Belföld

Mészáros Lőrinc lapjában érvel a vasútépítő veje a vasúti közbeszerzések mellett

2018. júniusban egy hosszabb cikkben írtunk arról, hogy miután elvette feleségül Mészáros Lőrinc egyik lányát, Ágnest, Homlok Zsolt csak az egyik cégéből 855 millió forintot vehetett ki.

Homlokot 2016 szeptemberében menesztették a Swietelsky Vasúttechnika Kft. ügyvezetői posztjáról, ezt követően kezdett el vállalkozni. Miután 2015-ben a Swietelsky Vasúttechnika kapott megbízást a felcsúti kisvasút építésére, a Vasútvill a dél-balatoni vasút 100 milliárd forintos megaberuházásában konzorciumi társa lett a volt felcsúti polgármester, Mészáros Lőrinc cégének, az R-Kord Kft.-nek. (Cikkünk korábbi verziójában tévesen a Vasútvillt tüntettük fel a kisvasút kivitelezőjeként – a szerk.)

Az év hetedik napján behúzott egy állami munkát Mészáros veje
Homlok-Mészáros Ágnes férjének 2019 is sikeresen indult.

Nem csoda hát, ha a nemrég a Maldív-szigeteken pihenő Homlok Zsolt szereti a vasúttal kapcsolatos közbeszerzéseket, ahogy ez a Világgazdaság hétfői számába írt publicisztikájából is kiderül. A gazdasági napilapot a Mediaworks adja ki, ez pedig az apósa érdekeltsége.

A cikkben Homlok többek között arról ír, hogy az Európai Unió a 2000-es évek elején jött rá, hogy fejleszteni kellene a vasutat, az azóta elmúlt másfél évtizedben pedig Magyarországon is jelentős fejlesztések valósultak meg, főleg olyan vállalatok részvételével, amelyek „képesek voltak mobilizálni a belső erőforrásaikat, kiaknázni szellemi, innovációs potenciáljukat”.

Örömhír, hogy – a nagy nemzetközi szereplők mellett – ezek a cégek magyar tulajdonosi háttérrel, magyar alkalmazotti gárdával, jelentős részben magyar technológiával felvértezve kapcsolódtak be a hazai vasútfejlesztés legújabb kori reneszánszába.

Szükség lenne azonban a szakképzés és a gyakorlati oktatás reformjára is, illetve, a közbeszerzéseken sikerrel induló, így arra rálátással rendelkező Homlok szerint a pályázati kiírási feltételeket is újra kellene gondolni:

Ma a pályázati kiírások értékelési rendszere egydimenziós, jellemzően csak az ajánlati árra koncentrál, miközben nem kellő súllyal veszi figyelembe a 21. század társadalmi-gazdasági viszonyai között felértékelődő holisztikus szempontokat

A vasúti infrastruktúra sűrűsége, technológiai színvonala fontos gazdaság-, társadalom-, és nemzetstratégiai kérdés. „Az az ország, amelyik ezt nem kellő hangsúllyal kezeli, a leszakadást kockáztatja” – zárja írását Mészáros Lőrinc veje.

Kiemelt kép: Homlok Zsolt még 2016-ban, MTI/Varga György

Ajánlott videó

Olvasói sztorik