát, amikor elmondtuk neki, szerintünk hogyan számolt az MVM, és azt mondta, perre megy a gázszámlája miatt.

Megkérdeztük az MVM-et is, jól gondoljuk-e, hogy így számoltak. Válaszukból arra következtetünk, hogy igen.

Olvasói kép

Átlagfogyasztás alatt is magasabb lett az új részszámla

Dunakeszin élő olvasónk is hasonlót tapasztalt, csak az ő esete annyival cifrább, hogy bár befért az átlagfogyasztás alá, mégis versenypiaci árat is számláztak neki az új részszámlákon. Vele március 13-ával számoltak el, éves szinten 1634 köbméter fogyasztott, az elszámolás előtt havi 17–19 ezer forintot fizetett. 291 köbméter takarított meg, és szűk kilencezer forintot kapott vissza elszámoláskor. Az új átalánymennyisége csökkent, havi 175-ről 142 köbméterre.

  • 1634 köbmétert fogyasztott a két elszámolás között, vagyis átlag alatti volt a gázfelhasználása.
  • Ebből 315 köbméter becsült neki az MVM a 2022. március 11. és július 31. közötti időszakra, amire még a régi elszámolás volt érvényben,
  • a 2022. augusztus 1. és 2023. március 13. közötti időszakra pedig 1319 köbmétert.
  • Az 1319 köbméterrel 47 276 MJ rezsicsökkentett felhasználást vélelmeztek nála tavaly augusztustól idén március 13-ig.
  • Így a március 14. és július 31. közötti időszakra 16 369 kedvezményes elszámolású MJ-ja maradt az éves 63 645-ből.
  • Az első részszámlán (március 14.–április 8.) ebből figyelembe vettek 4534MJ-t, felette piaci árat számoltak. Így a számla több volt, mint korábban – 24 ezer forint –, de ezen még nem akadt fenn.
  • A második résszámlán (május 8-áig) mind a 4966 MJ-t kedvezményes áron kapta, a harmadikon (május 9.–június 8.) szintén. Megnyugodott.
  • A negyedik részszámla (a június 9. és július 8. közötti időszakra) azonban kicsapta nála a biztosítékot. Ekkorra már csak 1903MJ-ja maradt az éves kedvezményes keretből, az átalányból fennmaradó 3063 MJ-t pedig piaci áron számlázták neki, így kapott egy 74 ezer forintos gázszámlát.
  • A július 9. és 31. közti időszakra pedig versenypiaci áras számlázás vár rá, hiába, hogy az átlagfogyasztásnál kevesebb gázt használt.

Az ábrán itt is látszik, hogy jóval többet kell fizetnie az új részszámlákon, mint korábban, ráadásul piaci áron is, hiába nem érte el az átlagfogyasztást.

Olvasónk szerint az MVM-nek figyelmeztetnie kellett volna az átalányfogyasztókat arra, hogy hiába vannak az átlagfogyasztás alatt, bődületes számlát kaphatnak. Ő végül annyi engedményt kapott, hogy a negyedik résszámlán szereplő 1903 kedvezményes MJ-t kétfelé osztják neki, így az ötödik számlára is marad 951,5. Igaz, így a 74 ezer forintos negyedik részszámlája még magasabb lesz.

Dunakeszin élő olvasónk elmondta azt is, hogy a környékükön mindenkinél márciusban volt az elszámolás, így sokan szembesülhettek mostanában nem várt, húzós összegű számlákkal, köztük idős emberek, akik nem értik, mi történt, és a fizetést sem feltétlenül tudják megoldani.

Olvasói kép

Megnövekedhet az éves elszámolás után a részszámlák összege

Az MVM weboldalán a Számlázás és elszámolás témakör egyik kérdésénél („Átalánydíjas vagyok, és az éves elszámolást követően megemelkedett a részszámlám fizetendő értéke. Miért van ez, mit tehetek?”) találtuk meg azt a választ, amit az MVM küldött.

E szerint a július 31. (a kedvezményes év fordulója) előtti, jellemzően négy hónapon belüli (azaz március utáni) leolvasás után tapasztalhatják az ügyfelek, hogy a részszámlák fizetendője megemelkedik. Ez azoknál fordulhat elő, akik a 2022. augusztus 1. és 2023. július 31. közötti éves kedvezménykeretet (63 645 MJ) megközelítették vagy túllépték az elszámolási időszakukban. Ekkor tartalmazhatnak az éves elszámolás utáni, 2023. július 31-ig tartó időszak új részszámlái magasabb arányban vagy kizárólag lakossági piaci árat, azaz emiatt lehet magasabb az új részszámlák összege. Arra nem térnek ki, hogy ezekkel a magasabb új részszámlaösszegekkel mi lesz, de feltesszük, a következő éves elszámolásnál lehetséges korrekció. De hogy lesz-e, arra nem válaszolt az MVM lapunknak.

A magasabb számla az MVM magyarázata szerint abból adódik, hogy

  • átalányfizetéskor a két leolvasás között kiállított részszámlákban a várható éves fogyasztást egyenlő részletekre elosztva (naparányosan) számlázzák ki.
  • Az éves elszámolószámlában azonban már az adott felhasználási hely jelleggörbéjén alapul az elszámolás, azaz súlyozzák az összfogyasztást, télen magasabb, nyáron alacsonyabb mennyiséget figyelembe véve.

A megterhelő egy vagy több részszámla elkerülésére javasolják az éves elszámolás és a július 31. közötti időszakra a részmennyiség lecsökkentését. De figyelmeztetnek, hogy ebben az esetben augusztus 1-jétől 5–10 százalékkal magasabb részmennyiség beállítására lesz szükség azért, hogy a július 31-étől az éves leolvasásig hátralévő időszak részszámláira egyenletesen el lehessen osztani a fennmaradó várható fogyasztást. Így elkerülhető a túlzott eltérés a következő éves elszámoláskor.

Megkérdeztük az energiapiacot felügyelő Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatalt is az MVM számlázási gyakorlatával kapcsolatban, de ők azt válaszolták, illetékességből keressük a számlázást végző MVM Next Zrt.-t.

Farkas Norbert / 24.hu

Fizessen csak a fogyasztó

Az átalány lényege az lenne, hogy a fogyasztó télen-nyáron egyforma összeget fizessen, a szolgáltatóhoz pedig egyenletesen folyjon be a bevétel. Ami most történik, az nem erről szól: rendszerszinten szednek be jelentős előleget a fogyasztóktól. És ha az illető nem tudja, hogy ezen változtatni is lehet (erről ugyanis nem írnak a számlákon), akkor kénytelen befizetni a kiszámlázott brutális összegeket.

Érdi olvasónk szerint felháborító, hogy miközben kisebb lett az átalánya, mégis többet kéne fizetnie. Végül egy ügyintéző tanácsára leolvasta a gázóráját, sztornózták neki a 107 ezres első részszámlát, és csak a tényleges fogyasztását fizette, 21 600 forintot. Július végéig így fizethet, vagyis a 155 ezer és 147 ezer forintos számlákat sem fogja megkapni. Ám már azon fő a feje, mi lesz utána. Mert a 199 köbméteres átalányt fel kell majd emelnie, hiszen most három hónapig annál kevesebbet fizet. Azt pedig még nem is tudni, augusztustól hogyan számolnak, hiába kérdeztünk rá az MVM-nél, az energiahivatalnál és az Energiaügyi Minisztériumnál is arra, hogy marad-e az átlagfogyasztásra meghúzott határ, illetve arra, hogy változik-e az átlagfogyasztás alatti és feletti ár.

Egyszer nulla, másszor nem?

Budapesti olvasónk spórolt a gázzal, az eggyel korábbi elszámolásakor még 52 756MJ-t használt el éves szinten, legutóbb (2022. február 26. és 2023. február 25. között) azonban már csak 33 688MJ szerepelt az éves elszámolószámláján. Ez 39 360 forint megtakarítást jelentett – az összeget nem utalták vissza neki, hanem a következő havi részszámláit nullázták le. De nem mindegyiket. Az elsőn, a másodikon és a negyediken nulla forint szerepelt fizetendőként, a harmadikon azonban – számára ismeretlen okból – kiszámlázták neki a teljes havi átalány utáni fogyasztást. Végül csökkent a havi fizetendője a csökkentett havi átalány után, és az új számlákon nem szerepelt versenypiaci ár, a túlfizetése pedig még nem futott ki nullára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik