Gazdaság

Rogánék 10 évre titkosították a 35 éves sztrádakoncesszió háttérszámait

Bielik István / 24.hu
Bielik István / 24.hu

A Népszava cikke szerint a Transparency International (TI) adatigényléssel fordult a Nemzeti Koncessziós Irodához. Arra kérte a hivatalt, hogy mutassák be azokat a számításokat, amelyek alapján indokolható, hogy 35 évre írnák ki az ország gyorsforgalmi úthálózatának fenntartására és részben építésére vonatkozó koncessziós szerződést, illetve, hogy ez az időtáv megfelel-e az uniós irányelveknek.

A Transparency arról tájékoztatta a Népszavát, hogy a hivatal elutasította az adatigénylésüket, mégpedig arra hivatkozva, hogy az döntés-előkészítő anyag, emiatt pedig szerintük 10 évig nem nyilvános. Vagyis NKI szerint majd csak tíz év múlva ismerhetné meg a közvélemény, hogy milyen megfontolások mellett döntött a kormány a 35 éves koncesszió kiírásáról. Nagy Gabriella a TI programvezetője elmondta: fontolgatják, hogy az adatigénylésnek bírósági úton szerezzenek érvényt.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, a magyar kormány koncessziós eljárásban 35 évre átadná a hazai sztrádahálózat üzemeltetését és a még hiányzó szakaszok építésének finanszírozási terhét a kormányzati szektoron kívül levő piaci szereplő(k)nek. Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda minisztere egy háttérbeszélgetésen azt mondta: már van olyan cég, amelyik regisztrált a magyarországi gyorsforgalmi úthálózatra kiírt koncessziós tenderen. A kormány még ebben az évben alá akarja írni a szerződést a nyertessel.

Fekete-Győr András, a Momentum elnöke úgy értesült, hogy a kormány még az idén átadná a díjbeszedés jogát. „Ami még nem jelent meg a magyar sajtóban, hogy nemcsak a közút kezelését, de októbertől a teljes országos útdíjbeszedést is kiszervezik. Egy jelenleg 350 milliárd forint értékű piacról van szó, amit értesüléseink szerint egy Rogán-közeli cégnek szántak” – fogalmazott a Momentum elnöke.

Kapcsolódó
Ontja a nyereséget az autópályák üzemeltetése, Rogánék mégis szabadulnának tőle
Harmincöt évre adnák magánkézbe az autópályákat. A piacon csak találgatják, egyáltalán milyen cégek jöhetnek majd szóba a biznisznél.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik