Gazdaság

A kamatstop nem szűnik meg attól, ha előtörlesztünk a hitelünkből

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Olvasónk még 2012 végén vett fel 18,2 millió forint jelzálogalapú, szabad felhasználású hitelt korábbi, lejárt hitele törlesztésére az egyik vidéki takarékbankban, 240 hónapra. Az ügyleti kamatot a szerződésben 3 havi BUBOR +3,8 százalékban rögzítették, ami akkor 10,42 százalék volt, és a havi törlesztés kezdő összegét 184 ezer forintra hozták ki. Tizedik éve fizeti a törlesztőt. Jelenleg a januártól bevezetett kamatstop vonatkozik rá, az év végéig. Most pedig, mivel a körülményei megengedték, egymillió forintos előtörlesztéssel élt, amely a szerződése szerint díjmentes – a banknál azt mondták neki, hogy így a jelenlegi 124 ezer forintos törlesztőrészlete 115 ezer forintra mérséklődik.

Ehhez képest meglepődött, hogy az új törlesztési ütemezés szerint az előtörlesztés után nemhogy csökkent volna a havi törlesztőrészlet, hanem majdnem havi 148 ezer forintra emelkedett, ráadásul az derült ki, hogy megszűnt neki a kamatsapka, és az előtörlesztett 1 millió forintnál kevesebbet írtak jóvá – az utóbbira azt az indoklást kapta, hogy a kamatstop miatt elmaradt összegeket számolták ott fel neki. Vagyis kamatot. Holott ő határozottan emlékezett rá, hogy a kamatstopos időszak kamatait nem számíthatja fel utólag a bank.

Kamatstop

A kamatstop idén január elseje óta tart, a jelenlegi információk szerint az év végéig. Azt jelenti, hogy központilag rögzítették egy átmeneti időszakra a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelek kamatának kiszámításához használt referenciakamat mértékét (a 2021. október 27-i szinten, ami a 3 havi BUBOR-nál 2,02 százalék volt). Így a törlesztőrészlet nem tud emelkedni, hiába nőtt közben a BUBOR. A 3 havi BUBOR 2022. július 26-án már 11,57 százalék volt.

Arról olvasónk eddig nem hallott, hogy a kamatstop az előtörlesztéstől megszűnne. Azt sem értette, miért van az, hogy bár mostanában a törlesztés már inkább a tőkéjéből ment le, nem a kamatból, mint eleinte, az előtörlesztés után ismét megfordult a dolog. Jelezte a banknál a kétségeit, kérdéseit, és mostanra korrigálták is a havi fizetendő összegét – az év végéig (ami egyben a kamatstop vége) marad az előzetesen kalkulált 115 ezer forint. Januártól (amikortól a jelenlegi tudás szerint nem lesz kamatstop) pedig 150 ezer forintra emelkedik majd a törlesztője a banktól kapott ütemezés szerint. De miért írtak akkor mást neki az előtörlesztés után?

A bank szerint informatikai hiba történhetett

A Duna Takarék megkeresésünkre általánosságban azt írta, a kamatstop az előtörlesztéssel nem szűnik meg. Hozzátették, a kamatstoprendelet hatálya alatt kizárólag a jogszabályban meghatározott csökkentett kamatot számolják fel, és a kamat mértékét az előtörlesztés nem érinti. Azt is leszögezték, hogy ha valaki előtörleszt a hiteléből – legyen az kamatstopos vagy kamatstop nélküli hitel –, a törlesztőrészletnek csökkennie kell. Amennyiben nem csökkenne a havi törlesztő, az kizárólag informatikai probléma miatt állhatna elő. Abba is beavatták lapunkat, hogy a kamatstoprendelet megjelenése óta rendkívül kevés – a rendelet hatálya alá tartozó – ügyfelük élt az előtörlesztés lehetőségével. Közülük egy tett bejelentést, amelyet kiemelt körültekintéssel vizsgálnak. Mivel olvasónk tett panaszt, ez ő lehetett.

A kamat/tőke arány megfordulásával kapcsolatban kifejtették, az annuitásos hitel sajátja, hogy a futamidő alatt azonos törlesztőrészlettel kalkulál, mely törlesztőrészletnek a futamidő során eltérő a tőke és kamattartalma. Normál lefutású annuitásos törlesztés esetén a futamidő első szakaszában magasabb a kamattartalom és alacsonyabb a tőkerész, míg a futamidő lejárathoz közeli szakaszában magasabb a tőkerész és alacsonyabb a kamattartalom. Így egy előtörlesztés után is megfordulhat a tőke, kamat arány a törlesztőrészletben.

Okos döntés volt az előtörlesztés

A Bankmonitor szakértője is megerősítette, hogy a kamatstop nem szűnik meg egy előtörlesztés miatt, és a kamatstop alatt fel nem számolt kamatokat utólag nem vasalhatja be rajtunk a bank, előtörlesztés alkalmával sem, az a bank vesztesége.

Argyelán József kérdésünkre azt írta még, az olvasó részéről okos döntés volt az előtörlesztés, hiszen – a bank által küldött törlesztési ütemezés alapján – miután lejár év végén a kamatstop, a törlesztője jelentősen meg fog emelkedni, olvasónk esetében 115 ezer forintról 150 ezer forintra. A 150 ezer forintos törlesztőrészlet egyébként Argyelán gyanúja szerint a június végi BUBOR alapján kalkulált részlet lehet. Ha az aktuális BUBOR értékéből indulunk ki, akkor számításai alapján a törlesztőrészlet jövő év elejétől meghaladhatja a 170 ezer forintot is.

A kamatstoposoknak a szakértő szerint azt is érdemes megfontolniuk, hogy változó helyett fix kamatozású hitelre váltsanak, amivel elejét vehetik, hogy januártól a törlesztőjük kilőjön. Olvasónk most találhatna fix kamatozású hitelt 7,5 százalékos kamat mellett, amivel 124-127 ezer forintra változhatna a havi törlesztője. Ez valamelyest magasabb ugyan az előtörlesztés utáni havi 115 ezer forintos összegnél, de még mindig messze elmarad a jövő évtől várható havi 170 ezer forintos részlettől – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik