Vegyes nyilatkozatok látnak napvilágot hazánk IMF-tárgyalása előtt. Fellegi Tamás csütörtök délutáni nyilatkozatai mindenképpen arra utalnak, hogy megkezdődött a kommunikációs előkészítése egy, akár nagyobb engedményekkel is járó megállapodásnak, ugyanakkor olyan hangok is vannak, amelyek már jó előre a kudarcnak ágyaznak meg (vagyis azt hangsúlyozzák, hogy van élet az IMF nélkül). Pénteken aztán a gazdaság-politikai csúcsszereplők találkozója után már Orbán Viktor miniszterelnök is a megegyezés szellemében nyilatkozott.
Foci
Olyan időket élünk, amikor divatosak a focihasonlatok. Hogyan is néz ki jelenleg Magyarország és a nemzetközi pénzvilág focimeccse, mert ez küzdelem a javából. Képzeljük el, hogy a Fradi nyerte a magyar bajnokságot és összesorsolják a Bajnokok Ligájában a Real Madriddal. Budapesten telt ház van a Puskás Ferenc Stadionban, itthon a Fradi száz százalékosnak érzi a támogatottságát, a lelátó nagyobbik részén elkötelezett hívek ülnek, zúg a „Mindent bele!”. Emiatt egy pillanatra a gyepre kifutó fiúk elfelejtik, hogy az ellenfél valójában erősebb, képzettebb, több anyagi eszköze van, és amint elkezdődik a meccs, azonnal ráront az ellenfélre. Ám hiába az agresszív játék, hiába a beszólogatások, valahogy mégis az ellenfél rugdossa a gólokat, félidőben már 0-4 az eredmény.
A szünetben betódul az öltözőbe az elnök, ott van a vezetőedző és a másodedző is. Az elnök nemzeti szégyenről beszél, szerinte csal a bíró, a másodedző szerint továbbra is folytatni kell az egészpályás letámadást, a tapasztalt vezetőedző a legjózanabb. Szerencsére lassan az elnök is megnyugszik és józanságra int. Tudja mindenki, hogy nagy leégés is lehet a végeredmény, de bizony ki lehetne hozni még egy egész jó kis eredményt is a meccsből. Hiszen a Realnak is az az érdeke, hogy ne alázza agyon a Fradit, jó lenne, ha a visszavágóra még egy kis tét maradna, menjenek ki a madridi nézők a meccsre, sokan nézzék meg a tévén a visszavágót is.
Itt tartunk most, folytathatjuk a harcot a régi stílusban, Ha a Fradi a második félidőre is feltüzelve jön ki, az ellenfél tisztelete és sportszerűség nélkül, sőt, bepipulva, begőzölt fejjel sérüléseket okozhat, amiért esetleg később pénzbüntetésre ítélik, esetleg ki is zárják a Bajnokok Ligájából. Ugyanakkor okos taktikával, egy kevésbé tüzes ellenféllel szemben elérhető lenne egy tisztes vereség, 2-4, ami mindenkinek jó végeredmény. A hazai közönség két hazai góllal zárna, újra szeretné a csapatot, az előny azért megnyugtató lenne a spanyol bajnoknak is.
“Tudja mindenki, hogy nagy leégés is lehet a végeredmény…”
Fotó: MTI / Beliczay László
Külpolitika
Még egy pillanatra maradjunk távol az IMF-sztoritól. Szomorú, de igaz, a magyar gazdaság-politika egyik legnagyobb problémája, és bizony forintokban fájó problémája a külföldi támogatás és megértés teljes hiánya. Széttárhatja a kezét a sok magyar gazdaságpolitikus, hogy miként történhetett mindez.
Magyarország egy adósságát a kötelező mértéknél is jobban visszafizető, pozitív külkereskedelmi egyenlegű, költségvetését tartó és szerkezeti reformokra készülő ország, amelyet nem kéne ennyire negatívan megítélni. Széttárhatjuk értetlenül a kezünket, de sajnos ameddig jogszabályaink, nyilatkozataink, szabadságharcunk ennyire ellenséges fogadtatásra talál, hiába a gazdasági ellenérvek, a forint vészesen gyengül. Márpedig a külpolitikában, a gazdasági helyzetünk nemzetközi megértetésében valami nagyon el van rontva.
Ha csak szép csendben besimulnánk az átlagba, nem is lenne baj, de hogy egy éven belül másodszor-harmadszor is kifejezetten rólunk szól a világ, hogy úgy zárul a 2011-es év, majd úgy indul a 2012-es év, hogy mindenki a magyar balhét elemezgeti, ez öngól. Sajnos már az is elég a bizalomvesztéshez, ha a belföldi megítélés ennyire eltér a külföldi megítéléstől. Ha a külföldnek van igaza, miért nem változtatunk, ha nekünk van igazunk, miért nem tudjuk eladni, jól kommunikálni a magyar sztorit?
Sajnos legfontosabb természetes szövetségeseink Ausztria, Németország és Olaszország lehetnének, velük elsősorban a bankjaikat sújtó különadó és végtörlesztési veszteség miatt romlott el a viszony. Az unió egyéb országaiban és az Egyesült Államokban is értetlenség és egyfajta ellenségesség tapasztalható. Különböző nagykövetek, egykori, vagy ma is aktív politikusok írnak a magyar politikai vezetésnek intelmeket, majd pattannak le a megszólított személyekről, természetesen elsősorban a miniszterelnökről, akitől csak éles elutasításban részesülnek. Sajnos az olyan kisebb nemzetközi jótettek, mint a magyarok líbiai helytállása és más nemzetek állampolgárainak segítése, nem volt képes ellensúlyozni a főhatást.
Új irányok
Nagyon nincs is min meglepődni, hiszen Magyarország nem is titkolta, hogy új szövetségesek felé kíván fordulni. Nem az európai és amerikai adósságtengerben fürdő államokkal fűzné szorosabbra nexusait, hanem Kínára, Indiára, az arab világra és Izraelre tenne. Az új kapcsolatkeresésnek két látványos megnyilvánulása is volt, a lehető legmagasabb rangú, Ven Csia-pao miniszterelnök vezette kínai delegáció budapesti látogatása, illetve Orbán Viktor szaúd-arábiai látogatása. Ám ezek a relációk nem pótolhatják a nyugati forrásokat. A szaúdiak AAA kategóriájú kötvényekbe fektetnek, illetve az arab világ szuverén alapjai révén mindenféle befektetésbe raknak pénzt, de magyar állampapírt nem vesznek.
Kínával is elszúrtuk, jó előre bejelentettünk mindenféle együttműködési szándéknyilatkozatot, kínai légügyi érdeklődést, Kína állampapír-vásárlásait, de Orbán Viktor tavaszi viszontlátogatásán nem lesz könnyű eredményt felmutatni.
A magyar sztori eladása sehol nem tart
Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
Fellegi Tamástól Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter tárcája kapja meg a relációt, egy korántsem könnyű partnerrel kell felépíteni új kapcsolatokat. A belengetett milliárdos kötvényvásárlásokból pedig nehezen lesz valóság. Általában is el kellene adni a magyar sztorit, de ezzel nem foglalkozunk, sértetten és értetlenül nézünk a világra. Orbán Viktor az elmúlt nyolc hónapban kétszer tett kísérletet gazdasági országmarketingre külföldön. Egyszer beszélt Németországban a befektetőknek, kifejezetten pozitív volt a beszéde fogadtatása.
Egy kicsit más igénnyel, de fellépett Londonban, a London School of Economicson is, ahol a City magyar, illetve angol szakemberei is meghallgatták, és szintén jó volt a visszhang. Ennél azonban sokkal több tájékoztatás kellene, komoly magyar állami tájékoztatás nem volt a Távol-Keleten, nem volt az Egyesült Államokban, pedig sok befektetőnk van arrafelé. Lengyelországról mesélik, hogy a Pénzügyminisztériumban az egyik miniszterhelyettes az év 200 napjában utazik, tájékoztat, a legfontosabb feladata külföldön eladni a lengyel sztorit, nálunk ez sehol nem tart.
IMF
No,és akkor pár gondolat az IMF-megállapodásról. A teniszben ki nem kényszerített hibának hívják azt, amikor a játékos maga ront, nem ellenfele kényszeríti a labdamenet elvesztésére. Miért kell nekünk az IMF ellen, a helyi vezetője ellen nyilatkozni, miért kell előzetesen, hibásan definiálni azt, hogy milyen hitelt szeretnénk, és miért kell a mai napig ragaszkodni a piaci finanszírozáshoz, még ha lesz is megállapodás.
10-11 százalékos ma a magyar állampapírpiaci kamatszint. Ha a büdzsé elsődleges egyenlege nulla, akkor ez azt jelenti, hogy 5 százalékos infláció mellett 5 százalékos gazdasági növekedés kellene ahhoz, hogy ne nőjön az adósságunk. Ha a 10 százaléknál olcsóbb lesz az IMF-hitel, márpedig, ha lesz, akkor olcsóbb lesz, az lesz a nemzeti érdek, hogy az olcsóbb finanszírozást használjuk.
Igenis szükség van az IMF-re, és nem is feltétlenül a pénz miatt, a hitelesség visszaállítása érdekében. Vegyünk tőlük kölcsön egy kis bizalmat és olcsóbb lesz az adósságunk finanszírozása, erősebb lesz a forint. Ez pedig nemzeti érdek!
Nemzeti érdek az IMF-megállapodás Fotó: Reuters
Vannak olyan vélemények, hogy a jegybanki devizatartalékkal átvészelhető a válság, hiszen 38 milliárd euró tartalékkal szemben mindössze 5-6 milliárd euró 2012-es devizatörlesztés áll fenn. Igaz, de a bizalom, a hitelesség, a piac meggyőzése fontosabb. A piac erősebb lesz, mint Magyarország, velük és nem ellenük lehetünk sikeresek.
Nem akkor van csőd, amikor elfogy a tartalék, hanem már korábban. Akkor, amikor a piac már nem látja, hogy mitől állna meg a fogyás. Hiszen a devizatartalék másképpen is fogyhat. Mi van, ha a magyar magánszemélyek tömegesen átváltanak forintot euróra? Elfogynak a tartalékok. De ha nem fogynak el, és van miből törleszteni, csak éppen a forint gyengül 380-400 forintig az euróval szemben, az is egyfajta csőd. Technikai államcsőd még nem feltétlenül lesz, de ilyen árfolyamnál már minden csődben van, a devizában eladósodott magánszemélyek, vállalatok, az önkormányzatok, a bankrendszer.
Egyesek a furcsa kormányzati kommunikáció mentén azt találgatják, hogy van-e ebben tudatosság, szándékosság. Aligha, a csőddel sokan veszítenek a kormány holdudvarában is, mindenki, akinek van vesztenivalója, pénze, cége, üzlete, az bukik, ráadásul a történelemkönyvek által megörökítve meglesz a politikai bukás is. Ezt senki nem akarhatja. Véletlenül sem úgy érdemes a csődöt elképzelni, mint a görög helyzetet, ahol igazán semmi nem változik, csak éppen a bankok elengedik az állam tartozásának felét.
Európai uniós tagok vagyunk, ez is jelent védelmet, de nem vagyunk az euróövezet tagjai. Védelmet az olcsóbb és biztos IMF-es finanszírozás jelent. Meg kell állapodni az IMF-fel, ez a nemzeti érdek. A várhatóan ezért kért engedmények, a függetlennek megtartott jegybank, a még konzervatívabb költségvetés, a következő kormányzatoknak is fenntartott szabad adómeghatározás nem ár ezért. Fellegi Tamás persze hivatalosan nem tud olyan ügyeket megígérni, ami parlamenti kompetencia, de azt a tárgyalópartnerek is pontosan tudni fogják, hogy a főnöke erre is képes. Talán immár nemcsak képes erre, de el is szánta magát!
