Ismét a Magyar Államvasutaknak (MÁV) dolgozik Homlok Zsolt, ezúttal mindkét érdekeltsége vaskos megbízást kapott:
- a Homlok Építő Zrt.-vel május 22-én szerződtek a váltófacserére 339,8 millió forintért,
- a Vasútvill Kft.-vel pedig május 9-én a Veszprém-Herend és Szentgál-Városlőd-Kislőd közötti alépítményhibás vasúti pályaszakaszok helyreállítására kötöttek megbízást 998 millió forintért.
Homlok 2016 szeptemberében jött el a Swietelsky Vasúttechnika Kft.-től, két hónappal később pedig megalapította saját vasútépítő cégét, a Homlok Zrt.-t. Tavaly nyáron bevásárolt egy csehországi cégbe és ezzel többséget szerzett a Vasútvill Kft.-ben. Ugyanebben az évben az RM International Zrt.-ben lett az igazgatóság tagja sógornőjével, Mészáros Beatrixszel.
A vasutas közpénzes megbízások sem várattak magukra sokáig. Az egyéves Homlok Zrt. tavaly novemberben a Penta Industryval közösen nyert el egy 5,5 milliárd forintos megbízást a MÁV-tól. A pénzből jutott apósának is: Mészáros Lőrinc cégét, az R-Kordot alvállalkozóként vonták be.
Idén júniusban írtuk meg, hogy a Balaton déli partja után az északin is a felcsúti multimilliárdos cége munkálkodik, de nem egyedül. Konzorciumi partnere veje lett, a családi összefogással egy 23 milliárdos megbízást szereztek meg.
A MÁV friss szerződéslistáján kisebb összeggel tűnik fel a gánti Dolomit Kft., amelynek fő tulajdonosa Orbán Győző. A miniszterelnök édesapjának cége 24,5 millió forintos megbízást kapott az állami cégtől. A pénz egy 2016-os szerződés hatályának meghosszabbításával kerül hozzá, idén év végéig szállítanak anyagokat.
A G7 cikke szerint a Dolomit Kft.-ből, a Nehéz Kő Kft.-ből, és a tavaly feldarabolt Gánt Kő és Tőzeg Kft.-ből 3,8 milliárd forintot vettek ki a 2015-17-es évek után a miniszterelnök rokonai.
Fotó: Büki László / MTI