Vasladynk ma este biztos nem bont pezsgőt – ez volt a reakciója a Linamar Hungary egyik kisrészvényesének azt követően, hogy a cég közgyűlésén kiderült: az anyavállalat, a Linamar Corporation nem tudta elérni a magyar cég tőzsdei kivezetését. A Vaslady, vagyis Linda Hasenfratz, a kanadai cég vezérigazgatója tehát hiába próbálta meg rábeszélni a magyar leánycég részvényeseit tulajdonuk feladására. A kisbefektetők öröme pedig érthető: nem ahhoz vannak szokva, hogy hasonló helyzetekben nekik terem babér.
Az elmúlt években a budapesti tőzsdéről távozó cégek felvásárlóinak egy része látványosan kiszúrt a kisrészvényesekkel (lásd keretes írásunkat). „Kicsit kisebb arc, kevesebb agresszivitás és a számológép gyakoribb használata révén ezúttal is a felvásárló kerülhetett volna ki győztesen a harcból” – véli az egyik alapkezelő szakembere. Például, ha a közgyűlést megelőzően ők is vesznek a tőzsdén a papírokból, simán beszerezhették volna a kivezetés megszavazásához szükséges mennyiséget.
Nem sokon múlott ugyanis a döntés: a jelen levő részvények 75 százaléka plusz egy szavazat kellett volna, hogy támogassa az igazgatóság ez irányú javaslatát, de csak 74,27 százalék tette ezt. Mindez ugyanakkor nem a magánbefektetők „műve”, hanem az ő pénzeiket kezelő magyar intézményeké. A Linamar-ügy ugyanis a magyar tőkepiac történetében talán soha nem látott összefogásra késztette a hazai alapkezelőket és nyugdíjpénztárakat: a közgyűlés előtt 26 alap, kassza, illetve biztosító jelentette be, hogy együttesen a részvények 24,01 százalékát birtokolják és a plénumon összehangoltan eljárva nemmel fognak szavazni.
AZ IGAZI TÉT. S hogy mi a játszma tétje? Röviden: részvényenként durván ezer forint. Hosszabban, a már idézett kisbefektető szavaival élve: az, hogy kiderüljön, nem lehet olyan egyszerűen eltaposni a kicsiket. A Linamar Corporation szemszögéből nézve ugyanis egyértelmű a történetet. Adott a magyar leánycég, amelynek egyre rózsásabbak a kilátásai. Akkor meg minek osztozni kisrészvényesekkel a profiton? Egyszerűbb megszabadulni tőlük. Érzelmeskedésnek helye nincs, mindegy, hogy a céget az 56-os forradalom után Budapestről Kanadába emigrált Frank Hasenfratz alapította, már 2002 óta egyik lánya, Linda a főnök. A probléma persze nem ez, hanem az ár: felvásárló és kisrészvényes teljesen máshogy értékeli a részvényt. Az alapkezelők továbbra is állítják, hogy amennyiben nem 3003, hanem 3800-4000 forint körül tette volna meg vételi ajánlatát a Linamar Corporation márciusban a Linamar Hungary részvényeire (ami neki legfeljebb 1,5-2 milliárd forintba került volna), ha nem is nagy örömmel, de felajánlották volna a papírokat (Figyelő, 2007/13. szám). Vagyis most egy újabb cég felvásárlásáról és tőzsdei kivezetéséről írhatnánk.
A felvásárló azonban annak ellenére kitartott a 3003 forint mellett, hogy tudni lehetett: nagyon kevesen fogják neki ennyiért odaadni a papírt (s még ez is túlzott várakozásnak bizonyult, hiszen egyetlen árva darabot sem ajánlottak fel a részvényesek), a kivezetésről szóló szavazáson pedig igen szoros eredmény várható. A kanadai társaság az ajánlat megjelenése óta folyamatosan azt kommunikálta, hogy a 3003 forint korrekt ár, hiszen az mégsem járja, hogy a magyar leányt magasabbra árazzák az anyacégnél. A kisrészvényesek szerint viszont ez csak akkor igaz, ha a jelen profitját nézzük, s elfelejtünk előre tekinteni. A tőzsdén azonban nem ez a szokás, a piac mindig a jövőben várt profit alapján árazza a társaságokat.
IJESZTGETŐS MÓDSZER. A Linamar-sztori tehát a hétfői közgyűlés után új szakaszába lépett. Linda Hasenfratz mindenesetre gyorsan bizonyította, hogy rászolgál a Vaslady becenévre. Eddig csak a részvényeseket ijesztgette azzal, hogy ha makacskodnak, akkor beleragadnak egy tőzsdéről kivezetett eladhatatlan papírba, ám a közgyűlést követően kiadott közleményében még komolyabb fenyegetéssel élt: „amennyiben nem tudjuk megszerezni a Linamar Hungary részvényeit egy általunk észszerűnek tartott áron, kénytelenek leszünk alternatív helyszíneket keresni európai gyártóközpontunk számára”.
Mindez egyrészt példátlan a magyar tőkepiac újkori történelmében: eddig még nem fordult elő, hogy egy nagyrészvényes a kistulajdonosokra úgy gyakorol nyomást, hogy a cég fejlesztésének leállításával fenyegetőzik. A mondat azért is súlyos, mert a hajdani orosházi Mezőgép Rt.-ből Linamarrá lett cég ma Békés megye legnagyobb foglalkoztatója, 1600 embernek ad munkát. Másrészt az is megállapítható a közleményből, hogy már nem tartalmazza konkrétan a 3003 forintos árat, azaz elképzelhető, hogy mégis felülvizsgálják álláspontjukat a reális ár nagyságáról. Az alapkezelők mindenesetre csak a szokásos fenyegetésként értékelik a Linamar-vezér mondatát, s várják a cég további konkrét lépéseit.
Pitiánerek és nagyvonalúak
Az utóbbi években folyamatosan azzal szembesülnek a magyar kisbefektetők, hogy akár külső cég részéről, akár magától a fő tulajdonostól vételi ajánlat érkezik papírjaikra. Az ajánlatok árfolyama azonban nem mindig nyerte el a kisrészvényesek tetszését, többször is hosszú harcba keveredtek a kicsik a nagyokkal. Ilyenre akkor került sor, amikor előbbiek úgy érezték, papírjaikat messze áron alul akarják megszerezni. Ha lenne ilyen, a legpitiánerebb felvásárló címére minden bizonnyal a Heineken és a Lasselsberger pályázhatna. Előbbi a magyar Brau Union osztrák anyavállalatának megszerzésénél még korrekt árat fizetett, az itteni cégre tett ajánlatnál azonban kihasználta azt, hogy az illikvid papír tőzsdei jegyzése rendkívül alacsony volt, így a 180 napos átlagár alapján számított legkisebb áron próbálkozott. Bizonyára a sietség okán néhány formainak tűnő hibát vétett, így kissé magasabb árat kényszerült adni, de a kisbefektetők így is becsapva érezték magukat. Főleg ma, hiszen azt látni, hogy miközben a jogi csata alatt a Brau eredménye – bizonyára véletlenül – rendkívül rossz lett, a sikeres kivezetés óta a profit már újra szárnyal. A Lasselsberger a Zalakerámia felvásárlásakor 90 százalék fölé került, ezt követően kiszorította a cégből a kisrészvényesek maradékát. Viszont jogi kiskapukat találva nem fizetett a papírokért azoknak, akik határidőre nem adták oda neki részvényeiket – vagyis az értékpapírt elvette, de ellenszolgáltatást nem adott. Ilyenre sem addig, sem azóta nem vetemedett más.
De hogy a nagyvonalúak se maradjanak ki: a piaci szereplők ilyennek találták még 2003-ban a holland SHV Prímagázra tett 2100 forintos ajánlatát, de a francia EdF tavalyi 20 ezer forintos Démász-vétele is kiérdemelte ezt a minősítést. A legfrissebbek közül a Nemetschek 2273 forintos Graphisoft-ajánlatát és a First Chemical BorsodChem-papírokért kínált 3 ezer forintját a piac korrektnek nevezte, a SanPaolo 4074 forintos ajánlata az Inter-Európa Bankra azonban a negatív listára került fel.
