Gazdaság

4143 milliós hasznot termeltek Mészáros vejének cégei

Korábban már beszámoltunk róla, hogy óriásit nőtt Homlok Zsolt, Mészáros Lőrinc felcsúti dollármilliárdos vejének családi cége, a Homlok Zrt. A vállalkozás 250 millió forint osztalékot fialt tulajdonosainak: Mészáros Lőrinc lányának, Homlok-Mészáros Ágnesnek, az ő férjének, Homlok Zsoltnak, illetve Homlok Tibornak.

Még ennél is jobb eredményeket ért el az izgalmasabb tulajdonosi hátterű Vasútvillamosító Kft.: tavaly megduplázta forgalmát, ami így már meghaladta a 16,3 milliárd forintot. Az adózott eredmény is kilőtt: míg 2017-ben 1,8 milliárd forint maradt az adóterhek befizetése után, addig idén már 3 milliárd 379 millió forintos nyereséget könyveltek el, a tulajdonosi határozat viszont nem tesz említést osztalék kifizetéséről.

A cégről elsőként írtuk meg, hogy egy prágai vállalkozáson keresztül Homlok Zsolt érdekeltsége. Az üzletember 2017-ben vette feleségül Mészáros Lőrinc lányát, a Vasútvill Kft.pedig  2018 nyarán apósával együtt nyert el 23 milliárd forintos vasútépítési megbízást.

Homlok Zsolt cégeihez azóta is számos közpénzes munka került:

  • A Vasútvill Kft.-től 100 millió forintért vesz vezetékeket a MÁV. A vej idén már több megrendelést kapott az állami vasúttársaságtól, mint az apósa.
  • Húsvétkor Homlok egy 266 milliós állami munkának örülhetett.
  • A Homlok Építő Zrt. és a Prenor Kertészeti és Parképítő Kft. 730 millió forintért fejleszthette a Szombathelyi Sportligetet.

Kiemelt kép: Rosta Tibor / MTI

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik