Brókerpóker

I. fejezet, amelyben egy nagy játékos lehetőséget szimatol

Kizárásos alapon: a Rába – ez volt a válasza 2006 végén az egyik ismert hazai befektetőnek arra a kérdésre, vajon a rákövetkező évben melyik cég lehet felvásárlási célpont a magyar tőzsdén. Sommás megállapítás, amely jól mutatja, hogy az utóbbi időben szinte teljesen elfogytak a felvásárolható cégek a piacról. Amit lehetett, már kivezettek a parkettről. A Rába viszont – vagy talán éppen ezért is – annál izgalmasabb célpontnak látszott. Hiszen egy évente 50–60 milliárd forintos árbevételt elérő, s éppen egyre nagyobb megrendelésekhez jutó gépipari vállalatról van szó, amely afféle bónuszként izgalmas sztorikkal is szolgál. A cég könyveiben alulértékelt az az ingatlanvagyon, amelynek egy részét éppen az idő tájt értékesítik (Összkerék-hajtás – Figyelő, 2007/6. szám). Kapacitásai pedig nemzetgazdaságilag is kiemelten fontosak, nem utolsósorban azért, mert adott esetben hadicélokra is átállíthatók.

Emellett a céget a menedzsment komolyabb kontroll nélkül irányítja. A tulajdonosi struktúra teljesen szórt, ami szinte tálcán kínálja a felvásárlás lehetőségét, hiszen jócskán megkönnyíti az effajta lépést fontolgatók helyzetét. A Rábát így akár 30–35 százalékos pakettel is irányítani lehetne, de az 50 százalék elérése sem reménytelen: előbbi mintegy 10, utóbbi 15 milliárd forintos (igencsak jutányos) áron megvehető, ha a felvásárlás folyamán 2 ezer forint körül marad a részvényárfolyam.

Amikor történetünk kezdődött, még jóval e szint alatt volt az ár, ám 2007 elején váratlanul megindult felfelé, s az év első felében lényegében megállás nélkül emelkedett. Gyanús volt, hogy alighanem egy nagy vevő kezdett el felhalmozni, bár a drágulást a cég kilátásainak javulásával is lehetett magyarázni, elvégre a turnaround story – tehát az, hogy a cég hosszú kínlódás, s az ehhez kapcsolódó árfolyamcsökkenés után újra jó periódusba lépett – természetes módon vonzotta a befektetőket.

Miközben a Rába sorra jelentett be fontos új megrendeléseket – például a svéd Scaniától és az orosz GAZ-tól –, 2007 áprilisában a tulajdonosi körben is megindult a mozgolódás. Először egy észt befektetési alap, a Trigon Capital jelentette be, hogy 5 százaléknál nagyobb tulajdonhányadot szerzett a cégben. Nem sokkal később az egyik vezető hazai befektető, Pintér Zoltán fejében is összeállt a terv arról, miként szerzi meg az irányítást a Rábában – persze ez akkor hétpecsétes titok volt. Az eseményekre visszatekintve, Pintér ma azt meséli, hogy tavaly májusban kezdte el terve végrehajtását. Tudta, hogy Rába-papírokat a tőzsdén nincs értelme vásárolni, mert a kis forgalom és a gyorsan beinduló pletykák miatt azonnal és nagymértékben felszökne az árfolyam. Úgy látta viszont, hogy néhány nagyobb részvényes pakettjét megvásárolva el lehet érni akár a 40 százalékot is. Célja azonban „csupán” a 30–33 százalék elérése volt, mivel vételi ajánlatot nem kívánt tenni a fennmaradó részvényekre – márpedig a 33 százalék átlépése esetén erre kötelez a törvény –, viszont tisztán látta, hogy a közgyűléseken jellemző alacsony részvételi arány miatt már akár 30 százalékos csomaggal is be lehet kerülni az igazgatóságba, s végső soron irányítani lehet a céget.

Hosszú tárgyalások eredményeként Pintér meggyőzte a Rába egyik meghatározó tulajdonosát, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bankot (EBRD), hogy az adja el 11 százalékot meghaladó Rába-csomagját az ő érdekeltségébe tartozó salgótarjáni SVT Wamsler kályha- és kandallógyártónak. Az EBRD nem csupán ráállt az üzletre, hanem nagyon korrekt partner is volt. Mire ugyanis az ügyletre sor került – s azt a bank mindenféle testületei jóváhagyták –, a tőzsdei kurzus az 1400 forintos eladási árfolyamnál már jóval feljebb járt, de a tranzakciót mégis az eredeti feltételekkel fejezték be. A Wamsler – mint vezetői most hangsúlyozzák – részben szakmai befektetőként kívánt a Rábában megjelenni, annál is inkább, mert szinergiákat látnak a két cég működésében. Pintér felvette a kapcsolatot a Rába menedzsmentjével, s elmondása szerint „jó nexus” alakult ki közte és a cégvezetés között. (A befektető Pintér Zoltán és a Rába-vezér Pintér István csak névrokonok – ezt gyakran kellett ebben az időszakban bizonygatniuk.)

Közben a Trigon is tovább növelte pozícióját: az észt alap július elején bejelentette, hogy átlépte a 10 százalékot a Rábában – vélhetően tőzsdei vásárlásokkal. Pintér Zoltán maga is folytatta a megálmodott tranzakciót, és további részvénycsomagok megszerzésén fáradozott. Komolyabb pakett kettő volt még a piacon: a DRB Hicom malajziai cégbirodalomé, illetve a győri önkormányzaté. Az üzletember elmondása szerint a malájoknál merev elutasítás fogadta, de az önkormányzattal lehetett tárgyalni. Győr ugyanis már tavasszal döntött arról, hogy megválik részvényeitől. A két új tulajdonos, Pintér és az észt alap eközben egymással is komoly tárgyalásokat folytatott arról, miként alakítsák közösen a Rába jövőjét – hiszen az önkormányzati csomag megszerzése esetén Pintér és a Trigon együtt 30 százalék közelébe jutott volna.

Ekkor lépett színre egy már régóta vásárolgató újabb befektetői kör: a Korányi G. Tamás, a Napi Gazdaság főszerkesztője által fémjelzett befektetői csoport az 5 százalékos befolyás átlépését jelentette be. A piacon mindenki vadul számolt, vajon egy szakmai befektető hogyan és kitől tudná összeszedni az 50 százalékot. Úgy tűnik azonban, hogy senkinek sem volt ilyen terve: Pintér a 33 százalék alatti csomaggal tervezett irányítani, a malajziaiak nem csináltak semmit, Korányiék és a Trigon pedig pénzügyi befektetők maradtak. Ebben a helyzetben kulcsfontosságú volt Pintér számára az önkormányzati pakett megszerzése.

„Győr a maga 7,2 százalékos részvénycsomagjával érdemi befolyást nem tudott gyakorolni a cégre, ugyanakkor újabb és újabb források váltak szükségessé a fejlesztésekhez” – idézte fel az önkormányzat szempontjait Borkai Zsolt, a város fideszes polgármestere. Nem voltak könnyű helyzetben, hiszen egy ekkora – 2 milliárd forint értékűre becsült – pakett eladása testületi jóváhagyást igényelt, ami azért nehéz, mert mire végigmegy a döntési folyamat, az legalább egy hónap, de addigra már biztosan máshol van a tőzsdei ár. Többféle értékesítés kínálkozott. Lehetett volna bizományosi megbízást adni valamelyik brókercégnek, meg lehetett volna egyezni a szakmai befektetők egyikével, vagy lehetett licitáltatni a befektetőket a tőzsdén. A közgyűlés végül úgy döntött, hogy minimumáras közbeszerzést ír ki.

„Több fordulón keresztül prezentáltam az SVT Wamslerrel. Azért e céggel, mert láttunk szinergiát az öntvénygyártásban, amelyben nemcsak tulajdonosi, de partneri kapcsolat is kiépíthető lett volna a két társaság között” – emlékszik vissza az egyeztetésekre Pintér Zoltán. A befektető az önkormányzat ülésén elmondta: nem akar embereket kirúgni, átszervezni, s a Wamsler a Rába ingatlan-stratégiájával is egyetért. Végül 36 „igen” szavazattal – egy tartózkodás mellett – Győr megszavazta, hogy amennyiben jobb ajánlat nem érkezik, 2 ezer forinton elfogadják Pintér ajánlatát. Párhuzamosan az önkormányzat közbeszerzésen kiválasztotta az Equilor Értékpapír Zrt.-t – e cég bonyolította volna le a részvénycsomag eladását, tőzsdei aukció keretében. Ezen a tavaly szeptember végi csütörtök délután úgy tűnt, hogy Pintér Zoltán közel jár terve megvalósításához: a következő hét hétfőjére kitűzték az aukciót.

II. fejezet, amelyben a konkurens is szagot fog, és keresztülhúzza a számítást
Azon a bizonyos szeptember végi héten, péntek délután 4 órakor azonban teljesen váratlanul egy fax érkezett Győrbe, amely 2050 forintos árat kínált a részvénycsomagért (a tőzsdei ár ekkor már 2500 forint felett járt). A feladó Albrecht Ottó, a Cashline Értékpapír Zrt. tulajdonos-elnöke volt. Pintér természetesen nem volt boldog, amikor értesült az ellenajánlatról, saját ajánlatát azonnal 2055 forintra emelte. Rövid ideig úgy nézett ki, hogy a tervezett időben, kicsit magasabb árral ugyan, de letudható az aukció. Albrecht azonban nem sokkal a kezdés előtt újból bekavart: ezúttal 2100 forintos ajánlatot küldött Győrbe. Az önkormányzatnál látták, hogy komoly harc van a részvényekért, a polgármester közölte, hogy ilyen helyzetben az eredetileg tervezett, „irányított” aukciót nem lehet megtartani. Győrben úgy döntöttek, inkább meglicitáltatják a nagyobb piaci szereplőket, az aukciót nyilvánossá teszik, arra az addig versengő feleken kívül másokat is meghívnak.

Logikus feltételezés, hogy Pintér ekkor beszélni próbált Albrechttel. A felek erről eltérően nyilatkoztak a Figyelőnek. A magyar értékpapírpiac ismerői szerint nehezen hihető, hogy a két konkurens brókercég egymást hosszú évek óta ismerő vezetője magába roskadva várta volna a nyílt aukciót. Miként az sem titok, hogy a két üzletember – finoman fogalmazva – nem túlságosan kedveli egymást. Forrásaink megemlítik például azt az esetet, amikor a Pintér elnökölte Buda-Cash átvette egy másik brókercég, az Eastbrokers munkatársait és ügyfeleit. Pintér személyesen kérte a versenytárs cégeket, hogy ne csábítsák el a hozzá tartó brókereket. Néhányan mégis Albrecht cégéhez, a Cashline-hoz mentek – arra a felek persze másként emlékeznek, hogy Albrecht csábította-e őket, vagy ők akartak mindenképpen a Cashline-hoz igazolni.

Albrecht feltűnéséről a Rába-aukció környékén Pintér Zoltán lapunknak így nyilatkozott: valahol normális dolog, ha egy spekuláns lecsap egy lehetőségre. Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy ha lehet, a korábbiakhoz hasonlóan ezután sem szeretne Albrechttel közös üzletben részt venni. „Belenyúltam én például a Synergon-üzletébe?” – teszi fel a kérdést, arra utalva, hogy amikor Albrecht a Synergon-részvényeket halmozta fel, ő nem lovagolta meg a trendet.

Mi vezette Albrecht Ottót arra, hogy beszálljon a játszmába? Az üzletember váltig állítja: a látszat ellenére véletlenül sem a kibabrálás szándéka. Miután a győri önkormányzat eladási szándéka nyilvánossá vált, ő is felépítette a maga tervét. Már összevásárolt néhány százalék Rába-részvényt, és úgy számított, hogy ha sikerül megszereznie a győri pakettet, Pintér sztorijának vége, ezért a konkurens nagyvállalkozótól meg tudta volna venni az ő részét. Mivel bőven 2 ezer forint feletti árfolyamot kínált volna, a Buda-Cash elnöke egy ilyen ügylettel tekintélyes profitra tehetett volna szert. Emellett Albrecht a Figyelőnek úgy nyilatkozott, hogy a malajziai csoportnál ő nem ütközött ellenállásba, hajlandóak lettek volna eladni neki részvényeiket. S hogy mi volt a terve arra az esetre, ha sikerül átvennie a kontrollt a Rába felett? Erről a Cashline elnöke ma is csak annyit mond: reorganizálta volna a nem megfelelően működő céget.

Mindebből azonban nem lett semmi. Jóllehet a logika alapján az eddigiekből az következett volna, hogy vagy Pintér, vagy Albrecht szerzi meg a részvényeket, esetleg a két üzletember – személyes ellentéteiket félretéve – összefog, az aukción mégis a nevető harmadik nyert. A legmagasabb, 2155 forintos ajánlatot ugyanis a piacvezető brókercég, a KBC Securities tette. Időn túl ugyan érkezett egy 2160 forintos ajánlat a ConCorde-tól, de ennek már nem volt jelentősége.

Pintér azt mondja, 2100 forint még jó lett volna neki az 1800-as átlagár eléréséhez, a fölött azonban már sokallta az árat, egyszerűen ezen a szinten húzta meg a határt. Azt mind ő, mind Albrecht elismeri, hogy az eredményt látva mindketten azt gondolták: a KBC-t megbízva riválisuk szerezte meg a részvényeket. Ezzel szemben az igazság az, hogy a KBC – mit sem tudva a háttérben folyó eseményekről – simán a tőzsdei ár és az aukciós ár különbségét látva nevezett be az aukcióra: a börzén 2500 forint körül forgó papírt 2155-ön megvenni nem volt rossz üzlet. A KBC nem dolgozik saját számlára, azaz a lehetőségről értesülve végighívogatták ügyfeleiket, érdekelné-e őket a sztori, s nem meglepő, hogy a szinte kockázatmentesnek ígérkező nyereség nyomán könnyű volt jelentkezőket találni. Ezzel együtt a piacon mindenki úgy tudja, hogy a KBC-nél lepődtek meg a legjobban, hogy az övék lett a részvénycsomag.

Borkai Zsolt polgármester
szerint Győr hozzáállását
befolyásolta, hogy kis
pakettjével nem tudott
beleszólni az érdemi
döntésekbe, ám
fejlesztésekhez újabb
forrásokra lett volna szükség.

III. fejezet, amelyben néhányan kaszálnak, de a többség elbukik
Borkai Zsolt polgármester tavaly nyáron még azt mondta a Kisalföld című megyei napilapnak, hogy a Rába-csomagot spekulánsoknak nem, csak szakmai befektetőnek adják el, mivel a győri gyár biztonsága mindennél fontosabb. Ehhez képest azon a bizonyos október 2-án a győri paketten éppen néhány spekuláns kaszált egy nagyot, de maga a Rába-sztori egy pillanat alatt összeomlott. A KBC ügyfelei a 2155 forinton megszerzett részvényeket azonnal a piacra borították, mire a tőzsdei ár szakadni kezdett. Mivel azonban a piac döntő többsége csak találgatta, hogy mi történik a háttérben, a nagy esést látva ekkor még esetleges üzletet szimatolva beléptek a vevők, és a nap végére 2 százalékra mérsékelték a mínuszt.

A KBC két nap alatt teljesen kiborította a volt győri részvényeket, néhány nap múlva azonban Pintér Zoltán cége, illetve a vásárlásait finanszírozó brókercég, az Erste Befektetési Zrt. is megjelent az eladói oldalon. Az üzletember azért döntött maga is az eladás mellett, mert attól félt, hogy ha megveszi a piacon a cég kontrolljához szükséges részvényeket, irreális szintre hajthatják az árat. A lehetőségeket átfutva inkább a teljes kiszállás mellett döntött – október 9-én 10 százalékos esés miatt fel is kellett függeszteni 10 percre a Rába kereskedését, néhány nappal későbbre pedig teljesen kiszállt a Wamsler. Pintér szerint sikerült 2100 forintos átlagáron kiszórnia a papírokat, ezzel cége milliárdos nagyságrendű profitot ért el. Ezzel együtt azt mondja, amióta kiszállt, rá sem nézett a Rábára, annyira bosszantja a végkifejlet. Hiszen a cél mégis a cég irányítása lett volna.

Albrecht Ottó is eladta a részvényeit, mint mondja, „minimális bukóval”. A befektető szerint szinte csoda, hogy a 7 százalékos győri KBC-s csomag, majd a 10 százalék feletti Wamsler-pakett piacra borítása hatására is csupán 2000 forintig esett az árfolyam. Ide tartozó érdekes apróság, hogy több bróker és befektető is úgy nyilatkozott: a legnagyobb eladási hullámok idején folyamatosan ment a pletyka a piacon, hogy megvan a szakmai befektető, aki jó árat fog adni a papírokért. Mindez arra az ősrégi tőzsdei trükkre emlékeztet, amikor egy nagy eladó épp azért terjeszti tudatosan a piacon a kitalált jó hírt, hogy legyen kire rásóznia eladásra szánt részvényeket.

Ami Korányi G. Tamást illeti, ő a szeptemberi tulajdonosi bejelentések nyomán érezte úgy, hogy a fundamentális áremelkedési okok mellé felvásárlási történet is párosulhat. Amikor aztán a nagyobb befektetők intenzív eladásba kezdtek, Korányiék nem szálltak ki, sőt, egyik érdekeltségük, az Exbus 100 ezerről 155 ezerre növelte részvényei számát. Korányi szerint 2800 forinton nem eladni ugyan hiba volt, de csak azért, mert olcsóbban visszavásárolni jó üzlet lett volna. Lehet, hogy az esést végigvásárló más kisrészvényesek is így gondolják, az viszont tény, hogy a szakadás nem ért véget a főszereplők kiszállásával, a múlt héten egészen 1650 forintig hullott a jegyzés.

Miközben tehát a cégért harcoló nagybefektetők közül Pintér Zoltán tisztes haszonnal távozott, az önkormányzat jó áron szállt ki, s Albrecht Ottó is megúszta a kalandot, az esést félinformációk, pletykák, vagy egyszerűen tudatlanság miatt végigvásárló kisbefektetők, valamint több intézményi befektető is számolgathatja a méretes buktát. Mindezt egy ismert hazai alapkezelő úgy fogalmazta meg, hogy „két nagy egó próbált minél jobban ki…ni egymással, ami olyan sikeres lett, hogy rajtuk kívül mindenki szétbukta magát”.

EPILÓGUS, avagy lesz még ebből valami?
A„mi lett volna, ha”-val kezdődő mondatoknak általában nem sok értelmük van. Az azonban szinte 100 százalékos bizonyossággal kijelenthető, hogy ha Albrecht Ottó nem száll be a játszmába és Pintér Zoltán megszerzi a győri pakettet, vagy ha a két brókercég-tulajdonos együtt tud működni, ma az árfolyam még mindig kettes számjeggyel kezdődne. Az is valószínű viszont, hogy időben sokkal közelebb került volna a Rába ahhoz, hogy egy újabb tulajdonosváltással szakmai befektető kezébe kerüljön. A jelenlegi helyzetben az mindenképpen pozitív – legalábbis a tőzsdei forgalom szempontjából –, hogy a közkézhányad újra nagy, s a Rába még egy ideig a pesti tőzsdén marad. Ez különösen amiatt lehet örömteli, mert a Rába-összecsapás után sokak szerint hosszú méla csend következik a parketten, hiszen ma egyetlen más izgalmas sztori sem körvonalazódik a budapesti tőzsdén.

S hogy érdemes-e újra beszállni? A vélemények megoszlanak. Korányi G. Tamás továbbra is lát fantáziát részvényesi pozíciójában. A cég egyharmada van stabil kezekben (a malajziaiak, az észtek és ők közel 30 százalékkal rendelkeznek), a maradék 70 százalék pedig közkézhányad. Az újságíró-befektető szerint a részvényfelhalmozást ismét érdemes lehet valakinek elkezdeni, ám az illikvid piacon biztosan óvatosan kell hozzáfogni a vásárlásokhoz, ha valaki nem akar gyors árrobbanást. A „nagy kisbefektető” várja tehát a sztorit, miközben racionális döntésnek tartaná, ha a Rába külön cégbe átpakolva értékesítené egyes ingatlanjait. Ebbéli meggyőződését a Rába menedzsmentjével is megosztotta.

Pintér Zoltán is kiemeli, hogy a szerény likviditás miatt nem lehet tételt venni árfelhajtás nélkül. Tavaly éppen az volt a sztori, hogy voltak eladó csomagok, most nem látszik ilyen. Albrecht Ottó szerint a cég struktúrájával van a baj, amely a jelenlegi formájában, illetve a mostani dollárárfolyam és alapanyagárak mellett működésképtelen. Az alapanyag árak csökkenése és a dollár emelkedése javíthatna a cég működésén. A tőzsdei elemzők általában úgy vélik, hogy a részvény reális értéke – felvásárlási prémium nélkül – 1900–2200 forint közé tehető, s azt valószínűsítik, előbb-utóbb újra beindul a Rába. Ez alapján pedig türelmes befektetők számára a jelenlegi 1700 forintos szint akár jó beszállási pontnak is bizonyulhat.