Gazdaság

A kormány így tupírozta fel a családtámogatás számait

A családok támogatásának büdzséjeként emlegeti a kormány a múlt héten kihirdetett 2020-as költségvetést, amelynek fókuszában a családvédelmi akcióterv végrehajtása áll. A kormány a jövő évi büdzsében összesítette is a családtámogatásokkal kapcsolatos kiadásokat: eszerint jövőre 2227 milliárd forint jut erre a célra. Mivel ilyen összeállítást először közölt a költségvetési törvény, nem lehet tudni, az összeg miként viszonyul az öt vagy tíz évvel ezelőtti helyzethez – írta a Népszava. Azt is megnézték, hogyan jött ki az összes kiadás 10 százalékát elérő szép nagy szám, amit a kormány családtámogatásként címkézett. Meglepő tételeket találtak.

A 2227 milliárd forintba beszámították többek között, hogy milyen kiadással jár:

  •  A nők 40 nyugdíj (285,9 milliárd forint).

A klasszikus nyugdíj-kiadásokat mindeddig egyetlen kormány nem tekintette családtámogatásnak, hiszen az  biztosítási alapon jár, nem pedig szociális vagy társadalmi helyzet függvényében – jegyzi meg a lap.

  • A haláladó (örökösödési illeték) 2008-as eltörlése.

Úgy tűnik tehát, hogy a még a Bajnai-kormány alatt elfogadott könnyítés mára családtámogatási intézkedésé magasztosult. Ez a költségvetés szerint jövőre 37 milliárd forinttal növeli a családi támogatásokat.

  • A négygyermekes anyák szja-mentessége, ami a jövő évtől elérhető.

Vitatható a lap szerint ez a 22 milliárd forintos tétel is, mivel kezdettben többen lesznek a kedvezményezettek között azok a nők, akik felnőtt gyermekeik után kapják meg az adókedvezményt. Esetükben klasszikus családtámogatásról már nem, legfeljebb utólagos kompenzációról beszélhetünk, hiszen a gyerekek már kirepültek.

A kormány a családpolitikai célú kiadások között számolta el a Nemzeti Eszközkezelő Program keretében az államhoz került ingatlanokkal kapcsolatos kiadásokat, az Erzsébet-táborok, a Családbarát Ország Nonprofit Kft. vagy épp a Kopp Mária Intézet működésének támogatását is, csakúgy, mint – 201 milliárd forint értékben – óvodai és bölcsődei állami támogatásokat, illetve a bölcsődei gondozók béremelését is. A két legnagyobb tétel családi adó- és járulékkedvezmény (385 milliárd forint), ami már több, mint a családi pótlék (305 milliárd forint). A februári családvédelmi intézkedésekre összesen 146 milliárd forinttal számoltak jövőre. Mindezekkel együtt jött ki a 2227 milliárdos végösszeg.

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás

Ajánlott videó

Olvasói sztorik