Farkas Norbert / 24.hu
Gazdaság

Nyugdíjas szervezetek: legyen magasabb az emelés az infláció miatt

A Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa (NYUSZET) azt várja a kormánytól, hogy a reálisan várható éves inflációnak megfelelően állapítsa meg, mennyi legyen 2022. januárjától a nyugdíjemelés, és ehhez illeszkedve módosítsák a költségvetési törvényt. Azért kérik ezt, mert jelenleg a költségvetési törvényben 3 százalékos infláció szerepel a jövő évre, miközben októberben kilencéves csúcsra, 6,5 százalékra hízott az infláció, és a különböző előrejelzések szerint 2022-ben is jóval magasabb lesz, mint 3 százalék.

A NYUSZET példát is hozott arra, hogy van, ahol magasabb inflációval számolnak jövőre, hiszen az inflációhoz igazítva az e-matricák árait 4,9 százalékkal emelik. Ezért is mondja a nyugdíjas szervezet, hogy a nyugdíjak emelésének mértékét is módosíthatnák a költségvetési törvényben, javaslatuk szerint a már elfogadott 3-ról legalább 4 százalékra. Az a véleményük, hogy a legalább 4 százalékos emelés a nyugdíjasoknak jár, nem utólag csepegtetve, hanem az év elején odaadva.

A GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettesét kérdeztük, van-e elvi akadálya annak, hogy a 2022-es költségvetési törvényben módosítsák, emeljék az inflációs célszámot, és ezáltal januártól magasabb nyugdíjemelést kaphassanak a nyugdíjasok. Karsai Gábor szerintnincs akadálya annak, hogy a kormány módosítsa a költségvetésben az inflációs célszámot.  Prognózisszámról van szó, és a kormánynak totális felhatalmazása van szinte mindenre – tette hozzá. December végén egyébként most is várható, hogy a Pénzügyminisztérium új prognózist ad majd ki. Karsai Gábor megemlítette még, úgy tudja, van arra ígéret, hogy a januári nyugdíjemelést a reálisan várható inflációhoz igazítsák.

Utalt erre egyébként Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter is nemrég, mondván, a kormány is látja az inflációs folyamatokat, de új előrejelzésével megvárja a jegybank december 14-ére várható új, frissített előrejelzését. A kormány ez után tudja módosítani saját inflációs előrejelzését, ha szükséges. Ő úgy érvelt, hogy a jegybank az illetékes az infláció ügyében. Ezek alapján akár teljesülhet is a NYUSZET kérése.

Megkérdeztük a Pénzügyminisztériumot is, lehet-e számítani rá, hogy még az idei év vége előtt módosítsák a költségvetésben az inflációs célszámot, hogy ezáltal már januártól 3 százaléknál magasabb lehessen a nyugdíjemelés. Választ hétfő délig kértünk, de még nem kaptunk.

Karsai Gábor szerint az idén éves átlagban 5 százalék körüli, talán annál picivel magasabb lehet az infláció, a következő évben pedig ennél kevesebb, jó eséllyel 5 százalék alatti, akár 4,5 százalék körüli lehet. A GKI új prognózist két hét múlva ad ki. Az MNB legutóbbi, szeptemberi inflációs jelentésében 3,4-3,8 százalékos inflációt jelzett 2022-re, ám november 16-án már azt közölte, hogy ennél is magasabb lehet a mutató jövőre.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.