Gazdaság

A közszolgák már igényelhetik az árfolyamgátat

Több feltétellel is korlátozzák az árfolyamgátnál a közszférában dolgozók kamattámogatási lehetőségét.

Április elsejétől elsőként a közszolgák léphetnek be az új árfolyamgátprogramba. Kamattámogatást, illetve a vissza nem térítendő támogatást akkor vehetnek igénybe a közszférában dolgozók, ha az eredeti devizakölcsön és gyűjtőszámlahitel adósai vagy adóstársai. Feltétel az is, hogy a fedezetet jelentő ingatlanban legyen a bejelentett lakhelyük, és életvitelszerűen ott is lakjanak, s ez már 2011. december 1-je óta így legyen. Kikötés még az is, hogy a közszférában dolgozó – a pénzügyi lízingszerződést kivéve – legalább 50 százalékos tulajdonos legyen a fedezetet jelentő ingatlanban. Más lakóingatlan-tulajdonuk viszont nem lehet, ha a támogatásokat meg akarják kapni.

Akkor is igényelhető azonban a támogatás, ha az igénylőnek és vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozójának együttesen legfeljebb 50 százalékos a tulajdoni hányada a lakóingatlanban. De csak azzal a feltétellel, ha a lakóingatlan a tulajdonközösség megszüntetésével került a birtokukba vagy örökölték, illetve a tulajdonukban lévő lakóingatlan lebontását az építésügyi hatóság elrendelte vagy engedélyezte, vagy a lakóingatlan több mint két éve öröklés vagy ajándékozás jogcímén haszonélvezettel terhelten került a tulajdonukba és a haszonélvező bent lakik.

A közszférában dolgozóknak a támogatás iránti kérelmüket a devizakölcsönt folyósító pénzügyi intézménynél kell benyújtaniuk. A kamattámogatásra való jogosultság megállapítását és mértékének meghatározását a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg, vagy a korábban kötött gyűjtőszámlahitelre vonatkozó hitelkeret-szerződés esetén legkésőbb 2012. május 15-ig lehet kérni a pénzügyi intézménytől. A pénzügyi intézmény a kérelmet annak átvételétől számított 30 napon belül bírálja el.

A kamattámogatást a közszférában dolgozók a gyűjtőszámlahitelük ügyleti kamatainak megfizetéséhez igényelhetik. A kamattámogatás mértéke, ha a közszférában dolgozó támogatott gyermeket nem nevel, évente 3 százalékpont, ha gyermeket nevel, akkor ezen felül gyermekenként további 1 százalékpont. A kamattámogatás mértéke nem haladhatja meg a gyűjtőszámlahitel ügyleti kamatának mértékét.

A közszférában dolgozók emellett vissza nem térítendő támogatást kapnak, ha 2011. december 30-ig a hitelezőnél, valamint a munkáltatónál bejelentették végtörlesztési szándékukat, de azt nem tudták teljesíteni, és helyette az árfolyamrögzítést választják.

A támogatás 2012. február 1-jétől a gyűjtőszámlahitelre vonatkozó keretszerződés megkötéséig, de legkésőbb 2012. július 1-jéig tartó időszakra eső, a rögzített árfolyamot meghaladó törlesztési kötelezettséggel egyezik meg. A támogatások adómentesek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik