Értelmes megállapodásban vagyunk érdekeltek, mindent megteszünk azért, hogy sikerüljön megegyezni az ISD Dunafer Zrt.-vel
– válaszolta a 24.hu-nak a Dunaferr-ügy főszereplője, a Donau Brennstoffkontor GmbH (DBK) ügyvezetője, Gara Róbert. Azért kerestük, mert a dunaújvárosi vasmű vasárnap kiadott drámai hangú közleményében lényegében a gyártás leállítását jelentette be, és ennek okaként a DBK-t nevezte meg: „A leállás közvetlen oka, hogy a nélkülözhetetlen alapanyag – koksz – beszállítását évtizedek óta végző partner, a DBK, váratlanul megtagadta a szállítást.” A következmény pedig 4500 ember munkahelyének az elvesztése, továbbá óriási anyagi veszteség lehet, mert a leállított két olvasztóra néhány hetes leállás után keresztet lehet vetni, ezeket folyamatos üzemre találták ki, egy vagyonba kerül, mire újraindíthatják.
Kíváncsiak voltunk, hogy a DBK miért tagadta meg a szállítást, vajon az orosz szénre augusztustól érvényben lévő szankciók, esetleg kifizetetlen számlák állnak-e a háttérben, de Gara Róbert semmilyen részletet nem kívánt elárulni, megismételte, hogy csakis a megállapodáson munkálkodik.
A DBK paramétereit, illetve a dunaújvárosi vasmű előéletét végig tekintve egyik feltételezés sem tűnik alaptalannak. A Dunaferr utolsó leadott mérlege alapján 54 milliárd forint veszteséget mutatott ki, másfél éve pedig ott tartott, hogy több tucat beszállítója kérte a felszámolását, mert nem fizetett határidőre. Az akkoriban tomboló keresletet nem tudta kihasználni, az alapanyag csak csordogált, a termelés 30 százalékon ment. Az sem az első eset, hogy gond van a kokszellátással. Tavaly tavasszal például arról írtunk, hogy kokszellátási korlátozást vezettek be a nagyolvasztóműben – emiatt felvetődött, hogy le kell állítani azt a két kohót, ami a nyersvasat gyártja –, mivel a Dunaferr nem fizet a kokszért.
A kokszot az egyik Dunaferr-leány biztosítja, ehhez az alapanyagot, a kokszolható szenet pedig külső cégektől veszik. Így kerül a képbe a DBK. Utóbbi beszerzési forrásai között az Egyesült Államok, Csehország, Lengyelország, Kanada mellett Oroszország is szerepel, az Oroszországból történő beszerzést pedig tiltják az uniós szankciók. A cég mérlegbeszámolójához fűzött kiegészítő mellékletből azonban az derül ki, hogy ez valószínűleg nem okoz fennakadást, legalábbis az orosz-ukrán háborúból fakadó kockázatokat elemezve arra jutottak, hogy az nem veszélyezteti a DBK működését, „a tradicionálisan használt orosz alapanyagokat a társaság más beszerzési forrásból pótolni tudja”.
A DBK egyébként méretes cég, 100 milliárd forint volt az árbevétele 2021-ben, nyereségesen működik, tavaly 2 milliárd 770 millió forint adózott eredményt ért el és ebből 1,3 milliárd osztalékot vehetett ki a tulajdonos, a bécsi székhelyű DBK-Donau Brennstoffkontor GmbH. Ennél érdekesebb, hogy utóbbi egy osztrák céginformációs honlap szerint 10 százalékban a Donetsk Industrial Union Ltd.-é, 40 százalékban érdekelt benne a dunaújvárosi ISD Dunaferr Zrt. is, a legnagyobb tulaj pedig a Baustoffimportkontor GmbH. Ezek szerint
Iparági forrásunk szerint ugyanakkor nem érdemes a cégnyilvántartásokat böngészni, valójában orosz-ukrán cégről van szó – ahogy a Dunaferr esetében is.
Az orosz szén és egyéb alapanyagok szállítását agyonvágták a szankciók, így az egész európai acélgyártás alapanyag nélkül marad. Sorban állnak le a nagy gyártók, már 15 európai gyár állította le vagy függeszti fel a termelését. Forrásunk szerint amíg szankciók vannak, addig nyűglődni fognak az európai gyártók.
Pénzügyi oka lehet a leállásnak
A Dunaferrben két kohó van: az egyik nagyolvasztót már hetekkel korábban leállították, a másikat múlt pénteken, ami elég nagy bajt jelez. A vasmű közleménye szerint az, hogy mindkét kohó áll, végzetes következményekkel járhat, ezért állami közbeavatkozást várnak. A kokszhiány miatt bekövetkezett kényszerű leállás azt jelenti, hogy jelenleg nincs lehetőség nyersvas- és acélgyártásra a Dunaferrnél.
A túlélésére az egyetlen esélyt abban látják, ha egy héten belül újra tudják indítani a nagyolvasztókat. Egy hosszabb leállás ugyanis – elsősorban az újraindulás műszaki kockázatai és költségei miatt – ellehetetlenítené a vasmű működését. A cég közleményében hivatkozik arra is, hogy nagyon megdrágult az energia, ezért az előállítás költségeit nem fedezi a jelenlegi értékesítési ár, és emiatt állami segítséget várnak.
Az ügyben megkerestük a Technológiai és Ipari Minisztériumot, de cikkünk megjelenésig nem kaptunk választ.
Tudomásom szerint nem fordult még elő, hogy az egyes kohót úgy állították volna le, ahogy most
– mondta megkeresésünkre Lukács Péter, aki korábban a Dunaferr műszaki vezérigazgatója volt, de most is figyelemmel kíséri a cég életét. Máskor nagyjavítás alkalmával állítják csak le a kohókat – kiürítik, darabjaira szedik, megjavítják, lecserélik a szükséges alkatrészeket, majd újraépítik és feltöltik a kohót az induláshoz. Ehhez képest a mostani leállás „egyedi” lehetett, mert nem nagyjavítás miatt történt. Egy ilyen leállásnak is megvan a technológiája, az újraindítás azonban bonyolultabb és hosszadalmasabb lesz, mint egy karbantartás miatti leállásnál – magyarázta. Úgy tudja, a kettes kohót másképp állították le – olyan átmeneti javítási protokollal, közepes karbantartási igénnyel, ami máskor is előfordul, ezért ennek újraindítása is könnyebb lehet. De most nem maga a karbantartási igény volt a leállás oka, hanem az alapanyaghiány.
Véleménye szerint azért nem szállított a DBK kokszot az acélműnek, mert valószínűleg nem fizették ki őket. Az acélgyártáshoz szükséges kokszgyártás úgy történik, hogy a DBK megveszi a szenet, és a Dunaferr berendezésein kokszot állít elő, melynek egy részét eladják másnak, más részét a Dunaferrnek. A DBK-nak tehát alapvető, hogy szállítani tudjon a Dunaferrnek – magyarázta a korábbi műszaki vezérigazgató.
Az energiaárak változása kevéssé érinti a céget
A cég közleményében erősen hivatkozik arra is, hogy nem tudják a megcsappant kereslet és a jelenlegi alacsony értékesítési árak mellett kigazdálkodni a jelentősen megnövekedett gáz- és áramdíjakat. A szakember azonban úgy véli, mivel a Dunaferr integrált vasmű, ezért az energiaárak emelkedése nem érinti őket olyan mértékben, mint azokat a vasműveket, ahol nem integrált a működés. Az acéliparban az energia nagy részét jellemzően szénből (illetve a szénből készített kokszból nyerik), nem gázból és villamos energiából – magyarázta. Ritka ma már az olyan integrált acélgyár, mint a dunaújvárosi, ahol még kokszolómű is tartozik a gyártáshoz – tette hozzá.
A kokszgyártás során kamragáz keletkezik, ami szénalapú, és felhasználható villamos energia előállítására – ezzel élnek is a Dunaferrnél, működik egy villamos energiát is termelő erőmű. Így a hulladékgázokkal és -gőzökkel jelentős mennyiségű „hulladékenergiát” tudnak visszaforgatni a rendszerbe, és kevésbé kiszolgáltatottak a külső energiaforrásoknak. Az a leghatékonyabb, ha jól pörög a gyártás, maximumon megy a kokszgyártás, az elektromos energia előállítása. A kohók leállítása semmiképpen nem optimális, a kokszgyártónak sem, hiszen neki is az az érdeke, hogy menjen a termelés. Ha viszont nem megy a kokszgyártás, ha leállnak a kohók, akkor nincs kohógáz és kamragáz, így kívülről kell beszerezni egyre több energiát, ami rontja az egész működés egyensúlyát.
Ahol nincs integrált rendszer, ott nagyobb szerepe lehet az energiabeszerzésnek, és azokban az acélgyártó üzemekben valóban indokolhatta az energia drágulása az átmeneti leállást, de a Dunaferrnél – véleménye szerint – ennek fő oka a gyártási kapacitások jelenlegi nagyon alacsony kihasználtsága, és az ebből eredő hatékonyságcsökkenés. Náluk inkább fizetési problémák lehetnek a háttérben.
Fényes jövő állhatna a Dunaferr előtt
Az utóbbi évek anomáliái alapján (mint írtunk róla, régóta nincs például hivatalosan bejegyzett cégvezetés) a szakember arra számított, hogy sokkal hamarabb összeomlik a Dunaferr. Ahogy ő látja, hihetetlen tehetetlenség jellemzi a céget, a menedzsmentet. A középvezetőkben és a munkásokban, dolgozókban pedig hihetetlen a tenni akarás. Nem érti, miért nem termelt a cég teljes fordulaton az utóbbi években, amikor nagyon szárnyalt a piac – ezzel jelentős bevételeket, és nyereséget szalasztottak el.
Korábbi híradásaink alapján az derült ki, hogy már évek óta voltak fizetési nehézségek, a beszállítók nem hiteleztek a cégnek, és ez erősen visszafogta a termelést, valamint az orosz és ukrán tulajdonosok között a cégvezetésért folytatott hatalmi harcok sem használtak.
Hogy sikerül-e a gyárnak talpra állnia, annak megjóslására nem vállalkozott a szakember. Technológiai oldalról közelítve úgy látja, mivel a Dunaferrt sokat fejlesztették az elmúlt évtizedekben, és jó minőségű végterméket képes előállítani, így hosszú távon működőképes tud maradni. Ehhez viszont kell az, hogy jól menedzseljék a céget, legyen megfelelő mennyiségű alapanyag, hatékony legyen a működés. Ha ez megvan, akkor szerinte fényes jövő állhat a cég előtt.
