Gazdaság

2 év alatt 2 millió forinttal drágultak a használt autók

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Második éve csökken az új autók piaca: a 2020-as esztendő csaknem 19 százalékos visszaesést hozott a személyautóknál, ezt 2021-ben további 4,8 százalékos követte a Datahouse adatai szerint. Igaz, már nem elsősorban a kereslet, hanem a rendszerváltás óta első ízben a kínálat hiánya fékezi a piacot. A márkák java azt mondja: ha tudnának több autót gyártani, vevőjük lenne rá. Az autót nem, vagy nem időben kapó vásárlók pedig ugyanúgy a használt autók piacán kötnek ki, mint azok, akik semmiképpen sem tudják megfizetni az új autókat, amelyek drágulását jól jelzi, hogy míg

  • tavaly év elején 2,899 millió forint volt a legolcsóbb új autó, ma már 3,56 millió forintra van szükség ahhoz, hogy új modellt kapjunk.

Az áremelkedés mögött több tényező is szerepel, s ezek közül csak az egyik az, hogy jelenleg több a vevő, mint a legyártott autó. A koronavírus gazdasági lassulását követő nyersanyag-drágulás az autók több összetevője kapcsán is megjelent, de a legtöbbször hallott szó talán a chiphiány, amihez az árak emelkedése ugyanúgy társul. Ha ez nem lenne elég, a gyártóknak egyre szigorúbb környezetvédelmi és biztonsági előírásoknak kell megfelelniük, ami szintén felveri az árakat. A forint árfolyamáról pedig nem is beszélve.

A használt autók piacán még döbbenetesebb számok és árak láthatók

A Használtautó.hu keresőjét 2021-ben több mint 527 millió alkalommal, az előző évinél 20 százalékkal többször használták az oldal látogatói. A hazai tulajdonosváltások is emelkedést mutattak: november végéig a 2019-es rekordérvhez mérten 1,6 százalékos, 2020-hoz képest pedig 3,8 százalékos növekedést mutatott a piac.

Közben

  • a 2020-as, 2,789 millió forintos átlagos hirdetési ár 2021-re éves szinten 3,989 millió forintra, azaz 43 százalékkal emelkedett

a portál adatai szerint. Még drámaibb a helyzet, ha negyedéves bontásokat nézünk, ugyanis

  • míg 2020 első negyedévében 2,551 millió forint volt a hirdetési átlagár,
  • a tavalyi utolsó negyedévben már több mint 2 millió forinttal magasabb, 4,682 millió, ami 83,5százalékos drágulást jelent.

Hajszálnyit árnyalja a képet, hogy közben a meghirdetett autók átlagéletkora fél évvel, 12,5-ről 12 évre csökkent. Utóbbi oka, hogy az emelkedő árak mellett a legolcsóbb autókért akkora a versenyfutás, hogy azokat gyakorlatilag bárki, bármikor el tudja adni, akár hirdetés nélkül is – vázolta a helyzetet a portál szakértője, Katona Mátyás.

A drágulás szemléltetése érdekében csapatuk összegyűjtötte, hogy mennyibe kerültek a népszerűbb használt modellek az elmúlt 3 évben. Az 5 legnépszerűbb modell aktuálisan 5 éves példányainak átlagár-emelkedése 2019-2021 között modelltől függően 7-42 százalékos volt.

  • Míg 2019-ben átlagosan 2,32 millió forintba került egy 5 éves Opel Astra, idén már 3,02 millió forintba.
  • Az 5 éves Suzuki Swiftek átlagára 2,55-ről 2,74 millió forintra emelkedett.
  • A Skoda Octavia esetén 3,3-ról 3,88 millióra nőtt az átlagár.
  • A Ford Focusnál pedig 2,46-ról 3,23 millió forintra, míg az 5 éves Audi A4-ek esetén 4,38-ról 6,2 millió forintra nőtt.

Az aktuálisan 5 esztendős modellek árváltozását persze egy-egy modellfrissítés, a bővülő felszereltségek is befolyásolhatják, azonban még akkor is láthatunk abszolút áremelkedéseket, ha az adott évjáratú, azaz évről évre korosabb példányok árait nézzük vissza. A 15 éves átlagkorú piacon is megvizsgálták az 5 legnépszerűbb modell 2007-es és 2015-ös példányainak árát, a már említett évek szerinti bontásban. A 2007-es példányoknál az öregedés ellenére alapvetően stagnálás látható, a fiatalabb használt autók iránti fokozódó keresletet pedig mutatja, hogy az 5 legnépszerűbb modell sorában az Audi A4 kivételével a 2015-ös példányok hiába öregedtek, ma a már 7 éves autókért többet kell fizetni, mint 2019-ben kellett a négyévesekért. Nem csak városi legenda tehát, hogy az egyre feljebb pörgő használtpiacon számos tulajdonos a vásárláskori árnál magasabb összeget kapva tud kiszállni autójából.

Az eladás ugyanakkor mégsem javasolt Katona Mátyás szerint. Az idei évet az elemzők és az iparági szereplők egybehangzó véleménye alapján még a kínálati hiány fogja meghatározni, azonban az is látható, hogy az EU jogalkotói által sarkalt villanyautó-láz az új autók piacára még további áremelkedéseket fog hozni. Így a használt autók az elmúlt két évben látott extrém drágulása még jó eséllyel folytatódni fog. Az eladás helyett még befektetési céllal is inkább a vásárlás lehet a bölcsebb az autópiacon, aki pedig a szükség miatt gondolkozik a vásárláson, gyors döntéssel még szinte biztosan kedvezőbb árakat csíphet meg – véli.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik