Gazdaság

Mészárosék tervezik meg az Állatorvosi Egyetem átalakítását

A sportszerekhez és az építőiparhoz képest kevéssé ismert, hogy a Mészáros-birodalom része egy mérnöki tervezéssel foglalkozó cég is, a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft., amelynek a tulajdonosa a felcsúti szupermilliárdos Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége, a Fejér B.Á.L.  Zrt.

A Fejér Kft. egészen új cég a piacon, csak 2017 márciusában jegyezték be, de repülőrajtot vett: már működésének első, csonka évében több mint 72 millió forint árbevételt könyvelt el és 21 millió forint tiszta nyereséget hozott a gyerekeknek. A sikerszéria tavaly sem szakadt meg, óriási közpénzes megrendelést sepert be a cég: 550 millió forintért – az eredetileg becsült árnál 96,6 millióval drágábban – nyerték meg az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) Archivális Raktárépületének tervezéséére kiírt tendert.

Idén már ezt is túlszárnyalták, derül ki az Európai Unió Lapjának mellékletében megjelent hirdetményből:

a Fejér Tervező és Mérnökiroda Kft. az Incorso Építész és Építő Műhely Kft.-vel közösen, összesen 690 millió forintért készíti el az Állatorvostudományi Egyetem átépítéséhez szükséges terveket.

Az árban benne van minden engedélyezési dokumentáció elkészítése is. A hirdetmény szerint indult a munkáért az MG Építész Tervező és Szolgáltató Kft., a Duna-Tisza Inatlanfejlesztő Kft., a Top Kvalitás Kft., a CÉH Tervező Zrt. és a Perfektum Mérnökiroda Kft. is, de mind az 5 cég ajánlatát érvénytelennek nyilvánították.

A Magyar Építők tavaly nyáron számolt be róla, hogy az Állatorvostudományi Egyetem István utcai kampuszára új épületet terveznek és műemlék felújításokra is sor kerülhet. A kampusz első részeit 1881-ben adták át, majd az évek során többször is bővítették. A műemléki védettséget is élvező komplexumban 1976-ban a központi adminisztráció épületét, illetve három klinikai és tanszéki épületet, a XIX. századi tömbök egy részét pedig a parlamentet is tervező Steindl Imre elképzelései alapján alakították ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik