Ritkán komor, többnyire diadalittas arckifejezése arról tanúskodik, kifejezetten élvezi a helyzetet, amire gyermekkora óta vágyott: ő az ötödik köztársaság hatodik elnöke.
Több ez, mint elnökváltás. Az elnöki posztról 12 év után leköszönt Jacques Chirac korábbi szövetségeséséből ellenfelévé vált Sarkozy már a kampányban „szakítást” ígért a korábbi politikával. A gaulle-ista Amerika-ellenes hagyománnyal szemben a jobboldali politikus a transzatlanti kapcsolatok új korszakát vizionálta: „Elképzelhetetlen, hogy Európa az Egyesült Államokkal szemben alakítsa ki identitását.” Szerinte az Amerikával szembeni gyanakvás nem más, mint „a franciák irigysége a nagyszerű amerikai sikerek láttán”. Ritkán mond ilyet egy francia politikus… És bár megválasztása után valamelyest visszavett az atlantista retorikából („Az Egyesült Államoknak is el kell fogadnia, hogy barátai tőle elétérően is gondolkodhatnak”), a francia külpolitikában így is új korszak kezdődhet.
” hiperaktív államfõ új színt vitt a francia politikába.”
TEHETSÉG ÉS SIKER. Sarkozynek a tehetség és a siker kultusza a legkedvesebb a tengerentúlon. „Alkotni ugyanolyan szép, mint szeretni” – mondta az államfő egy lírai pillanatában. A hiperaktív Sarkozy munkabírása és elszántsága még a legádázabb ellenfeleit is lenyűgözi. Más kérdés, hogy az ellentábor csupán a hatalom szerelmesét látja benne, aki mindenhol azt mondja, amit hallani akarnak.
A bevándorló szülők Párizsban született gyermeke – édesapja magyar, édesanyja görög zsidó származású, identitása ízig-vérig francia – a pragmatikus gazdaságpolitika híve. A múlt hét végén fogadták el azt az adócsökkentési csomagot, amelyben töröltek egy korábbi szociális „vívmányt”, a 35 órás munkahetet. Ezentúl nem korlátozzák a munkavégzést, sőt, a heti 35 órán felüli alkalmazás esetén nem kell majd közterheket fizetni. A Le Monde által „történelminek” nevezett adócsökkentő intézkedések része az is, hogy a jövedelmekre kivetett legfelsőbb adókulcsot 60-ról 50 százalékra mérséklik, és kedvezően változnak az örökösödési és a vagyonadó-szabályok is. Nagy vihart kavart, ezért ma még bizonytalan a „szociális áfa” bevezetésére tett indítvány sorsa. E megoldás – amely egy másik erősen etatista ország, Magyarország számára szintén megszívlelendő lenne – lényege az, hogy a járulékokat csökkentenék, a kieső bevételeket pedig a versenyképességet nem bénító (a bérköltségeket nem növelő) adónemből, a forgalmi adóból kompenzálnák. Sarkozy emellett egyszerűsítené az elbocsátási szabályokat, visszafogná az állami bürokráciát, növelné az állami egyetemek központtól független autonómiáját. Ő lenne Franciaország Margaret Thacherje?
PATRIÓTA PIACPÁRTISÁG. Protekcionizmusa, vagy miként Sarkozy mondja, „gazdasági patriorizmusa” azért – legalábbis – árnyalja piacpártiságát; kész „megvédeni” a francia vállalatokat a külföldi felvásárlástól, illetve a csődtől, eltántorítani a telephely-áthelyezéstől. Veszélyes összefonódásokra adhat alkalmat, hogy néhány iparmágnással – például Martin Bouygues-gal, aki nem csak az azonos nevű vállalatcsoport első embere, hanem az egyik vezető francia tévécsatorna fő tulajdonosa is – szoros baráti kapcsolatot ápol. A Franciaország számára Sarkozy szerint kedvezőtlen kamatszint és árfolyam miatt odamondogat az Európai Központi Banknak. E populista-protekcionista kinövések ellenére is tény: a jóléti álomba-államba szunnyadt francia politikába új színt vitt a „változás”, az „erőfeszítés” és a „tőke” újbóli emancipálása.
Az elnök meggyőző erejét jelzi, hogy már a kampányban számos neves, egykori baloldali entellektüel váltott Sarkozyra. A „nyitás” az elnök hivatalba lépése után is folytatódott. A kinevezett bizalmas, Francois Fillon miniszterelnök kormányában több nagy tekintélyű egykori szocialista (például Bernard Kouchner külügyminiszter), vagy centrista politikus kapott helyet. Sarkozy a minap Dominique Strauss-Kahn volt gazdasági csúcsminisztert, a baloldal karizmatikus személyiségét jelölte a Nemzetközi Valutaalap élére.
A magyar jobboldal vezető ereje mostanában előszeretettel hivatkozik az új francia államfőre. De vajon a Fidesz tanulmányozza-e Sarkozy Amerika-barátságát, a magántulajdon melletti kiállását, vagy a nyitás politikáját?
A szerző a Figyelő főszerkesztője.
