Gazdaság koronavírus

Húzós lehet, ha valaki hitelkártyánál él a törlesztési moratóriummal

Sokakat bizonyára az azonnali csődtől menekített meg az első válságkezelő intézkedés, a hiteltörlesztések felfüggesztése, de van olyan kölcsön, amelyiknél nagyon drága mulatság, ha az adós él a moratórium lehetőségével. Olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy a hitelkártyák esetében a moratórium alatt is ketyeg a kamat.

Az OTP SMS-ben értesítette, hogy a törlesztési moratórium miatt a hitelkártyás-beszedést leállították, de ha kamatmentesen akarja visszafizetni a hitelét, akkor átutalással az eredeti határidőre kell rendeznie azt. Ebből következtetett, hogy

ha igénybe veszi a moratóriumot, akkor ugrik a kamatmentesség.

A hitelkártyáknál az a szabály, hogy 30 napig lehet róluk költeni, majd 15 nap türelmi idő után vissza kell fizetni legalább a minimumösszeget (ez az OTP-nél a költés 5 százaléka, de legalább 5 ezer forint). Kamatmentes azonban csak akkor lehet a hitelkártyás vásárlás, ha az egész költést visszafizetjük erre a határidőre. A törlesztési moratórium alapján ugyan az év végéig nem muszáj fizetnünk, csakhogy a moratórium lejárta után beszedik rajtunk a kamatot, az egész időszakra. Aki teheti, jobban jár tehát, ha időre fizet.

Csak a korábbi költésekre él a moratórium

A Portfolio.hu cikke szerint a hitelkártyás moratóriummal kapcsolatban vannak bizonytalanságok, azonban a bankszektor két kérdésben egységesnek tűnik:

  • Az MNB-vel egyetértésben eredetileg úgy értelmezték a bankok a rendeletet, hogy a hitelkártyáknál és a folyószámláknál csak a hitelkeretekből március 18-án éjfélig lehívott összegekre vonatkozik a moratórium.

Friss információ, hogy banki döntés alapján későbbi költéseket is be lehet venni a moratórium alá.

  • Ha az ügyfél ezt vagy ennek egy részét már visszatöltötte, illetve a jövőben visszatölti, akkor az újonnan lehívásra kerülő összegekre már nem érvényes a moratórium.

A kamatot majd a moratórium után szedik be tőlünk

Az OTP Bank a március 19-i kormányrendelet szerint léptette életbe a fizetési haladékot az alábbiak szerint:

  • A moratórium első körben kizárólag a 2020. március 18-ig már folyósított kölcsönökre állt fenn 2020. december 31-ig. Utóbbi határidőt a kormány újabb rendelettel meghosszabbíthatja. Az OTP azóta kitolta a hitelkártyáknál a moratórium kezdetét az áprilisi zárónapokra is.
  • A fizetési haladék lakossági hitel-, kölcsön- és ingatlanlízing-szerződésekre vonatkozik, beleértve a munkáltatói kölcsönszerződéseket is.
  • A haladék időszakában az ügyfeleknek átmenetileg nincs tőke-, kamat- és díjfizetési kötelezettségük, a hitel eredeti futamideje pedig legalább a moratórium idejével meghosszabbodik.
  • Folyószámlahitel és hitelkártya esetén a fizetési haladék vége után az elmaradt tőke, kamat és díj az eredeti szerződésben foglaltak szerint válik esedékessé.
  • A fizetési haladék ideje alatt felhalmozódott kamatot a hátralévő futamidőben esedékes törlesztőrészletekkel együtt, a fizetési haladék lejárta után, évente egyenlő részletekben kell majd megfizetni úgy, hogy a törlesztőrészlet és a megfizetendő kamat együttesen nem haladja meg az eredeti szerződés szerinti törlesztőrészlet összegét.

A gond az, hogy a hitelkártyáknak, folyószámlahiteleknek nincs futamidejük, és meghatározott törlesztőrészletük, így ez a pont rájuk nemigen értelmezhető.

Ha az ügyfél nem kíván élni a fizetési haladék lehetőségével, és továbbra is az eredeti szerződés szerint szeretne törleszteni, ezt megteheti, az OTP az SMS-ben erre a lehetőségre hívja fel hitelkártyás olvasónk figyelmét. Azaz ha a moratórium ellenére átutalással rendezik aktuális havi hitelkártya-tartozásukat, akkor arra nem rakódik kamat – válaszolta megkeresésünkre az OTP. Aki nem él ezzel a lehetőséggel, és a moratóriumot választja, azt csak a moratórium kezdete előtti tartozásokra lehet alkalmazni, a később könyvelt költésekre már nem, azokat szerződés szerint továbbra is vissza kell fizetni.

Drága mulatság, ha valaki december végéig nem törleszt

Az OTP honlapján arra is kitér, mi történik, ha valaki nem fizeti hitelkártya-tartozását a moratórium alatt. Ekkor a rendelet szerint automatikusan beállítják neki a hiteltörlesztés fizetési halasztását. Ezáltal a tartozás visszafizetése ugyan halasztódik, azonban a meg nem fizetett tartozás kamatai megmaradnak, ezeket elkülönítik, a moratórium letelte után pedig ráterhelik a hitelkártyaszámlára. Késedelmi díjat azonban nem számítanak fel.

Megkérdeztük a banktól, mennyi kamat rakódik mondjuk 100 ezer forint tartozásra, ha valaki áprilistól az év végéig nem fizet. Az ügyfélnek ugyan a tartozását nem kell most megfizetnie, mert moratórium vonatkozik így rá, azonban az elköltött – meg nem fizetett – összeg után a kamat- és díjmegfizetési kötelezettsége nem törlődik a moratórium miatt. A bank válasza alapján kamatos kamatot ugyan nem számítanak fel, de így is húzós lesz a vége:

az OTP Bonus havi kamata vásárlási tranzakciók esetén havi 2,64 százalék, 100 ezer forint esetén ez 23 760 forint kamatot jelent 9 hónapra.

Ezek szerint, ha a háztartás bevétele lehetővé teszi, mindenképpen érdemes a hitelt törleszteni elkerülendő a jelentős kamatnövekményt. Maga a Pénzügyminisztérium sem javasolja a folyószámlahiteleknél, és különösen a hitelkártyáknál a moratórium igénybevételét, a Világgazdaság cikkében a tárcára hivatkozva szintén azt írja, célszerű akkor kifizetni a tartozást, amikor az eredetileg esedékessé vált.

Az új hitelkártyáknál az eddig 39,9 százalékos thm-plafon helyett március 19-e óta a fogyasztói hitelekkel azonosan 5,9 százalék lett a maximális thm. Az OTP hirdetménye szerint március 19-én felfüggesztette a fogyasztói hitelekre a szerződéskötést, így új hitelkártya-szerződést sem lehet kötni náluk.

Törlesztés a moratórium alatt

Az OTP oldalán azt is részletezi, hogyan lehet rendezni a hitelkártya-tartozást a moratórium alatt.

 

  • Aki csoportos beszedési megbízást adott korábban, annál a teljesítést leállították és a fizetési határidőt 2020. április 3-ig (kivéve VISA Infinite) meghosszabbították. Aki szeretné, hogy vásárlásai kamatmentesek maradjanak, eddig rendezheti teljes tartozását átutalással. A kamatmentesség akkor élhet, ha az ügyfél hitelkártyáját csak vásárlásra használta az elszámolási időszakban és a teljes tartozását visszafizeti. Plusz ahhoz, hogy a következő ciklustól a beszedés ismét működjön, online nyilatkozni kell, hogy tartozását az eredeti szerződés szerint akarja teljesíteni. Aki nem nyilatkozik, annak következő tartozását is átutalással kell rendeznie a kamatmentességhez, a korábbi rendelkezés szerinti beszedés beállítása ezt követően lép csak újra érvénybe.

 

  • Aki csak a minimumösszegre kért beszedést és az eredeti szerződés szerint kívánja törleszteni legalább a minimumösszegnek megfelelő tartozást, nyilatkoznia kell arról, hogy nem szeretne a moratóriummal élni. A következő ciklustól beszedési megbízását újra beállítják a korábbi rendelkezés szerint. Ha valaki nem nyilatkozik és tartozását nem rendezi, a moratóriummal érintett fennálló tartozására fizetési halasztást állítanak be, az új költéseire pedig visszaállítják az eredeti beszedési megbízást. Ha valaki nem nyilatkozik és tartozását részben rendezi, akkor a visszafizetésével csökkentett összeg kerül moratórium alá.

 

  • Ha valaki átutalással vagy csekken rendezte eddig hitelkártya-tartozását, akkor is több lehetőség van. Aki nyilatkozik arról, hogy nem kíván élni a moratóriummal, tartozását az eredeti szerződése szerint rendezheti részben, vagy teljes egészében a megszokott módon. Aki nem nyilatkozik és tartozását mindig teljes egészében átutalja/befizeti, annál a határidő előtt fennálló tartozás nem kerül moratórium alá, az eredeti szerződése szerint történik az elszámolás. Aki nem vagy részben fizeti meg tartozását, annál a határidő előtt fennálló tartozás a visszafizetéssel csökkentett mértékben kerül moratórium alá.

Kiemelt kép: Kovács Tamás /MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik