Fejvadászcéggel hajtja fel leendő középvezetőit a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV), ám – biztos, ami biztos – a társaság a Pénzügyminisztérium honlapjára is felpakolta álláshirdetéseit. Ezekben egyebek közt adminisztratív igazgatót, vezető jogtanácsost, belső ellenőrt keres, január elsejei kezdéssel. A sietség nem véletlen, hiszen alig ül majd el a szilveszteri petárdadurrogtatás füstje, amikor az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt.-t, a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI), illetve a Nemzeti Földalapot (NFA) közös foglalatba tömörítő MNV-ben el kell kezdődnie a munkának.
RAPIDPARTIK. Nem csupán a születés körülményei viharosak; a nyilvántartási értéken nagyjából 10 ezermilliárd forintos állami vagyontömeg felett diszponáló csúcsszervezet fogantatása is hasonló gyorsasággal zajlott, jóllehet több menetben. A tervezet gyakorlatilag lóhalálában készült – ismerte el a bábáskodásban részt vevő egyik forrásunk. Pedig a koncepció nem új, hiszen az ÁPV Rt. feladatainak megritkulásával már öt évvel ezelőtt felmerült a ráncfelvarrás igénye az állami vagyonkezelésben. A privatizációs szervezet összeházasítása a KVI-vel szinte kézenfekvőnek tűnt, s az utóbbiból 2002-ben kimetszett NFA visszafogadása sem okozott meglepetést, hiszen ezzel érdemben ésszerűsíthető ennek a területnek a működése.
Jellemző példa, hogy a részben a KVI-nél, részben az NFA-nál nyilvántartott állami tulajdonú erdőket kezelő cégek tulajdonosi jogait az ÁPV Zrt. gyakorolta. Legfeljebb a mezőgazdasági lobbinak voltak ellenérzései a földalap bekebelezésével kapcsolatosan, miután az ágazat elveszített valamit, amit öt éven át a magáénak érezhetett. Noha a vagyontörvényben az áll, hogy az MNV-n belül saját vezérigazgató-helyettest kiérdemlő földalap gyakorlatilag megőrizheti jogszabályban rögzített önállóságát, a tét nem csupán az agrárszektor számára nagy: az a vagyon, amellyel januártól az MNV sáfárkodhat, sokszorosát éri a nyilvántartási érték szerinti 10 ezer milliárd forintnak. Hogy pontosan mennyit, arról igen nagy szórást mutató becslések keringenek. A vagyontömeg mintegy 80 százalékát a KVI „öröksége” teszi ki, amelyben nem kevés olyan elem – jellemzően ingatlan – akad, amelyeket bő egy évtizede, vagy még régebben mértek fel utoljára. Egy belvárosi közintézmény épülete például 5 millió forinton van nyilvántartva, ám ennek értéke legalább felbecsülhető. Számos más vagyonelemhez azonban képtelenség reális piaci értéket rendelni. Komoly fejtörést okozhat többek között a kizárólagos állami tulajdonban álló magyar légtér forintosítása; ugyanígy meggyűlhet az értékbecslők baja a barlangok valorizációjával, továbbá a Parlament esetében is furcsán nézne ki, ha az ötödik kerületi ingatlanárakat tekintenénk kiindulási alapnak. Mindenesetre elvi szinten e portfólió darabjai túlnyomórészt dobra is verhetők; csak azt nem lehet elidegeníteni, amit jogszabály forgalomképtelennek minősít, így például a felszín alatti vizeket, az országos közutakat, vagy a távközlési frekvenciákat.
TÁTRAI MIKLÓS
■ 32 éves; 1999-ben szerzett közgazdász diplomájával az Országgyűlés költségvetési bizottságának tanácsadójaként kezdte pályáját. Onnan 2002-ben a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kabinetirodájába igazol, ahol nem termett neki sok babér.
■ Kapóra jött számára, hogy a Pénzügy-minisztérium politikai államtitkári székében Burány Sándort Veres János váltotta: utóbbival kölcsön-ösen „keresték egymást”, így lett Tátrai Veres titkárságvezetője. Innen néhány hónappal később távozott, miután lecsapott egy adódó lehetőségre a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztéri-umban, ahol a költségvetésért és EU-támogatásokért felelős helyettes államtitkárként dolgozott.
■ Tavaly novemberben már államtitkárként tért vissza a Pénzügy-minisztériumba.
■ Sebes karrierjében régi és jelenlegi kollégái szerint éppúgy benne van rendkívüli munkabíró képessége, agilitása és rátermettsége, mint egyre kiterjedtebb kapcsolatrendszere.
Az állami maradék ígéretes falat, ezt az is jól jelzi, hogy a koalíció a mindenkori kormány felelősségi körébe tartozó hatásköröket akar biztosítani az állami vagyon fölötti tulajdonosi jogokat gyakorló – ebbéli minőségében az új állami szervezetet irányító – Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak (NVT), amelynek tagjait hat évre „bebetonozta”. Az államfői észrevételek nyomán a szeptemberben ismételten tárgyalt és elfogadott törvényszöveg annyiban módosult, hogy az NVT tagjait nem a kormányfő nevezi ki. Ő csupán javaslatot tesz, s a végső döntés a köztársasági elnöké, aki amúgy a hat évre szóló mandátumot is kifogásolta. Nem is alaptalanul, hiszen ez kizárja, hogy kormányváltás esetén az új színezetű kabinet érdemben befolyásolja az állami vagyonnal való gazdálkodást. Márpedig a stratégia bármikor megváltozhat, akár egy kormányzati cikluson belül is.
PÁLYÁN MARADNI. A vagyontörvény végső verziójában a monstrumot felügyelő tanács elnökének és az MNV vezérigazgatójának pozíciója különvált, ami elejét veheti az egyszemélyi irányításnak. Az azonban forrásaink szerint korántsem aratott osztatlan sikert, hogy a privatizációs csúcsszervezet élére Tátrai Miklóst, a pénzügyi tárca államtitkárát jelölték (életútját lásd külön).
A kimagasló szellemi képességeiről és páratlan munkabírásáról ismert ifjú titán megítélése forrásaink szerint felemás. Főképp amiatt, mert – elsősorban a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KvVM) helyettes államtitkáraként, a tárca Fejlesztési Igazgatóságát (FI) irányítva – feltűnő önállóságot tanúsított. Ez többekben a kézi vezérlés képzetét eleveníti fel, olyan ügyekben ráadásul, amelyek törvényesek voltak ugyan, ám felvetették az irányítottság gyanúját – állítják az uniós pályázatok lebonyolítása körül bábáskodó informátoraink. A jellemző felállás szerint több esetben a hiánypótlás lehetőségét megtagadó kizárásokkal egyszereplőssé silányult a verseny, ami után már csak az állva maradt, ám egyáltalán nem a legkedvezőbb ajánlatot lehetett elfogadni. A 2000 és 2006 között megnyíló, mintegy 200 milliárd forint értékű uniós támogatásokkal összefüggő közbeszerzéseknél mindig az ajánlattevőé (például önkormányzatoké) volt a felelősség, de a KvVM-nek, azon belül pedig az FI-nek erős kontrollszerep jutott mind a pályázatok kiírásában, mind a döntésekben (két megkérdőjelezett pályázati ügyről lásd keretes írásunkat, a Győr/Gönyű kikötővel kapcsolatos bonyodalmakról pedig cikkünket a Figyelő 2007/20. számában). Forrásaink szerint Tátrai kapcsolata az FI-vel azután sem szakadt meg, miután államtitkár lett a Pénzügyminisztériumban, az igazgatóság vezetői a beruházási és személyi kérdésekben is egyeztettek vele.
Tátrai Miklós az MNV esetében sem bízott semmit a véletlenre. Első számú „projektmenedzserként” buzgósága információink szerint odáig terjedt, hogy maga mondta tollba a társaság felállítását is megalapozó vagyontörvény idevágó részeit. Minderről őt is megkérdeztük, ám nem kívánta kommentálni értesüléseinket.
Vitatott ügyek
A zöld tárca vitatott ügyeiben Tátrai Miklós felügyelete alatt a minisztérium mindvégig a neves közbeszerzési jogásszal, Buda Györggyel dolgozott, noha a Nemzeti Fejlesztési Hivatal már hivatalos levélben is felkérte Tátrait, hogy tekintsen el Buda részvételétől. Íme két ellentmondásos ügy:
VELENCEI-TAVI SZENNYVÍZCSATORNA. A hat velencei-tavi önkormányzat regionális szennyvízelvezető hálózatra kiírt pályázatára bőven akadt érdeklődő, de a bírálóbizottság a 6 milliárd forintos ajánlatot beadó francia érdekeltségű Sade-Magyarország Mélyépítő Kft. kivételével minden indulót kizárt. A kizárásokat Buda György tárta fel, akinek delegálása a Tátrai felügyelte szervezettől eredt. Az eljárásnak már a nem egyértelmű kiírása is vihart kavart, ráadásul hiánypótlásra sem volt lehetőség. A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) később megállapította, hogy az egyik benyújtandó melléklet formátuma és a kötbér számításának módja is ellentmondásos volt, és ezek alapján a legjobb ajánlatokat tevő pályázókat zárták ki. A gazdasági tárcához tartozó irányító hatóság – az uniós támogatások történetében először – jogorvoslati eljárást kezdeményezett a kizárások nagy száma és formai indoklása miatt. Miután a KDB határozata egyértelművé tette, hogy a kizárások nem voltak megalapozottak, végül mégiscsak a legjobb – a Sade-nál 800 millióval kedvezőbb – ajánlatot tevő Alterra Kft.-t hirdették ki győztesnek.
CSEPELI SZENNYVÍZTISZTÍTÓ. Az elindult több közbeszerzésből a legnagyobb vihart a tisztítótelep-építés fővállalkozása váltotta ki, amelyben az ajánlatkérő főváros feladata és felelőssége volt a tender lebonyolítása. A vízügyi tárca úgy került mégis helyzetbe, hogy az uniós támogatásokra vonatkozó speciális szabályok miatt a pályázati felhívást a minisztériumhoz tartozó Fejlesztési Igazgatóság (FI) hagyta jóvá. A bírálóbizottság elnökét és titkárát is az iroda delegálta, mi több, magát a szerződést is ellenjegyezhette. Forrásaink szerint Tátrai Miklós ebben az időben – egy szakmai főosztály tapasztalatlan vezetőjén keresztül – már közvetlenül irányította az FI-t. Noha a pályázat kiírásában nem vett részt, az elbírálási szakaszban Buda György tárta fel azokat a formai hibákat, illetve egy összeférhetetlenséget, amelyek alapján több induló konzorciumot ki kellett zárni, majd ő lett a bíráló bizottság elnöke. Történt mindez annak dacára, hogy a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökhelyettesi szinten tiltakozott Tátrainál Buda delegálása ellen. Jóllehet a tenderre összesen öt ajánlat érkezett, a velencei-tavihoz hasonló – hiánypótlások nélküli – kizárások és visszalépések után végül ismét egyszereplőssé vált a mezőny. Az Európai Bizottság felelős munkatársa – hazai jelzések után – határozottan úgy foglalt állást, hogy verseny hiányában az egyetlen viszonyítási pont a projektre eredetileg becsült ár (238 millió euró) lehet, így annál lényegesen magasabb ár nem fogadható el. Az ajánlattevő végül 30 millió euróval csökkentette 280 milliós javaslatát.
