Gazdaság

Most már jöhet a nyári gumi

Ideje van a kerékcseréknek, érdemes a téli gumit nem elkoptatni a nyári aszfalton, ha már annyit költöttünk rá.

A nyári gumi szezon nem úgy robban be, mint a téli, az első hó sokkolja az embereket, elveszítik biztonságérzetüket, és rohannak a gumishoz – mondja Csákiné Hegedűs Rita a Marso gumiabroncs-forgalmazó marketing vezetője. A tavaszi szezon ennél fogva kiegyensúlyozott, márciustól április közepéig tart. A tavaly téli, piaci pánik biztosan nem fog megismétlődni nyáron, minden márkából és méretben van bőven. Sőt, mint hozzáteszi, majdnem minden méretben akcióznak is, így jó áron lehet vásárolni.

Gyakran ismételt információ, hogy hét fokos napi átlaghőmérséklet mellett már nincs szükség a téli gumikra, így a meleg napok beköszöntével eljött a csere ideje. A téli abroncsok lágyabbak, mint a nyáriak, könnyebben túlmelegszenek, így kevésbé tapadnak a meleg aszfalton, valamint jobban is kopnak.

Legalább a hátsókon cseréljünk

A téli gumiabroncs hasonlóan kedvezőtlenül viselkedik nyáron, mint fordítva. A világ egyik legnagyobb gumiabroncs gyártója, a Goodyear mérései szerint száraz úton új téli gumikkal a fékút akár duplájára is növekedhet az új nyári garnitúrához képest – nem is beszélve a tavasszal már rendszerint jócskán elhasznált téli készlet „teljesítményéről”.

A nyári gumiabroncsoknál akkor ajánlott a csere, ha a minimális mintaárokmélység nem éri el a 2 millimétert. Ennél kisebb árokmélységnél a gumiabroncs már balesetveszélyes, mert számos paramétere (fékút, tapadás, stb.) jelentősen romlik. A gyártók a gumiabroncsokat kopásjelző rendszerrel (TWI – Tread Wear Indicator) szerelik fel, mely a mintaárokba vulkanizált kis kitüremkedésekből áll.

Ha nem teljes garnitúrát vásárolunk, akkor érdemes az új gumiabroncsokat a hátsó kerekekre szerelni. Ha az első kerekek elveszítik a kapcsolatot az úttesttel, a gépkocsi irányíthatatlan lesz ugyan, de megtartja a haladási irányát. Amennyiben viszont a hátsó keréknél szakad meg a kapcsolat, az autó hátulja „kitör”. Ez – különösen a tapasztalatlan sofőrök számára – sokkal nehezebben kezelhető, mint az átmeneti kormányozhatatlanság.

Az Európai Parlament döntése értelmében 2012. novemberétől a gumiabroncsok címkéjén fel kell tüntetni annak üzemanyag-hatékonyságát, nedves tapadási képességét, zajszintjét. Ez az új minőségi besorolás hasonló a modern háztartásokban használtakéhoz. A címke színek segítségével sorolja be az abroncsot a legjobb (zöld ‘A’) és legrosszabb minősítésű(piros ‘G’) kategóriák között. Ez a kategorizálás megmutatja, hogy mennyire befolyásolja az abroncs az autó üzemanyag fogyasztását, hogyan viselkedik nedves utakon és decibelben megadja az abroncs külső zajszintjét is. 

A Goodyear felmérései szerint az európai autóvezetőknek évente átlagosan 141 napot kell vezetniük nedves utakon. Az összes gyártó egybehangzó véleménye szerint a legveszélyesebb jelenség az ún. vízenfutás (aquaplaning), melynek balesetmentes kezelése a tapasztalt sofőröknek is komoly kihívás. Olyan nyári gumiabroncsot érdemes tehát választani, mely – amellett, hogy árban és vezetési stílusban igazodik az igényeinkhez – egy kiadós nyári zápor közepette is biztonságosan helytáll.

Vigyázzunk rá!

Minden második autó nem megfelelő abroncsnyomással közlekedik, figyelmeztet a Nokian Tyres gumigyártó. Ennek pedig súlyos következményei lehetnek. A magas nyári hőmérséklet, a súlyos terhelés és a nagy sebesség erősen igénybe veszi a gumikat – egyedül Németországban 143 215 defektet regisztrált az ADAC autóklub lerobbanási statisztikája 2010-ben, ami 6,8 százalékos emelkedésnek felel meg.

Ha egy bárral kisebb az első kerekek nyomása a szükségesnél, vizes úton tíz százalékkal nyúlik meg a féktáv, amint menetpróbáin az ADAC megállapította. Veszélyes a kanyarvétel is. Amennyiben valamennyi abroncs nyomása kisebb egy bárral, a gumik oldalirányú útfogása csaknem a felére (55 százalékra) csökken. A vezető ilyenkor elveszítheti uralmát a jármű fölött, amely megcsúszhat, sőt lemehet az útról, érvel a Nokian. Megterhelt járművel fokozódik a veszély.

Az elégtelen abroncsnyomás növeli a fogyasztást is. 0,4 bar nyomásvesztés átlagosan kétszázaléknyit emel a fogyasztáson, a gumikopás pedig 30 százalékkal nő. Ha nem elegendő a nyomás, a fokozott hajtogatási munka miatt tönkre is mehet abroncs, de durrdefektet okozhatnak kisebb repedések, vágások vagy kidudorodások is. Ám a túl nagy nyomás is csökkenti a biztonságot, mert csökken a felfekvő felület, romlik az útfogás, és középen jobban kopik a gumi.

Az abroncsnyomást mindig hideg gumin kell ellenőrizni – nagy terheléshez nagyobb nyomás szükséges. A helyes nyomásértékek a tanksapka fedelén vagy a kezelési kézikönyvben találhatók meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik