Gazdaság

Kivonulhatnak a biztosítók hazánkból

Amennyiben a 200 milliárd forintra tervezett pénzintézeti különadóból 20 milliárd forintnál több jutna a biztosítókra, akkor a szektor nagyobb része ezt nem viselné el károsodás nélkül.

A múlt évben 6 biztosító 66 milliárd forintos nyeresége adta ki a szektor nyereségének a 90 százalékát, a maradék 25 biztosító között oszlott meg, így a különadó ez utóbbi csoportba sorolt biztosítókat veszteségbe döntené, és egy részük kivonulna a magyar piacról – mondta Kisbenedek Péter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) elnöke.

Az egyes pénzügyi ágazatokra jutó többletterhet az államnak kell elosztania, az érdekképviseletek erre nem alkalmasak – mondta a MABISZ elnöke.

A felosztással kapcsolatosan – a kormánnyal folytatott konzultáció során – a biztosítók kifejtették, hogy a pénzügyi válságot nem ők okozták, az AIG-n kívül más biztosító konszolidációban nem részesült, így az államok többsége a bankoktól akarja visszaszerezni a beléjük invesztált pénzt. Emellett a bankok nyereségessége is magasabb, mint a biztosítóké.

A különadó miatt veszteségessé váló biztosítók tulajdonosai pedig tőkeemelésre kényszerülnek, és amelyik ezt nem teszi meg, az inkább kivonul a magyar piacról, csökkentve a versenyt – hangsúlyozta a MABISZ elnöke.

Szabó Zoltán, a MABISZ lakásbizottságának az elnöke számolt be az viharkárokról. A magyar biztosítók május elejétől kedd estig 148 ezer bejelentést kaptak a lakásbiztosítások alapján, az összesített kár összege eléri a 30 milliárd forintot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik