Gazdaság

800 ezer forintos fizetésért keresnek magyar melósokat

Hol lehet ilyen álomfizetést felmarkolni? Budapesttől kb. 800 km-re Günzburgban egy vidámparkba keresnek a márciustól novemberig tartó szezonra éttermi dolgozót 1400-1600 eurós a nettó kereseti lehetőséggel. Ez 449 400-513 600 forintot jelent mai árfolyamon, ehhez pedig még a borravaló is hozzájön, valamint számos egyéb kedvezmény házasoknak, gyerekeseknek pedig német családi pótlék. Csupán tőmondatos német nyelvű kommunikáció az elvárás.

De már egy kezdő segédpincér tapasztalat nélkül is megkereshet az olasz-osztrák határ mellett 1750 eurót (561 750 forintot) egyetlen hónap alatt, úgy, hogy a helyszínen szállást és teljes ellátást kap.

Ennél lényegesen többet lehet keresni Tirolban egy osztrák munkalehetőségeket közvetítő oldal hirdetése szerint. Alpesi szállodába pincéreket toboroznak, igaz itt a német társalgási szint már elvárás, viszont havonta akár 2500 eurót is meg lehet keresni. Ez ebben a pillanatban 802 500 forintot jelent, írja a Pénzcentrum.

Kitérnek arra is, hogy már annyira kevés a szakképzett pincér és szakács, hogy már Magyarországon sem ritka, hogy havi 300-350 ezer forintos nettó fizetés is el lehet érni, itthon vendéglátásban. A trendekből jól látszik szerintük, hogy azok a hazai cégek, akik megtehetik, harcba szállnak a magyar munkavállalókért, ugyanakkor a Magyar Nemzeti Bank (MNB) jelentéséből az rajzolódik ki, hogy a jövőben egyes hazai tulajdonú vállalatok nem fogják bírni a bérnyomást. Közel a pillanat, amikor a magyarok belerokkannak a bérrobbanásba.

Kiemelt kép: Justin Sullivan/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik