Gazdaság

Matolcsy megszólalt – gyengült a forint

Forint(210x140)(1).jpg (Forint)
Forint(210x140)(1).jpg (Forint)

Gyengült csütörtökön délelőtt a forint, miután a jegybankelnök bejelentette a kéthetes jegybanki kötvény elérhetőségét korlátozó tervet.

Az euró jegyzése délelőtt fél tizenegykor 297,90 forintra kúszott a kora reggeli 294,89 és a szerda esti 295,32 után. A hét elején 295 forint felett kezdett az euró, de 293,33-as jegyzés is volt, amire utoljára február végén volt példa. A hónap elején még 304 forint felett járt az euró; egy hónapja pedig, március 18-án 308,65 forinton, idei csúcsán volt.

A dollárt csütörtök délelőtt 228,35 forinton jegyezték az előző esti 226,52 után, a svájci frank jegyzése 245,00 forintra emelkedett 243,05 forintról, a japán jené pedig 2,32,66 forintra 2,3208-ról.

Matolcsy György jegybankelnöki kinevezése óta először az MTI-nek adott, csütörtökön megjelent interjújában közölte, hogy „kőbe van vésve” az a jegybanki cél, hogy minden módon csökkenteni fogja Magyarország külső pénzügyi függőségét, ezen belül is kitettségét a rövid lejáratú külföldi forrásoknak. A jegybanknak az árstabilitás és pénzügyi stabilitás mellett a gazdaság stabilitásáról is gondoskodnia kell. A jegybankelnök felkarolta a bankszövetség elnökének korábbi javaslatát, amelynek értelmében a kéthetes jegybanki kötvényt ismét kéthetes jegybanki betétté alakítanák át, ami praktikusan annyit jelent, hogy csak a hazai hitelintézetek helyezhetnek majd el az MNB-ben pénzt.

A Raiffeisen Bank budapesti elemzői megjegyezték, hogy a kilátásba helyezett további lazító intézkedések, többek közt a kéthetes jegybanki kötvény elérhetőségének korlátozása a hazai piacon hitelező pénzintézetekre forintgyengítő hatással lehetnek. Hasonló véleményen van a Dow Jones hírügynökség által idézett CitiFXWire is, mondván: a külföldi pénzintézetek kizárása a kéthetes jegybanki kötvény vásárlásából „gyakorlatilag lazításként fogható fel, ámbár nem olyan módon, mint ahogy azt sokan gondolnák”.

A Reuters hírügynökség idézte Árokszállási Zoltánt, az Erste szakértőjét, aki szerint lesz némi korlátozás az eszköz elérhetőségében, de ez nem jelenti azt, hogy valamelyik nagy játékos kiszorulna a piacáról. A külföldi befektetők pénze más magyar eszközökben megtalálhatja a helyét, de egy része valóban elhagyhatja az országot. Nem az összeg fontos, hanem a tény, hogy a jegybanki kötvény a jövőben nem lesz elérhető bárkinek – tette hozzá.

Réczey Zoltán, a Buda-Cash elemzője szerint Matolcsy György reggeli interjúját félreértették a piaci szereplők, amiben szerepet játszott az is, hogy az egyik meghatározó külföldi hírügynökség is tévesen idézte a jegybankelnököt. Nem arról van szó ugyanis, hogy a külföldi bankok elől zárnák el a kéthetes jegybanki kötvényeket, hanem csak a Magyarországon tevékenységet nem végző szereplők esnének el a lehetőségtől – írja a Privátbankár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik