Néhány nagy hazai vállalattól eltekintve szokták ezt a dualitást a kis- és közepes vállalatok (kkv-k), illetve a multik viszonylatára egyszerűsíteni, ami ma már csak részben igaz megközelítés. Általánosan megerősíthető, hogy a gazdaságpolitikában nem a multik vagy a kkv-k, hanem mindkét szegmens fejlődése kívánatos, de a hazai vállalatoknak ehhez esélyegyenlőséget kell biztosítani. Más szóval nem a nemzetközi cégek ellen, hanem a hazai vállalatok érdekében kell különböző módon tenni. Tehát logikai nyelven nem „vagy-vagy”, hanem „és” terminológiát kell alkalmazni.
HOL VAN AZ ESÉLYEGYENLŐSÉG?
Gondoljunk csak bele, hogy mint az elmúlt években, úgy a következőkben is a hazai gazdaság fejlődésének egyedüli forrása uniós eredetű. A pályázatokkal megszerezhető támogatáshoz az önrészt egy nemzetközi pénzügyi háttérrel is rendelkező cég sokkal könnyebben állja, mint az általában forráshiányos magyar kkv-k. Hol itt az esélyegyenlőség? Ennek korrekciója még nem is patrióta gazdaságpolitika kérdése, hanem a józan ész diktátuma.
Az eddigi írások eltérő hangsúllyal, de egységesen állítják, hogy többnyire nem a forráshiány a kkv-k legnagyobb gondja, hanem a nem megfelelő szakmai felkészültségük. Az is igaz, hogy ebben a szegmensben sem a cégméret, hanem a teljesítmény a döntő (Hamis dilemmák – valós különbözőségek – Figyelő, 2011/28. szám), de figyelembe kell venni, hogy hátrányos versenyhelyzetben központi segítség nélkül sok potenciálisan működőképes cég, azaz jelentős mennyiségű hazai gazdasági erőtömeg kerülhet süllyesztőbe.
Természetesen csak kezdeti segítségről lehet szó. Biztató elem, hogy a magyar vállalkozói kedvvel nincsen baj. Már sok évvel ezelőtt hazai és nemzetközi konferenciákon is büszkélkedtem azzal a felméréssel, amely szerint Németországban a megkérdezettek csupán 8 százaléka preferálta a saját vállalkozást, a többiek az alkalmazotti viszonyt részesítették előnyben, ugyanakkor a magyarok 23 százaléka választotta volna a vállalkozást, természetesen tiszta, nem korrupt környezetben. Ezt az ambíciót még most is a magyar gazdaság komoly, sajátos előnyének tartom, az iparpolitikában érdemes erre is támaszkodni.
Gazdaságpolitikai szempontból fontos egy ország vállalati, ipari szerkezetét jellemezni, meghatározni (vállalatok mérete, ipari szegmensek, érdekeltségi viszonyok stb.). Ezen belül az adott ország hosszabb távú jövőjét figyelembe véve, a fejlődést támogató fajlagos mutatók alapján általában nem azonos értékűek a szereplők. Nem mindegy, hogy egy cég vezetése hogyan gondolkozik, miként szokott dönteni. Ezért a hazai és nemzetközi csoportra önkényes elv alapján osztom a cégeket. A „hazai” fontos és szokatlan definíciója: ilyennek tekintendő az a vállalat, amelynek a holding/corporate döntései Magyarországon születnek, azaz a legfelső szervezet itt működik. Erre alapozott iparpolitika több európai, esetenként patrióta mintát is követhet. Ennek lényege, hogy továbbra is fontos értékteremtőként kezelendő minden új, vagy további, nemzetközi működő tőkét a kölcsönösség elve alapján befektető cég. Ugyanakkor az iparpolitika stratégiai célja a gazdaság dualitásának drasztikus csökkentése, azaz a hazai cégek erejének, versenyképességének növelése. Ezt a feladatot nem lehet a piac törvényeire bízni, mert az a meglévő erőfölénnyel csak növeli a különbségeket, a dualitást. Ezt csak egy konzekvens, profi módon kezelt gazdaságpolitika képes végrehajtani.
Jó irányba indultak el dolgaink. Például húsz év óta először lett fontosabb a termelő ipar, mint a szolgáltató ágazat. Valóban a programok középpontjába kerültek a kkv-k, és jelentős lépések születnek a gazdasági korrupció csökkentésére. A közelmúlt zavarainak leállítása, tisztázása mellett a maradék források átcsoportosítása és adminisztratív könnyítés segíti a kkv-k helyzetbe hozását. Az állam szerepének áthangolása valóban az állapotoknak megfelelő, de figyelve a jelenlegi folyamatokat, a végeredményért drukkolónak az az érzése, hogy kevésbé a „mit kell tenni?” a kérdés, mint inkább a „hogyan?”. Lehet mindez persze „összhangzattani” probléma.
Van a fentiekre alapozott elképzelésnek néhány alapvető szabálya, jellemzője:
● Magyarország gazdaságtörténete és adottságai – néhány kivételtől eltekintve – inkább a kkv-k tartományában mutatnak meghatározó fejlődési lehetőséget, jövőidejű erőt, ami egyáltalán nem értelmezendő hátrányként, mivel a globális vállalatokkal szemben ez a mérettartomány egy közepes, vagy kisebb méretű ország gazdaságának erejét jobban meghatározza.
● A hazai kkv-k jövőidejű pozícionálásában legyen fontos, de nem meghatározó a nagy nemzetközi cégek beszállítói köre. Az önálló, egyre nagyobb hozzáadott értéket produkáló, nemzetközi szintű hazai vállalatok számának növekedése lesz nagy hatással a gazdaságra.
● Egy patriótának nevezett iparpolitika nagy hibát követne el, ha a kkv-k támogatása csak a forráshiány valamilyen pótlásából állna. Valóban szükség van az említett pénzügyi esélyegyenlőség megteremtésére, de több fontos eszköz áll rendelkezésre ennek a szegmensnek a megerősítésére. Ehhez tovább kell fejleszteni az elindult folyamatokat, hatékonnyá, összehangolttá kell tenni az állami intézményeket, s át kell értelmezni az ipari és gazdasági kamarák, szakmai szervezetek feladatait, felelősségét.
● A gazdaság dualitásának egyik tehertétele, mértékének fokozója a közszolgáltatások korábbi privatizációjából származó nemzetközi cégek nehezen indokolható jelenléte. Fokozottan igaz ez a monopolhelyzetben lévő közműcégek esetében. A kétséges folyamatok eredményeként kialakult állapotok korrekciójával lehet és kell csökkenteni a dualitás mértékét. Ne feledjük, ez a gazdasági formátum és következmény is a multik megítélésének része, és nem segíti a tartós, valódi értéket teremtő, más nemzetközi cégek elfogadottságát.
● Egy történelmi jelentőségű gazdaságfejlesztési program és azt megvalósító végleges, hatékony intézményrendszer létrehozása mellett, mérnöki pontossággal kell a működés környezetét, a szabályozást kialakítani és végrehajtani.
SZAKSZERŰBB MEGKÖZELÍTÉST!
Itt az ideje, hogy a közbeszédben ne vegyük komolyan azokat a hangokat, amelyek szerint „multik nem kellenek”, de legyünk érzékenyek, képesek a hamis és a valódi értékek megkülönböztetésére és ennek megfelelő kezelésére. Versenyképes hazai vállalatok pedig valóban nagyon kellenek. Nehezen vitatható, hogy Magyarország gazdaságának gyors fejlődése minden, hosszabb távon gondolkodó szereplőnek is érdeke.
A szerző 17 éven át vezérigazgatóként, majd elnökként állt az Ericsson Magyarország élén
A Top 200 projektünkhöz – Magyarok és multik: együtt, működve? – kapcsolódó vita eddigi hozzászólói: Chikán Attila (27. szám); Reszegi László (28. szám); Csaba László (29. szám). Lapunk várja a reagálásokat, hozzászólásokat a szerkesztoseg@figyelo.hu e-mailre.
