Gazdaság

Nagyobb emelést kapnak az Audiban, mint a Mercedesnél

Az Audi Hungária Független Szakszervezetnek (AHFSZ) az egyhetes sztrájkkal sikerült kiharcolnia a megcélzott, 18 százalékos, legalább 75 ezer forintos béremelést. A szerdán megszületett bérmegállapodás szerint ez januártól 15 hónapig, azaz 2020 március végéig érvényes. A cafeteriánál viszont engedett a szakszervezet, eredeti követelésük évi 787 ezer forint volt, ehelyett megelégedtek 400 ezer forinttal, az idén és jövőre is.

Arról, hogy ez konkrétan mit jelent, mennyit fognak keresni a szalag mellett dolgozó munkások, üzemi titokra hivatkozva nem adhatott információt az AHFSZ kommunkiációs vezetője, Szimacsek Tibor. Hasonlóan

üzleti titok a három másik hazai autógyártónál is, hogy mennyit lehet náluk keresni.

Támpontot adhatnak viszont a mérlegeik, amelyek alapján korábban a Napi.hu számolta ki, mennyi lehet a gyárakban a nettó keresmény. (Ezek nem alapkeresetek, mert tartalmazzák a pótlékokat is, de nem is a teljes jövedelem, mert nincs benne a cafeteria.) Ahogy az ábrán látszik, 2017-ben nettó 250 ezer forint körüli összeget vihettek haza átlagban a dolgozók. Igaz, az adatok nem teljesen összehasonlíthatók, a két alacsonyabb kategóriában ugyanis csak a fizikai dolgozók átlaga látszik (Opel, Mercedes), a két magasabb kategóriában pedig a céges átlag (Audi, Suzuki). Ha mindenhol meglennének a fizikaik átlagai, valószínűleg kiegyenlítettebb lenne a mezőny.

A béremelésekről annyit tudni, hogy az Audinál 2017-ben és 2018-ban is 30-30 ezer forinttal emelkedett az alapbér, és 3-3 százalékot építettek be a mozgóbérből az alapbérbe. Ezt és az idei 18 százalékos emelést is figyelembe véve

a 2017-es bruttó 411 ezer forintról 2019-re 520 ezer forint körülire hízhatott az átlagos bruttó bér az Audinál.

A Suzukiról és az Opelről nincsenek hírek. A Mercedesnél 2017-re 12 százalékos, 2018-ra pedig 8 százalékos emelést harcolt ki a szakszervezet. Az újabb kétéves, tavaly decemberi bérmegállapodás szerint a legkisebb bérűeknél (a V1, V2, V3 kategóriákban) összesen 35 százalékos emelés lesz, ebből 22 százalék idén, 13 százalék pedig jövőre valósulhat meg.  A magasabb bérkategóriákban mérsékeltebb (2019-ben 5-7, illetve 2020-ban 3-6 százalékos) emelés jön. Forintosítva nagyjából ugyanannyi lesz a plusz a szellemi dolgozóknál, mint a fizikaiaknál.

A Mercedesnél azt is tudjuk, hogy

  • a próbaidőre járó legkisebb alapbér (V1) 2018-ban bruttó 195 657 ezer forint volt (kicsivel kevesebb, mint a Tescókban), erre jöttek a műszakpótlékok, és juttatások. Ez a beugró alapbér jövőre bruttó 238 702 forintra emelkedik, 2020-ban pedig 269 733 forintra.
  • A próbaidő letelte után 225 006 forint volt tavaly a bruttó alapbér (V2), 2019-ben 274 507 forint lesz, míg a rá következő évben bruttó 310 193 forint.

Az Audinál csak az emelés mértéke és minimuma ismert. A 18 százalék kevesebb, mint a Mercedesesnél bejelentett 22 százalék. Viszont mivel

az Audinál minimum 75 ezer forinttal emelkednek a bérek, a legkisebbek is, míg a Mercedesnél csak 43 ezer, 49,5 ezer illetve 58 ezer forinttal, így a kisebb bérkategóriákban nagyobb emelést kaphatnak az Audiban, mint a Mercedesben.

A 18 százalék, minimum 75 ezer forint az Audinál azt jelenti, hogy 416 666 forint alatt minden bér 75 ezer forinttal nő, akkor is, ha a százalékos mérték alapján kevesebb lenne az emelés. Az ennél magasabb bérkategóriákban pedig 18 százalék az emelés, ami szintén többet jelent, mint a Mercedesnél a magasabb bérkategóriákban az 5-7 százalékos plusz.

Többet nyertek, mintha a cafeteriához ragaszkodtak volna

Szimacsek Tibor elégedett a bérmegállapodással, és azt mondja, a dolgozók is örülnek. A sztrájk csütörtök reggel hatig tartott volna, de mivel szerdán megszületett a bérmegállapodás, a sztrájkbizottságot rögtön feloszlatták. Három stratégiai területen már rögtön a megállapodás után, szerdán este hatkor megindult a munka, este nyolcra pedig már a gyár teljes területén.

Fontosnak tartják, hogy az alapbéremelésnél nem kellett megalkudniuk, hiszen arra rakódnak rá a pótlékok, a következő évi emelések, az alapján fizetnek táppénzt, nyugdíjat is. A szakszervezet megítélése szerint ezzel többet nyertek a dolgozók, mintha a cafeteriához ragaszkodtak volna, és a béremelésből engednek. Szimacsek Tibor szerint a járműiparon belül a 18 százalékos, minimum 75 ezer forintos emelés markáns előrelépést jelent.

Kiemelt kép: Marjai János / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik