Ha már Budán vagyunk, sokat változott az egykori Májas is, a szakadt műbőrüléses bisztró a Tanítóképzővel átellenben, ahol a tipikus szocialista gasztrorealizmut olcsó felesek és langyos csapolt Kinizsik tették elviselhetővé. A helyén nyílt Arcade Bistro maga a rendszerváltás, szebb napjaiban. Remény és rácsodálkozás. Szajna-parti utóérzés, franciás konyha, amelyet a Michelin Guide beválasztott Budapest tizenhat ajánlott étterme közé.
„Gyakorlatilag ez az egy jobb színvonalú étterem van erre” – ránt azért vissza a magyar valóság talajára Jaksity György, mielőtt általánosítanék a szórványjelenségekből. Mert a Concorde Értékpapír Zrt. vezérigazgatója kritikus a honi jelennel szemben, szeret „kijózanító dolgokat” mondani, igencsak sarkos megfogalmazásban. „Nem annyira a precizitás a lényeg, mint inkább a sokkolás, mivel a társadalom nem akar szembenézni önmagával” – szentesíti az eszközt. Márpedig „egy beteg, immorális társadalom az, amelyben jelenleg élünk. Ezért nem tud megújulni, megreformálódni, ezért köteleződik el olyan hazugságok, szólamok mellett, amelyek már száz éve sem voltak igazak”.
Egykor gazdaságpolitikai megmondóembernek számított, csípte is sokak szemét. Négy éve, amióta lemondani kényszerült tőzsdeelnöki posztjáról („igazi, lábszagú, magyar vircsaftnak voltunk a tanúi”), tudatosan visszafogta a kommunikációját. Nem azért, mert megsértődött, hanem eltartott egy ideig, amíg kielemezte a történteket. „Biztos, hogy kooperatívabbnak kellett volna lennem még azokkal is, akikkel esetleg elvileg nem értettem egyet, vagy amikor azt éreztem, hogy néhány részvényes gyakorlatilag a többiek rovására próbál profitálni.”
Mostanában viszont ismét egyre többet foglalkozik társadalmi, szociális kérdésekkel. Miközben generációja, a rendszerváltás idején diplomázott negyvenesek szerinte is sorra veszik át a vezető pozíciókat azokon a területeken, „ahol a kapcsolati háló nem egyeduralkodó a humán vagy vállalati versenyképességgel szemben”, hihető, amit mások mondanak róla: tényleg nem készül semmilyen államigazgatási, bankvezéri posztra. Bírálatai ennek megfelelően személytelenek, apolitikusak. Látlelete magunkról szól.
Jó, hogy a déli nyitást beszéltük meg a találkozó időpontjául. Fél órával később, amikor már benépesült az étterem, nem biztos, hogy a régebbi fényképei alapján felismertem volna. Miként természetes egyszerűséggel nyugtázza, „fiatalabbnak nézek ki, mint tíz éve”. Tulajdonképpen szerencsés: van, akinek egy infarktus kell ahhoz, hogy átgondolja az életét, neki egy – igaz, több évig tartó – krónikus arcüreggyulladás is elég volt. Egy homeopátiás kezelésen elhangzott mondat oldotta meg azt, amit előtte két műtét, számtalan felszúrás, akupunktúrás kezelés sem tudott. „Azt mondta a doktornő, hogy az ilyen típusú gyulladások a túlburjánzásról szólnak.” Ez lezárta a túlvállalások, feladathalmozások, napi négyórás alvások hiperaktív évtizedét. Három hónap alatt rendbejött. Ma például húsz kilóval kevesebb, mint a „csúcson” volt.
A „mindent egyszerre, lehetőleg egyidejűleg” valószínűleg típus kérdése, amit csak tovább fokozott a rendszerváltás körüli évek felgyorsult időszaka. Amikor 1986-ban a Közgáz külgazdasági szakát választotta, még csak a nyelvtanulás lehetősége foglalkoztatta. A szerbet hozta magával (családi háttér, plusz a papa ötéves belgrádi külszolgálata), a spanyolt két és fél év alatt szaknyelvi vizsga szintjére tornászta fel, az angol meg mindmáig természetes közege. Közben azonban többet ült az egyetemi könyvtárban, mint a közeli „kis Wernes és egyéb kihelyezett tanszékeken”, s főleg a BusinessWeek című amerikai gazdasági hetilap hatására a nemzetközi pénzügyek felé fordult. A saját maga által összeállított terv szerint, gyakorlatilag autodidakta módon tanulta meg a szakmát úgy, hogy mire lediplomázott, egyik kollégájával közösen szakkönyvet is írt a témában. Amikor pedig érdeklődésének és nyelvtudásának köszönhetően 1988-tól részt vehetett a tőzsde felállításában és az értékpapírtörvény előkészítésében, már elképzelhetetlennek tartotta, hogy fennmaradjon a tervgazdasági rendszer. „Akkor már lehetett hinni, hogy itt valami változás lesz.” 
“gy beteg, immorális társadalom az, amelyben jelenleg élünk.”
További inspiráció: harmadik évfolyamos kora óta gyakorlatilag folyamatosan dolgozott, a kezdeti idegenvezetés, tolmácskodás mellett egyre többet a későbbi szakmájában. Autodidakta módon, a gyakorlatban akart megtanulni mindent: a tőzsdei ügyleteket a Nemzetközi Tőkebefektetési Ügynökségnél, vállalati pénzügyeket nyári gyakornokként a Price Waterhouse könyvvizsgáló cégnél. „Az utolsó évet pedig már úgy csináltam végig, hogy gyakorlatilag családfenntartó voltam, mert összeköltöztem a feleségemmel, aki ikerfiakat szült. Négyünkről kellett gondoskodni.” De a napi húszórás ébrenlétbe az is belefért, hogy átjárjon az ELTE-re XX. századi angol irodalmat és esztétikát hallgatni, esténként meg bulizni. „Az alternatív zenei, kortárs művészeti kultúra, az Európa Kiadó, a Sziámi, a Kontroll Csoport és a hozzájuk tartozó Vajda Lajos Kör rettenetesen magába szippantott”, képzőművészeti kihatásait tekintve mind a mai napig. A darabszám alapján a kortárs képzőművészet jelentős kollekcióját birtokolja, bár nem tekinti magát gyűjtőnek. „Az egy nagyon szisztematikus tevékenység, és fontos, hogy kimondjuk: egyfajta betegség, komoly személyiségi probléma is.” Soha nem érezte úgy, hogy megőrül, ha valamit nem tud megvenni; a folyamat örömteli pillanatait éli át.
A kilencvenes évek elején ezzel az egyetemi múlttal valószínűleg bármely világcégnél karriert csinálhatott volna, de más utat választott. „Rájöttem, hogy valami – talán az egóm, talán a világról megfogalmazott esetleg másféle képeim – miatt én nem biztos, hogy be tudok illeszkedni egy szervezetbe, ami nagyon máshonnan vezérelt és másfajta logikát követ, mint a lokális igények.” Így a Lupis Brókerházhoz került, amit, mint mondja, hamar kinőtt. Két társával, Borda Gáborral és Streitmann Norberttel 1993-ban megalapították a Concorde Értékpapír Ügynökség Kft.-t. A hosszú hezitálást végül az döntötte el, hogy komoly üzleti lehetőséget láttak a saját cég alapításában. „Szerintem akkortájt mi voltunk az egyetlen magyar vállalat, amelyik annyi tőkével jött létre, amennyire készpénzben szüksége volt. Ötven millió kellett ahhoz, hogy biztonságosan, az ügyfeleink és a szabályozás igényeit kielégítve tudjunk működni. Ezért nagyon komoly áldozatot hoztunk, mert nem lévén elegendő tőkénk, kisebbségben indítottuk el a céget, és mind a mai napig kisebbségben vagyunk bizonyos ismérvek szerint. De az elmúlt tizennégy évben nyugodtan aludhattunk, a tőkemegfelelésünk rendben van.”
A családi legenda szerint Jaksity György első szava, amit megtanult, a pénztárca volt. Mégsem tartja magát vállalkozó alkatnak, és abban sem biztos, hogy jó érzéke lenne az üzlethez. Inkább azt kamatoztatja, hogy eltérően tud nézni a folyamatokra, mint mások. „Van valamilyen érzékem a főbb makrotrendekhez, annak megítéléséhez, hogy alapvetően egy fellendülő vagy egy visszaeső, recesszív szakaszban vagyunk-e, s hogy körülbelül melyik ágazatot ez hogyan érinti, miként hat ki a piacra. Plusz rendkívül kockázatkerülő vagyok.”
Ráadásul nagyon egymásra találtak társaival, akik ugyan teljesen eltérő személyiségek, de akikkel a vállalat működése szempontjából fontos dolgokban egyformán gondolkodnak. „Általában konzultatív döntések születnek, azt hiszem, egyszer szavaztunk csak, amikor egy recepcióst vettünk fel.” Jaksity szerint a közös értékrend és moralitás nagyon erős összekötő kapocs. „Rengeteg pénzt hagytunk az asztalon amiatt, mert nem tartottunk bizonyos üzleteket tisztességesnek, még ha esetleg törvényesek is voltak.” Tizenegy éve magyar és nemzetközi standardok szerint auditáltatják magukat. Azt mondja, hosszú távon kifizetődik ez az üzleti filozófia. „Ha nem a multikkal vagy az egykori állami vállatok romjain, az önkormányzati vagyonon felcseperedő vállalatokkal hasonlítjuk össze magunkat, hanem a garázsbizniszt a garázsbiznisszel, akkor biztos, hogy az első tíz között vagyunk az országban. Ezt azért is nagy eredménynek tartom, mert Magyarországon a gazdaságon belül – minden más területtel összehasonlítva – a tőkepiac szerepe a legalacsonyabb. Hol lennénk már, ha a valós helyén lenne!”
Rendelünk. Zöldborsólevest és gnocchit kér – ez már a „poszthiperaktív korszak” menüje. „Folyamatosan változtattam az életemen. Soha nem fogyókúráztam, de átalakítottam a napi étkezések rendjét.” Filozófiája szerint felesleges a reggeli. Elhagyta a felkelés utáni kávét, gyakorlatilag leszokott a húsevésről. „Nem dogmatikus dolgok ezek, ha úgy adódik, csinálunk a fiaimmal egy jó kolbászos rántottát vagy lecsót. Nem jók azok az előírások, amelyek dekára és grammra vannak kihegyezve.” Nagyapjára, a görögkeleti papra hivatkozik, aki szerint a böjt is az ésszerű életvitelről szól, amit a vallás csak átemelt. „Számtalan ilyen dolog van. Amikor a pénz természetéről írtam, például az is foglalkoztatott, hogy a vallásoknak mi köze van ahhoz, amit a pénzről gondolunk, ahogy félünk tőle, ahogy keressük a kegyeit.”
Egyesek reneszánsz értelmiségit, mások sok mindenbe belekapó felszínességet látnak abban, ahogyan a dolgokat szintetizálni próbálja. Maga is elismeri, hogy A pénz természete kicsit túl lett terhelve, az első kiadásba holisztikusan bele akart zsúfolni mindent, ami a pénzzel kapcsolatos. Ezzel együtt már a harmadik (két fejezettel kurtított) kiadásnál és közel tízezer példánynál tart egy olyan piacon, ahol a pár száz darabos szakkönyveladás sikernek minősül. (Amúgy családi véna az írás. Édesapja, Ivánfy Jaksity György regényeket és mesekönyvet ír, a szerb nagypapa levéltári kutatómunkában jeleskedett.)
Érzékeny egyensúlyokat próbál működtetni. Azt mondja, hogy egy vállalat, de a személyiség működésének is az egyik alapelve az, hogyan lehet a stabilitást és a változást állandó harmóniában tartani. Ezt most a társadalmi felelősségvállalás területén kísérletezi. Ami stabil, az a Concorde és a saját jelenléte a karitatív tevékenységben. „A Mosoly Alapítványt 1996-ban Küllői Péterrel, Bajnai Gordonnal, illetve Winkler Gyulával hoztuk létre, abból mint egy holdingból nőnek ki az alapítványok.” Őt most a Mosoly Otthon Alapítvány foglalkoztatja, amely alapvetően a mentális problémákban, azon belül kiemelten a kommunikációs, viselkedési, fogyatékosságban szenvedő fiatalok számára szeretne otthont létrehozni. „Azt látjuk, hogy szerencsére kellő figyelem irányul a fiatalkori daganatos megbetegedésekre és egyéb klasszikus súlyos betegségekre, de nagyon kevés a mentális, autisztikus és egyéb területekre. Plusz nekem van két kisfiam, akik autisztikusak, és mindig megpróbálom nézni a jót a rosszban. Ebben az a jó, hogy én ehhez értek. Odateszem a pénzt, ahol meg tudom ítélni, hogy mit és hogyan kell csinálni.” A Concorde is árbevétele több mint 1 százalékát, évi 70 millió forintnál többet költ olyan egészségügyi, szociális projektekre, amelyeknek hangsúlyozottan nincs marketingértéke.
Vigyáznak arra, hogy ne keveredjen a for-profit és a non-profit tevékenység. „Nem tartottunk erről sajtótájékoztatókat, nem csinálunk 1-2 milliós szociális projektekből a világ nyolcadik csodáját. Azt gondolom, hogy ez túl olcsó.” Ami viszont a stabilitásban a változás, hogy „meg fogjuk keresni a módját, hogy erről beszélhessünk. Nem azért, hogy magunkat tömjénezzük, hanem mert azt látom, hogy ezzel másokat is meggyőzhetünk”. Megemlíti, hogy a négy budai kerületnek, ahol az ország GDP-jének jelentős része összpontosul, csak egy nappali fiatalkorú foglalkoztatója van, s egyetlen lerobbant épületben biztosítanak helyet az autisztikus, mozgáskorlátozott, magatehetetlen gyerekeknek, pár évestől a tizennyolc éves korig. „Az ország fővárosa és annak a leggazdagabb területe ezt a megoldást tudja kínálni. Innen szép nyerni.”
Meg onnan, hogy az alkoholizmus terén az OECD-ben a harmadikok, öngyilkosságban az elsők vagyunk, az elhízásban, dohányzásban az első egyharmadban foglalunk helyet. „Van egy, ezekhez a problémákhoz nem illeszkedő egészségügyi struktúránk, szociális és egészségügyi kiadási rendszerünk, és van egy társadalom, amely nem hajlandó mindezzel szembenézni, mert már nincs meg a képessége ahhoz, hogy a világ dolgaival szembenézzen. A funkcionális analfabétáknak a lakosságon belüli arányát 20 és 40 százalék közé becsülik, a mai fiatalok körülbelül egyharmada nem megy el egy évben egyszer sem könyvtárba.” Nem olvasunk, amit elolvasunk azt nem értjük, és amit nem értünk meg a világból, azzal szemben ellenségesek vagyunk. Innentől kezdve nincs abban semmi meglepő, hogy szomatikus betegségek, addikciók, és mindezek megszüntetésére irányuló vágyként öngyilkosságok jellemzik ezt a társadalmat. S hogy mindez ennyire szélsőségesen koncentrálódik, az sajátos magyar jelenség.
A lassú változáshoz Jaksity szerint minél gyorsabb szemléletváltozás kellene, de úgy tűnik, hogy a közelmúlt szélsőséges válsághelyzete sem váltott ki elég nagy sokkot. „Már látszik, hogyan fékeződnek le a reformgondolatok, hogyan fékez a társadalom, és nyúl a rövid távú önvédelem lehetőségeihez.”
Nemrégiben azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi helyzetből kiindulva Magyarország Európa egyik legszegényebb országa lesz, egy nagyon beteg és öreg, lerobbant társadalommal. Eszembe jut, hogy azt is mondta: van érzéke a makrotrendekhez.
