Gazdaság koronavírus

60 ezer forint különbség is lehet a koronavírusos betegeket ellátó ápolók pluszpénze között

Akár bruttó 60 ezer forint eltérés is lehet a koronavírussal fertőzött betegeket ellátó, a frontvonalban küzdő ápolók pluszpénze között – mondta a Népszavának a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara elnöke. Balogh Zoltán szerint ennek az lehet a következménye, hogy a rosszabbul fizető intézmények szakdolgozók nélkül maradhatnak, mert a jelenlegi bérek mellett akár 20-30 ezer forintért is hajlandók váltani a dolgozók.

Kiemelte, az anyaintézetükből átvezényelt ápolók akár 40–100 kilométerrel távolabb található kórházba járnak nap mint nap.

Tudunk olyan átvezényelt szakdolgozóról, aki 4.15-kor indul és 22.00 órára ér haza. Azaz miután végre ágyba kerül 12 óra munka után, szinte azonnal kelhet is.

Felhívta arra is a figyelmet, hogy egy új helyszínen történő beteg­ellátás önmagában stressz, hiszen nincs mindenki birtokában a szükséges szakismereteknek. Ezt a nyomást növeli a bizonytalanság, hogy azt sem tudni, mikor fizetik ki azt a juttatást, ami azért jár, ha valaki egy másik intézményben lát el beteget.

Beszélt arról is, hogy  a kórházak közötti elszámolás csúszása miatt sokan csak a bérük egy részét kapták meg az áthelyezésük után.  A kórházak közötti elszámolás csúszása ­miatt ugyanis az utóbbi hetekben sokan csak az alapilletményt kapták, a változó illetményeket nem, és ez a tétel 30–100 ezer forint is lehet.

A koronavírus-fertőzés miatt táppénzre kényszerülők közül sokan csak 60 százalékos bért kaptak, bár az ígéret 100 százalékról szólt. Erről Balogh Zoltán azt mondta, tudnak olyan szakdolgozóról, aki 3-4 hónappal később kapta meg a különbözetet: májusban volt beteg, novemberben jutott hozzá az akkor elmaradt táppénzösszeghez.

A MESZK már márciusban kérte, hogy országos szinten legyen szabályozva a pótlékrendszer a Covid-ellátás különböző szintjein dolgozó kollégáknak.

Hiszen az elfogadhatatlan, hogy más összegű pluszpénzt kapnak azok, akik egymástól néhány tíz kilométeres távolságtól küzdenek a vírussal. A különbségek pedig nem elhanyagolhatók: a kamarához érkező visszajelzések alapján bruttó 60 ezer forint eltérés is lehet a frontvonalban dolgozó ápolók pluszdíjazásai között!

Márpedig egy szakdolgozó a jelenlegi alacsony bérek miatt akár 20-30 ezer forintért is hajlandó intézményt váltani, még úgy is, hogy egy teljesen új teamhez kell alkalmazkodnia, és szinte műszakról műszakra szerveznek újra mindent – emelte ki Balogh Zoltán, aki elárulta azt is, jelenleg a kirendelt és a karanténban lévő egészségügyi szakdolgozók hiánya eléri a 40 százalékot.

Arra a kérdésre, hogy az ápolói szakmát tanuló fiatalok közül eddig kiket mozgósítottak a járványhelyzet miatt, a kamarai elnök azt mondta, jelenleg a végzettség megszerzése előtt akár 2-3 évvel is behívhatják önkéntes munkára most a felsőoktatásban szakápolónak tanuló diákokat, számos orvos- és egészségtudományi egyetem már megkezdte a mozgósítást.

Akár másodéves hallgatók kerülhetnek éles helyzetekbe és tapasztalják a frontvonalban, milyen egy járványhelyzet.

Kiemelt kép: Krasznai Erika ápoló védőfelszerelésben egy beteg pulzusát méri a koronavírussal fertőzött betegek fogadására kialakított Covid Ortopéd-Traumatológiai Osztályon a fővárosi Szent János Kórházban 2020. június 4-én. MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik